40. fejezet

Hát, bevallom őszintén nem szívesen rakom fel ezt a fejezetet. Ez az egyetlen, ami meg van írva. Következő még csak elkezdve sincs, és nem szerettem volna ilyen helyzetbe kerülni, de gondoltam, ha már ezt megírtam, akkor fel is rakom, hogy olvassátok. Tehát, ez azt jelenti, hogy fogalmam sincs mikor érkezik a következő. Nem áll össze a fejemben az ötleteim kivitelezése. Előre is bocsi, de azért ne tűnjetek el. :) Bármelyik pillanatban bekattanhatok (amiben megmondom őszintén, reménykedek is) és akkor már írom is a következőt. 

Jó olvasást! ♥

- Komolyan? Justinnak szőke, göndör haja volt?- nevettem fel, ahogy a nagyija egy képet mutatott felém éppen.
- Nézd csak, milyen aranyos gödröcskéi voltak, ahogy nevetett. Bár ez néha még most is látszik.- nézett mosolyogva az unokájára.
Justin nagyszülei nagyon kedves emberek erre egyből rájöttem. Az ebéd alatt folyton azt kérdezgették, hogy hogyan ismerkedtünk meg, aztán meg azt dicsérték milyen szép szerelem a miénk, hogy a nagy felhajtás ellenére így kitartunk egymás mellett. Később aztán Justin mamája elkezdett mesélni meg képeket mutogatni. 
- Ne ess túlzásokba, nagyi.- nevetett fel Justin, aztán a nagyapjával együtt otthagyott minket.
- Olyan jó fiú az én Justinom.- mosolygott rám büszkén Dianne.
- Igen, biztos, hogy nincs nála rendesebb.
- Nagyon szeretitek egymást, ugye?- kérdezte érdeklődve.
- Igen.- válaszoltam boldogan.- Látszik?
- Hát, látszik is, de abból tudom, hogy Justin nem hagyna kettesben veled, ha nem gondolná komolyan.- válaszolta.- Eddig, akiket bemutatott mindig csak rövid időre maradtak, és soha nem hagyta, hogy mesélni kezdjek.
- Nekem ő mondta, hogy szeretné, ha mindenképpen eljönnék ide, mert ide köti a legtöbb emléke.
- Az már igaz, van egy pár emlék.- mosolyodott el megint.- Sokat játszottak itt a kis barátaival. Mindig jött valami kívánsággal. "Nagyi, most itt alszik Ryan" "Nagyi, csinálhatunk tábortüzet az udvarban?" Az egyik heget a kezén, pont egy ilyen alkalommal szerezte. Soha nem bírt egy helyben ülni, és addig mozgolódott a tűz körül, míg megégette magát
- Justin rossz gyerek volt?- nevettem fel.
- Inkább azt mondom, hogy eleven. Mindig szófogadó és tisztelettudó volt, tehát rossznak nem mondanám.
- És a barátai itt élnek még?- kérdeztem, mert emlékeztem, hogy egyszer azt mondta neki a barátai hiányoznak legjobban.
- Igen, a legtöbbjük. Nem mutatott még be nekik?
- Nem. Mióta itt vagyunk nem is említette őket.
- Azt hiszem az egyik nagyon jó barátjával megszakadt a kapcsolatuk, de Ryant mindig felhívta, amikor erre járt. Hozd fel neki, hátha csak azért nem mondta, mert azt hiszi, neked nem lenne kedved megismerni őket.
- Pedig lenne.- mosolyodtam el.- Beszélek majd vele.

- Jól érezted magad?- kérdezte Justin, amikor később sétáltunk. Sejtettem, hogy most akar elvinni arra a helyre, ahol állítása szerint kezdődött minden.
- Igen. Imádom a családodat.- rászorítottam a kezére, mire rám mosolygott.- A nagyszülők nekem valahogy mindkét oldalról kimaradtak az életemből.
- Miért?
- Nem tudom. Annyira sosem tartottuk a kapcsolatot velük. Anya szülei most már nem élnek, a másik nagyszüleim meg messze laknak és csak ünnepekkor találkozunk.
- Hát, kölcsönadom néha a nagyimat, ha gondolod.- mosolygott rám.
- Ezután, ha jövünk akkor ki is sajátítom majd, ne aggódj.- viszonoztam.
- Ne menjünk közelebb!- állt meg egyszer csak. Átnéztem az út másik oldalára és éppen megláttam a színházat.
- Igaz, biztosan kiszúrnak minket így is. Egyébként nem értem honnan tudják mindig, hogy hol vagy.
- Hát, ez most az én hibám.- húzta el a száját. 
- Miért?
- Nem érdekes. Ne törődj senkivel.- húzott magához.- Tudod minek örülnék?
- Minek?
- Annak, ha most visszamehetnénk az időbe akkora, amikor itt zenéltem, és, ha ott láthatnálak a többi ember között, akiknek akkor tetszett a zeném. Olyan kislányként, mint amilyen te lehettél akkoriban. Olyan jó lett volna, ha már 12 évesen is ismerjük egymást.
- Ez, hogy jutott eszedbe?- mosolyogtam rá.- És miért lett volna jó?
- Az lett volna a jó, ha gyerekkorunktól kezdve láttál volna. Meg én is téged. Kíváncsi lettem volna arra, amikor rádöbbentél, hogy szeretsz fotózni, vagy, hogy mit szóltál volna, hozzá amikor én megtettem az első lépéseket az álmaim felé. 
- Ha gyerekkorunkban barátok lettünk volna, akkor lehet, hogy soha nem szeretünk egymásba.- néztem fel rá, de ő még mindig csak azt a lépcsőt csodálta.
- De igen, biztos, hogy igen.- mosolygott rám aztán.- Akkor tőlem kaptad volna az első csókodat, és nem is lett volna azután más fiú.- nevetett.
- Mit szólsz ahhoz, hogy ezután ne legyen más?- öleltem át.
- Nagyon jól hangzik, de akkor ezt ne felejtesd el.- nézett mélyen a szemembe.
- Soha.- ígértem, aztán megcsókoltam.

                                                                        ~*~

- Most mi a bajod, Em? Nem tehetek róla, hogy itt vannak. Máskor is mindig kiírom twitterre, ha hazajövök. Ha nem írtam volna ki akkor is ugyanúgy megtaláltak volna a fotósok.
- Téged nem zavar, hogy éppen a családoddal vagy és tönkre teszik?- kérdeztem kétségbeesetten.- Szerinted ez normális dolog? Egy lépést sem lehet tenni, anélkül, hogy ne vegyek észre egy kamerát. Besokalltam, oké?- túrtam idegesen a hajamba.
- Gyere ide!- tárta szét a karjait.
- Hagyjál!- löktem el, mert úgy éreztem, ha megölel akkor biztosan nem bírom visszatartani a sírást.
- Emily, nem tehetek róla. Ne csináld ezt, kérlek.- nézett rám kérlelően.- Ne hibáztass! Tudod jól, hogy engem is zavar, és szeretném, ha megtudnálak védeni titeket ettől. 
Tudtam, de abban a pillanatban nem éreztem így. 
Hazafelé jöttünk Jazzyvel és Jaxoval együtt, amikor egy csapat fényképész tolta az arcunkba a hülye gépét. Egy percig sem próbáltak bujkálni, mint az eddigiek, hanem nyíltan odajöttek és kérdéseket tettek fel. Nem számított, hogy Justin a családjával van, vagy, hogy éppen az utca legforgalmasabb részén voltunk. Alig tudtunk oda jutni a kocsiig. Nem gondoltam volna, de úgy tűnik Justinnak még egy sima fagyizáshoz a tesóival is szüksége lenne Kennyre. Nagyon feldúlt lettem ettől, hiszen ez váratlanul ért. A gyerekeket szerintem nem viselte meg annyira, mint engem. Sőt, ők mostanra már el is felejtették, de én nem tudom. Most akkor mindig ez lesz?
- Most hagyj, Justin. - kértem halkan és lefeküdtem az ágyra.
- Em...- mondta újra a nevemet. 
- Justin, hagyjál békén!- csattantam fel.- Ha lehet akkor ma már ne is szólj hozzám. Sok volt mára belőled.- tudtam, hogy durvák voltak ezek a szavak, és azt is tudtam, hogy később nagyon megbánom őket, de akkor amikor kimondtam valóban így éreztem. 
Hallottam, hogy becsukódik az ajtó és csak azután éreztem meg a könnyeimet végigfolyni az arcomon. Dühösen letöröltem őket. Nem sírhatok! Más embereknek az enyémnél sokkal nagyobb problémáik vannak, mégsem sírnak, akkor nekem sem szabad.
Most, hogy ez megtörtént, egyedül attól féltem, hogy nem lesz erőm hozzá, hogy a további ilyen vagy esetleg még durvább helyzeteket kibírjam. Mi lesz akkor? Tudtam, hogy ez még csak az első megpróbáltatás volt. Ha a következő esetnél még jobban kiborulok és ezzel még jobban megbántom őt? Mi lesz, ha mégis szétszednek minket? Nem tudnék Justin nélkül élni, ebben biztos voltam. Valahogy túl kell tennem magam ezen az egészen. És túl is teszem, de előbb lenyugszom.

Justin szemszöge: 

Csalódottan, szomorúan és egyben dühösen vettem a lépcsőfokokat lefelé. Ettől féltem a legjobban, hogy nem tudom majd megvédeni Emet ettől a rohadt felhajtástól. Most nem csak, hogy szomorú lett, de utál is. Hiszen, hogy máshogy érthette volna azt, hogy elég volt mára belőlem? A legrosszabb érzés volt, hogy ellökött magától, nem hagyta, hogy mellette legyek, pedig tudom, hogy kiborult. Mindennél jobban szerettem volna, ha elég lenne annyi a megnyugvásához, hogy megölelem és a fülébe súgom, hogy mennyire szeretem.
Leültem a kanapéra a nappaliban, ahol apáék játszott a testvéreimmel. Sokáig csak néztem őket, de aztán megint visszakanyarodtak a gondolataim Emilyre. Vajon mikor nyugszik le annyira, hogy beszéljen velem?
- Mi az, fiam? Mi történt?- kérdezte apa, mert valószínűleg csak üres tekintettel meredtem magam elé.
- Em kiborult.- sóhajtottam fel.- Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz. Valahol tudom, hogy igaza van. Persze, hogy engem is zavar, hogy folyton a nyomomban vannak és nincs semmi magánéletem, de azért fáj, hogy nem érti meg. 
- Sajnálom.- a vállamra tette a kezét.- Hagyj időt neki lenyugodni.
- Biztos, hogy megérti, mert nagyon szeret téged.- szólt közbe Erin.- De gondolj csak bele milyen nehéz lehet neki. Te sem bírtad ezt ennyire jól még az elején. Hát, most neki is újdonság ez, és érthető, hogy felzaklatja.
- Tudom, de nem tudom mit tehetnék.
- Csak legyél türelmes és megértő.- tanácsolta apa.
- És szeresd.- tette hozzá Erin.
Ebben az utolsóban nem lesz gond. Nem is tudnám nem szeretni. Viszont a türelmesség... Emilyvel szemben talán menni fog, legalábbis minden tőlem telhetőt megteszek.
- Justin- mászott oda az ölembe a húgom.- Emily szomorú?
- Egy kicsit.- válaszoltam és magamhoz öleltem.- De jobban lesz és akkor megint játszunk, jó?
- Miért szomorú? Nem szereted már?- kérdezte Jaxo is. Most komolyan, honnan tudják, hogy mi történt? Más ennyi idős gyerek nem szokta még felfogni ennyire a körülöttük lévő dolgokat.
- De igen, nagyon szeretem. Felvidítjuk majd? Biztos örül majd neki, ha ti is megmondjátok, hogy szeretitek.
- Én téged is szeretlek.- ölelte át apró kezeivel a nyakamat Jazzy.
- Én is titeket.- adtam puszit mindkettejüknek.

Akartam hagyni neki időt arra, hogy lenyugodjon, gondoltam majd úgyis lejön, ha már jobban van. Viszont már kezdtem aggódni, amikor  a tesóimat is lefektettük és még mindig nem jött le. Így én mentem vissza, pedig féltem, hogy megint azt mondja, hagyjam békén. Az ágyon feküdt, az ajtónak háttal, épp úgy, ahogy itt hagytam. Megkerültem az ágyat és odatérdeltem elé, csak ekkor vettem észre, hogy alszik. Az arca maszatos volt a könnyektől, és ettől csak még rosszabbul éreztem magam. Nem akartam, hogy miattam sírjon. Óvatosan megsimogattam az arcát, aztán végül úgy döntöttem vállalom a kockázatot, hogy elküld a fenébe, amikor felébred és odafeküdtem mellé. Szorosan átöleltem a derekat, de nem ébredt fel, csak ő is úgy helyezkedett, hogy minél inkább illeszkedjen a karjaim közé. Sokáig figyeltem a légzését, beszívtam a hajának illatát, talán egy óra is eltelt, amíg gondolkodtam és egyszer csak ő is felébredt. Megfordult a karjaim között, aztán álmos szemeivel rám nézett, de egyelőre nem mondott semmit, csak a kezét a hajamba vezette és simogatni kezdte a tarkómat.
- Sajnálom.- szólalt meg végül. 
- Én sajnálom, Em. 
- Nem, nem. Én voltam a hülye. Túlreagáltam. Tudtuk, hogy lesznek ilyenek, csak éppen nem voltam felkészülve rá.- mondta halkan és közben a szemembe nézett.- És ne haragudj, hogy úgy beszéltem veled...- simított végig vékony ujjaival az arcomon.- Hogy azokat mondtam.
- Nem haragszom.- mosolyogtam rá halványan és magamhoz öleltem.- Nagyon szeretlek! Mondd meg, mit tegyek, hogy könnyebb legyen ez neked?

Emily szemszöge:

Megkönnyebbültem, hogy Justin nem haragszik, de meglepett a kérdése. Egy dologra tudtam csak gondolni. Lassan, de követelőzően megcsókoltam, amit rögtön viszonozott is, de ő édesen és gyengéden csókolt.
- Várj, Em.- húzódott el.- Nem is vacsoráztál. Menjünk le.- aggodalmaskodott Justin.
- Justin, ne mondd nekem, hogy a csókomról a vacsora jut eszedbe!- mondtam, aztán már vissza is nyomtam ajkaim az övére.
- Határozottan nem a vacsora jut eszembe.- mondta ismét.- De enned kell!
- Később.- döntöttem el. 
Magam sem tudom mi ütött belém, de azt hiszem, kétségbeestem akkor este, hogy elveszíthetem, és minél inkább meg akartam neki mutatni, hogy mennyire szeretem.
Ezután már Justin sem ellenkezett, hanem szenvedélyessé vált és végre megint úgy ért hozzám, hogy az érintése nyomán rögtön felhevült a bőröm. Szeretem ezt az érzést. Mindent, amit csupán egyetlen csókjával kelteni tud bennem. Csak remélhettem, hogy én is ilyen hatással vagyok rá. 
- Zárd be az ajtót!- szóltam rá, mire először meglepetten nézett rám, aztán elvigyorodott és tényleg bezárta.
- Annyira imádlak.- mondta, ahogy visszajött mellém, és egyből a nyakamat célozta meg.- Négy nap már neked is sok, ugye?- súgta mély hangon.
- Több, mint négy.- visszahúztam a fejét, hogy ajkaink ismét egymásra találhassanak.
Hosszasan csókoloztunk, olyannyira, hogy már elszédültem a levegőhiány miatt - de elég esélyes az is, hogy Justin csókolási tudománya az oka - , így kénytelen voltam elszakadni tőle.
- Legszívesebben egész nap csókolnálak.- mormolta a bőrömbe, a szívritmusom minimum a duplájára emelkedett ettől. 
Vadul a nyakamra tapadt, a derekamon felgyűrte a felsőmet egészen a melleimig, én viszont egyetlen mozdulattal húztam le a pólóját. Egy pillanatig azt hittem, én irányítok, de rá kellett jönnöm, hogy nem. Justin már-már olyan hevességgel nyomta ajkait a bőrömre, hogy tudtam ennek nyoma marad, de egyáltalán nem bántam, sőt csak még inkább akartam őt. Kezeimmel markoltam a vállait, öleltem a nyakát és végig húztam gerince mentén az ujjaimat. Megszabadított a felsőmtől, aztán várakozás nélkül a melltartómtól, amit követett a nadrág is. Újra csókolni kezdett, a kezei pedig ott voltak mindenhol. Simogatott, markolt, masszírozta a testem minden pontját. Az ajkaim az övéi alatt már zsibbadtak, de ő szakadatlanul folytatta a játékot. Végül le kerültek az utolsó ruhadarabok is, aztán Justin a következő pillanatban már a lábaim közt térdelt kezében az óvszerrel. Arra számítottam, hogy vadul fogja csinálni, de ehelyett lassan közelített felém. Időm sem volt rá, hogy teljesen felfogjam milyen tökéletes kitölti a testemet az övé, máris újra a számhoz hajolt és ismét feltérképezte azt a nyelvével. A csípője nem állt le egy pillanatra sem, nekem csak annyi lett volna a dolgom, hogy élvezzem, minden mást megtett ő. Amikor egy kicsit jobban kicsúszott, úgy döntöttem, már pedig most én leszek az, aki irányít. Finoman taszítottam egy kicsit Justin vállain, feljebb emelkedtem, ő pedig a derekamra simította a kezét - azt hiszem tudta, mi a tervem -  és a következő pillanatban úgy fordultunk át, hogy a testünk közben egy percre sem vált el a másikétól. Igyekeztem lefogni a kezeit, bár könnyedén kiszabadulhatott volna. Csábító mosolyra húzta ajkait, én pedig egyből letámadtam őket, még mielőtt bármit mondhatna. Szinte téptük egymás száját. Kezeimet a mellkasán pihentettem, ő a derekamról lecsúsztatta a kezét a fenekemre, ezzel segítve a csípőm mozgását, mert úgy tűnt neki túl lassú ez a tempó, amit én választottam . Megadtam neki, amit akart, gyorsítottam. Elváltam ajkától, mire egy sóhaj szaladt ki a száján, és most én csókoltam végig a selymes bőrét a nyakán. Fogaimat neki nyomtam, legszívesebben beleharaptam volna, de aztán meggondoltam magam és helyette a nyelvemet húztam végig rajta. Justin egyre többször feszítette meg az izmait, ebből tudtam, hogy nehezére esik visszatartani feltörni készülő gyönyörét. 
- Ne fogd vissza magad.- súgtam a fülébe.
Hirtelen a hajamba markolt, félre söpörte a vállamról, aztán csókok százaival hintette azt a helyet.
Nem akartam már én sem tovább húzni az élvezetet, így egyre sűrűbben, gyors tempóban emelkedtem fel és engedtem vissza magam Justin testére, és ő is rásegített a csípője mozgatásával. Kissé felegyenesedtem, aztán Justin is hajolt utánam, így teljesen olyan volt, mintha az ölében ülnék, de mégis mélyen magamban éreztem az ő lüketető szenvedélyét. Kezeivel combomba markolt, ajkait a kulcscsontom kényeztetésére vetette be, miközben én a csípőm körzésével adtam meg magunknak a végső élvezeteket. Tarkójára vezettem a kezem, egyből értette a célzást és csókolni kezdett. Justint egy perccel hamarabb sodorták magával a gyönyör hullámai, aminek hangjait elnyelte a csókunk, de teste remegése és az egyre erősebben ölelő karjai tudatták velem, hogy ismét sikerült örömet szereznem neki.  Az én utolsó másodperceimben olyan őrült tempót diktáltunk mindketten, hogy úgy éreztem felrobbanok az érzésektől, amik végig cikáztak a testemben. Aztán, mint egy villámcsapás úgy öntött el engem is ez a forró, kábító érzés, amitől legszívesebben felsikítottam volna. Justin szorosabban vonta magához remegő testemet, miközben egyre inkább próbálta elnyelni az orgazmus által kiváltott hangjaimat. Percekig tartott a lecsillapodásom, ezalatt végig Justin vállát markoltam, talán meg is karmoltam, de nem mutatta jelét, csak ölelt magához és csókolt tovább. Mikor alábbhagyott minden hang és sóhaj, elváltunk, Justin lassan leemelt magáról, és én fáradtan dőltem el az ágyon, aztán ő is hasonlóképpen tett. Mindkettőnk légzése szabálytalan volt még. Tudtam, hogy ez most másabb volt, mint az első alkalom, vagy, mint az az élvezet, amit a fürdőben okoztunk egymásnak akkor reggel. Szabadabb, mert nem kellett óvatoskodnunk, és nem voltunk idegesek. A színtiszta vágy játszott szerepet a mostani szeretkezésünkben, semmi más.
- Ez elképesztő volt, Em!- vigyorodott el Jus. Arca teljesen egy vonalban volt az enyémmel, így láttam, hogy a hajtincsei nedvesen tapadnak a homlokára.
- Te is elképesztő vagy, és nagyon szeretlek.
- Én még annál is jobban szeretlek.- mondta és megpuszilta a homlokom, majd az orrom és végül a szám.
- Várj még.- nyúltam utána, amikor újra elhúzódott tőlem.- Kérlek, bújj össze velem egy kicsit.- néztem rá a tőlem telhető legszebb nézést elővéve, és végigsimítottam a karján.
- Nem hagylak itt.- simította meg a járomcsontomat hüvelykujjával, aztán az éjjeli szekrénye fiókjában kezdett matatni, én meg egyből felvidultam, de némileg csalódtam, amikor egy zacskó gumicukrot dobott az ágyra.
- Mi az?- kérdezte mosolyogva meglepett ábrázatomon.
- Semmi, csak... nem erre számítottam.- mondtam elpirulva.
- Hát akkor mire?- nevetett fel már hangosan.- Tudod, hogy imádom a gumicukrot.- puszilt meg, aztán ránk húzta a takarót, engem pedig a mellkasára vont és félkézzel átölelt.
- Nem érdekes.- ráztam meg a fejem.- Hé, adj nekem is.- kértem, aztán befészkeltem magam Justin karjaiba és vele együtt kezdtem nagy örömmel enni az édességet.- Amúgy ne szoktass rá erre, légyszi.
- Úgyis ledolgozzuk még.- súgta a fülembe érzékien, aztán egy újabb falatot tartott a szám elé.- Erre gondoltál, nem? 
- De igen. Túl jól ismersz.
- Imádom, hogy ebben is ennyire egyformán gondolkodunk.- csókolt a nyakamba nevetve és az ő nevetése az én számra is mosoly csalt ismét.