48. fejezet

Emily szemszöge:

Arra ébredni, hogy a fiú, akit szeretsz szinte rajtad alszik, és még álmában is úgy ölel magához, mintha az élete függne tőle, a világon a legjobb érzés. Alig hittem el, hogy két hétnyi magányosan telt éjszaka után végre egy ilyen szenvedélyes és legfőképpen Justinnal, kettesben töltött éjjelt tudhatok magam mögött. Éreztem, ahogy szuszogva veszi a levegőt, az arcát teljesen a hajamba temetve, és arra gondoltam, hogy talán neki is olyan megnyugvást jelent az én illatomat érezni, mint nekem az övét. Próbáltam a lehető legóvatosabban kibújni az ölelő karjai alól, és mikor ez sikerült mosolyogva pillantottam békésen alvó alakjára. Lehetséges lenne, hogy ennél is jobban szeressem?
Gyorsan magamra kapkodtam a tegnapi nadrágom és a felsőm, aztán lementem a konyhába, arra számítva, hogy Pattievel már úgysem futok össze. Tévedtem. Éppen akkor lépett ki a konyhából, amikor én akartam bemenni, és kedvesen köszöntött.
- Nem is tudtam, hogy itt aludtál, Emily. Justin fent van már?
- Ne haragudj, amikor megjöttünk már nagyon fáradtak voltunk és gondoltuk, hogy te is alszol már.- kezdtem magyarázkodásba.- Justin még alszik. Reggelit akartam csinálni neki.-haraptam az ajkamba.
- Ó, értem.- mosolygott mindent tudóan Pattie.- Megsúgom, hogy szereti a melegszendvicset.- nevette el magát.- Bár ezt talán már te is tudod. 
- Nem tudtam, köszi a tippet.- néztem rá hálásan, mert igazság szerint fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. 
- Mennek kell. Nem tudom, hogy itthon talállak-e még benneteket délután, úgyhogy kérlek mondd meg Justinnak, hogy holnap reggel jönnek a nagyszülei.- mondta, aztán végigsimított a karomon, én bólintottam és már ott is hagyott.
Ekkor tudatosult bennem, hogy 23-a van, ami azt jelenti, hogy holnap karácsony. Te jó ég! Annyira lekötött, Justin hiánya, később pedig a várakozás, hogy teljesen kiment a fejemből. Igazság szerint nem szerettem a karácsonyt, amióta anya és apa elváltak. Azóta folyton rám és Bettyre marad minden és hiába ünnepeltünk Scooterékkel és apa szüleivel, az mégsem volt igazi. De most más lesz, hiszen itt van Justin, ez lesz az első közös ünnepünk. Elmosolyodtam erre a gondolatra és miközben hozzáláttam a melegszendvics készítésnek, a fejemben összeszedtem, hogy miket szoktunk Bettyvel csinálni. Mire végeztem egészen elkapott ez az egész karácsonyi láz és még annál is vidámabban mentem fel Justinhoz, mint, ahogy ébredtem.
Még mindig aludt, a hátán fekve, a derekáig lecsúszott takaróval. Leraktam a szekrényre a tálcát, aztán óvatosan visszamásztam mellé és puszilgatni kezdtem az arcát, kezemmel pedig a mellkasát simogattam. Ébredezni kezdett, kissé elmosolyodott, de a szemeit nem nyitotta ki, csak egyik kezével magához ölelt és halkan motyogni kezdett.
- Olyan szép álmom volt, Em. Miért ébresztettél fel?
- Mit álmodtál, szerelmem?- kérdeztem elmosolyodva.
- Veled voltam, egész éjszaka szerelmeskedtünk, aztán reggelit hoztál nekem, talán melegszendvicset...- mondta tűnődve és beleszagolt a levegőbe.
- Nem álom, ébredj csak fel.- súgtam az ajkaira, aztán röviden megcsókoltam, mire kinyitotta a szemét.
- Igaz, ilyen szépet lehetetlen lenne álmodni.- mondta mosolyogva, majd felült én pedig oda tettem az ölébe a tálcát.- Te miért vagy felöltözve?- kérdezett rá összevont szemöldökkel. Úgy tűnt nincs elragadtatva tőle.
- Talán nem mászkálok a házatokba ruha nélkül.- adtam meg a szerintem logikus magyarázatot. 
- Én nem bánnám.- villantotta rám széles vigyorát.- Egyébként imádlak a reggeliért. Vagy inkább ebédért.- javította ki magát, ahogy ránézett az órára. Valóban már dél elmúlott. 
- Pattie azt mondta, hogy holnap jönnek a nagyszüleid.
- Akkor gondolom a holnap az már teljesen családi nap lesz. Apáék is jönnek.- sóhajtott fel.- Fárasztó ünnep ez a karácsony. 
Felnevettem és tejesen egyetértettem vele. 
- Eljössz velem még ma valahová?- kérdeztem és félig hozzábújtam, úgy, hogy még nyugodtan tudjon enni.
- Fogadjunk, hogy elfelejtettél valakinek ajándékot venni.- mondta önelégült vigyorral.
- Nem elfelejtettem, hanem nem tudtam kitalálni.- kértem ki magamnak.
- Aha.- bólogatott, de látszott, egy szavamat sem hiszi.- Kiről van szó? 
- A nővéremről.
- Na, jó. Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy elfelejtetted.- nevetett ki.
- Segítesz vagy nem?- csattantam fel megelégelve a szórakozását. 
- Segítek, de ismerd el.
- Jó, igazad van.- újra felnevetett. - Nem vicces.- morogtam, mire ő magához húzott és puszit nyomott a fejemre.

                                                                      ~*~

- Komolyan, Em. A te tesód, tudnod kellene, hogy mit szeret.
- Tudom is, Mattet. Ezen kívül nem tudok más támpontot találni, amit felhasználhatnék.- húztam el a  számat.
Justinnal kiléptünk a plázából, ahol nem túl nagy sikerrel, viszont annál nagyobb feltűnést keltve próbáltunk ajándékot venni Bettynek.
- Parfüm?- kérdezte Justin.
- Komolyan? Ilyen kreatív ötletet sosem hallottam még.
- Jó. Legalább gondolkozom.- vágta rá sértődötten.
- Az én ajándékomnál is ilyen találékony voltál?- kérdeztem vigyorogva.
- Mondtam már, Em. Nem fogom elárulni, hogy mit kapsz.- átkarolta a vállam és nevetve tovább húzott a rengeteg ember között. Az egész utca zsúfolásig volt.
- Félek, mégis Kennyvel kellett volna jönnünk.- mondtam és még inkább hozzábújtam.
- Nem lesz semmi gond.
- Aha, remélem tudod, hogy mit kapunk mi ezért Scootertől.- néztem körül félve. Tényleg arra számítottam, hogy bármelyik percben lerohannak minket.
- Majd megvédelek.- súgta a fülembe mosolyogva.-  Nézd, ez milyen királyul néz ki.- állt meg egy kirakat előtt. 
Valóban, egy egész égősornyi égőt felhasználtak ahhoz, hogy megvilágítsanak egy képet, ami egy családi vacsorát ábrázolt. Gyönyörű kép volt, élénk, de meleg színekkel és a színes égők csak még szebbé tették. Az egész olyan hatást adott, mintha csak benéznék egy ablakon és látnám, ahogy a család együtt ünnepel. Engem mégis a kirakat mögött lévő dolog fogott meg inkább, ahogy megláttam tudtam, hogy ez lesz Betty ajándéka. Matt és ő akkor jöttek össze, amikor Angliában voltak kirándulni az osztályukkal még három éve és azóta természetesen imádja ezt a helyet, ezért tökéletes ajándéknak tűnt a brit-zászlós táska.
- Meg van az ajándék.- mondtam Justinnak, aztán már el is indultam befelé, őt is magammal húzva. Hihetetlennek tűnt, hogy egy egész plázányi cuccot átnézve nem találtam meg, egy ilyen kis boltban meg azonnal rátalálok az ajándékra.
- Na, akkor mehetünk haza?- kérdezte, amikor kiléptünk az ajtón.
- Persze. Elhiheted, hogy nekem sem volt a kedvenc időtöltésem ez a vásárlás.- feleltem, aztán el is indultunk vissza az autó felé.
- Én tudok egy sokkal jobb időtöltést, tetszene neked.- mondta és a kezemért nyúlt. 
Mosolyogva pillantottam fel rá, de nem feleltem, aztán, ahogy újra előrenéztem rögtön kiszúrtam valamit egy újságárusnál. Elengedtem Justin kezét és odaléptem, hogy jobban szemügyre vegyem a címlapot.
- Mi az, Em, csak nem megláttad magunkat?- lépett mellém nevetve. Nekem egyáltalán nem volt kedvem nevetni.
- Nem magunkat. Téged!- mondtam teljesen ledöbbenve és bár dühösen akartam beszélni, de a hangom nem volt több suttogásnál. Ránéztem az arcára, de ő nem engem nézett. Ő még csak most vette észre a címlapot, ahol ő és Selena voltak, igen csak intim testhelyzetben, teljesen egymáshoz simulva.
- Emily, ez a bulin volt, ez nem...- persze, hogy magyarázkodott.
- A bulin? Miért van olyan érzésem, hogy a buli után történteket elfelejtetted közölni velem?- kérdeztem csalódottan. Nem sírtam, még nem. Talán azért, mert nem is tudtam felfogni, hogy ez tényleg igaz. Hiszen a képek egyértelműen arra utalnak, hogy nem egy kis baráti csevegésről és a jó ízlés határain belül történő táncról volt szó. Visszadobtam az újságot és dühösen az autó felé indultam. Bántam, hogy nem az enyémmel jöttünk, legszívesebben ott hagytam volna a döbbent képet vágó Justint az út közepén.
- Vigyél haza.- mondtam nyugodtan, amikor felzárkózott mellém.
- Em, beszéljük meg. Valóban mondanom kell valamit, de nem az van, amire gondolsz.- megfogta a karom, de kirántottam a kezei közül és mentem tovább.- Em, kérlek, ugye meghallgatsz?
- Vigyél haza, Justin.- ismételtem.
Nem szólalt meg újra, amíg oda nem értünk a kocsiig. Rosszul voltam a gondolattól, hogy most legalább fél órán keresztül össze leszek vele zárva az autóban, amikor is nyilván meg akarja majd magyarázni a történteket. De én nem akartam hallani. Nem akarom, hogy lássa mennyire fáj.
- Hadd magyarázzam meg!- kérte, amikor elindultunk.- A bulin nem történt semmi, hidd el! Táncoltunk, ez igaz és bevallom azt is, hogy nem állítottam le, amikor hozzám simult, de nem történt köztünk semmi. Később viszont megcsókolt, de eltoltam, én nem...
- Megcsókolt?- néztem rá meredten. Megcsókolta? Eddig még nem fogtam fel ennyire súlyosan, hogy Justin lényegében megcsalt, reménykedtem benne, hogy a táncnál több tényleg nem történt, de így, hogy kimondta... A saját szájából hallani erősebben hatott, mint egy kés a szívembe.
- Igen, de esküszöm, hogy nem csókoltam vissza, Em.- folytatta idegesen, szemét levette az útról és a szemembe nézett.- Higgy nekem, kérlek! Semmit nem jelentett és már ő is belátta, hogy hiba volt.
- Fejezed be! Fogd be, Justin... csak vigyél haza!- szóltam rá és elcsuklott a hangom. Kész, eddig tartott az elhatározásom, hogy nem sírok előtte. Éreztem, hogy a könnyek szúrják a szemem és még mielőtt végig folyhattak volna az arcomon gyorsan a kezembe temettem azt. Így nem láthatta, hogy sírok, de nyilván hallotta a szánalmas szipogásomat. Félre állt, és nekem akaratlanul az jutott eszembe, ahogy tegnap ugyanígy megálltunk teljesen más okokból. Nem hittem el, hogy képes volt ezt csinálni. Úgy tett mintha mi sem történt volna, úgy csókolt tegnap, mintha nem tette volna ugyanezt alig néhány nappal ezelőtt egy másik lánnyal. Hazudott, és ettől csak még jobban fájt az egész.
- Em, kérlek.- megéreztem az ujjait az állam alatt, azt akarta, hogy ránézzek. Megtettem, de inkább nem kellett volna. Olyan fájdalmasan kétségbeesett volt az arca, hogy szinte megsajnáltam. Nevetséges vagy, Emily! Ő csalt meg téged és még te sajnálod?! 
- Mire kérsz, Justin? Hogy higgyek neked? Hogy higgyem el, hogy szeretsz, amikor hazudtál nekem?
- Nem hazudtam. Emlékezz, hogy el akartam mondani tegnap.
- Szóval én vagyok a hibás, amiért nem mondtad el tegnap?- kérdeztem hisztérikus hangon. Komolyan meglepődtem magamon.- Millió alkalmad lett volna, utána is. Sőt, jobbat mondok. Rögtön akkor el kellett volna mondanod, amikor történt. Mikor volt ez, Justin? Biztosan nem egy nappal ezelőtt, ne merd azt mondani, hogy nem hazudtál.
- Egy hete.- ismerte be és lehunyta a szemét.- De nem érted, Emily? Nem jelentett semmit. 
- Ha nem látom meg ezt az újságot akkor valószínűleg sosem mondod el.- vágtam oda és újra elsírtam magam. Justin átölelt és a fülembe suttogott.
- De igen. Bűntudatom volt, pedig még csak nem is én akartam, sőt vissza sem csókoltam.
- Ezt már hallottam, Justin, kímélj meg a részletektől.- kértem és elfordítottam a fejemet.
- Nincsenek részletek, Em. Ennyi történt. Egy pillanatra a számon volt a szája. Nincs szó érzelmekről vagy vágyakról.- most már az ő hangja is dühösen csengett, újra rá kaptam a fejem. Miért dühös? Nekem van okom dühösnek lenni, de neki rohadtul nincs.
- Vigyél haza.
- Jó, haza viszlek. Adok egy napot, hogy átgondold, aztán megbeszéljük, ha lenyugodtál.- mondta és újra elindult. 
Gyorsan hajtott és látszott, hogy ideges, de nem szólalt meg többet, amíg a házunkhoz nem értünk. Én meg szintén nem szólaltam meg, mivel annyi gondolat volt a fejemben, hogy elég volt azokkal foglalkoznom. Felesleges lett volna egy újabb vitát kezdeményeznem és igazság szerint fáradtnak és túl megbántottnak éreztem magam hozzá. Mi az, hogy ad nekem egy napot? Mi van, ha nekem nem elég egy nap? Mi van, ha nem is akarom látni? Miért gondolja azt, hogy megszabhatja, mennyit gondolkodjak? 
Mire befordult a felhajtónkra már majdnem teljesen lenyugodtam, már csak a csalódottságot, a fájdalmat és a hitetlenkedést éreztem. Ránéztem, mielőtt kiszálltam volna és ő is engem figyelt. 
- Szeretlek, Emily. Tudom, hogy tudod, hiszen érezned kellett tegnap vagy akár ma... mindig, amióta csak veled vagyok.- mondta és óvatosan nyúlt felém, hogy megérintse az arcom.- Tudom, hogy fáj és, hogy csalódott vagy, de hinned kell nekem.- egy puszit nyomott a homlokomra és meglepő módon nem húzódtam el, de nem is reagáltam semmit.- Holnap át jövök és megbeszéljük.- mondta még, aztán kezeit visszaejtette az ölébe én meg egy utolsó pillantás után kiszálltam.
Vissza sem fordultam, amikor hallottam, hogy Justin autója kikanyarodik. Beléptem a nappaliba, ahol apa tévézett egyedül, nem akartam, sokáig beszélgetni vele, csak néhány kérdésre válaszoltam. Arra, hogy miért sírtam nem mondtam semmit és tudtam, hogy emiatt éjjel többször is be fog nézni hozzám, ellenőrizni, hogy jól vagyok-e. Nem voltam. Határozottan az eddigi legrosszabb karácsonyom előtt álltam.