43. fejezet

Furcsa volt a saját ágyamban ébredni, mert napokig Justinnál aludtam, de tegnap átjöttünk megnézni, hogy mi a helyzet itthon Bettyvel és mivel nagyon elbeszélgettük az időt, inkább itt aludtunk. De hol lehet ő? Justinnak az a hátralévő öt napja itthon, szinte végig próbákkal telt, sokkal keményebben, mint eddig. Az utolsó napon viszont csak az enyém volt végre. Biztos voltam benne, hogy ez a nap tökéletes lesz.
Nem akartam még felkelni az ágyból így vártam, hogy ő visszajöjjön, de mégis meglepődtem, amikor nyitódott az ajtó és belépett rajta, arcán széles mosollyal és a kezében egy tálcával. Ezt lepakolta az ágyra, aztán lerángatta magáról a pólóját és a nadrágját, majd visszabújt mellém és elém tette az ételt.
- Reggeli, Em.- mondta és csókot nyomott a nyakamra. Ránéztem a tálcára és szépen elhelyezett csokiszósszal leöntött palacsintákat láttam, villát, plusz egy pohárban narancslét.
- Te csináltad?- mosolyogtam rá.
- Igen. Nem gondoltad volna, mi?
- Hát őszintén? Nem.- nevettem el magam. Fogtam a villát és egy nagyon csokis falatot szemeltem ki magamnak.
- Ha nem ízlik nem kell megenned.- mondta Justin, pedig az arcom biztosan nem arról árulkodott, hogy nem ízlik, mert nagyon is finom volt. Egy kicsit talán túl sokáig sütötte, de a csokival együtt tökéletes volt.
- Justin, ez nagyon finom. Eddig miért nem sütöttél nekem ilyet? 
- Nem kérted.- vont vállat lazán.
- Mostantól kérem, oké?- mondtam, ő pedig hozzám hajolt és megcsókolt.
- Egész nap velem leszel, ugye? Nem vagyok hajlandó egy percet sem külön tölteni tőled.- közölte a feltételét, ami teljesen megegyezett az én elképzelésemmel is. 
- Nem is kell.- mosolyodtam el, aztán a következő falatot az ő szája elé tartottam.
- Ha egyszer majd elbukom az énekesi karriert, akkor szakács leszek.- jelentette ki elégedetten vigyorogva. - Vagy cukrász, vagy bárki is az, aki süti a palacsintát.
- Azt hiszem ez a veszély nem áll fent.- nevettem.
- Olyan menő lenne pedig. Sütném a tortákat te meg fotóznád őket a világhírű magazinoknak.
- Justin, szállj vissza a földre.- böktem meg egy kicsit a vállát a villámmal.
- Ne bántalmazz, Em!- dörzsölte meg a helyet, ahol megszúrtam és szomorúan pillantást vetett rám.
- Szeretlek, nem érzed?- megkíséreltem egy elbűvölő mosolyt küldeni felé, mire ő elvette a tálcát mondván, hogy csak bohóckodok a kajával, de ehelyett ő tudna egy sokkal jobb játékot.
Természetesen én szívesen játszottam vele. Justin először hevesen csókolt és minden érintése kapkodó volt, de aztán ezeket felváltották az érzéki simogatások és gyengéd csókok. Azt hiszem ez a reggeli szeretkezés volt az igazi búcsúnk. Mindketten úgy éltük át, mintha ez lenne az első és az utolsó is egyben. Meg akartam őrizni minden pillanatát, mert tudtam, hogy ezután két hétig csak az emlékeimben élhetem át újra ezeket a perceket. 

Egy jó órával később, kimerülten, de ugyanakkor mégis vidáman és felpezsdülve pihegtünk egymás mellett. 
- Nagyon fáj?- kérdeztem tőle és közben óvatosan végig húztam a kezem a vállán, amin tisztán látható volt a körmöm nyoma. Justin egy percet sem törődött vele.
- Végre hallottam a hangod.- súgta csillogó szemekkel és láttam, hogy ez őt nagyon szórakoztatja.
- Uh, hát... sajnálom.- zavaromban csak ennyit tudtam kinyögni.
- Sajnálod, Em?- nevetett fel hangosan.- Nekem nagyon is tetszett.
- Akkor jó.- hagytam rá, aztán, hogy az arcom pirosságát takarjam, igyekeztem a vállába rejteni azt.
- Szeretlek!- súgta a fülembe, aztán megcsókolta a nyakam.- Nagyon!
- Én is szeretlek!
- És mit fogunk csinálni ma?- kérdezte kíváncsian. 
- Bármit, a lényeg, hogy veled legyek.- feleltem, miközben a hajával játszottam.

Miután felöltöztünk, Justin megkérdezte, hogy lenne-e kedvem elkísérni őt valahova. Természetesen volt, és bár nem tudtam hová megyünk, de arra hamar rájöttem, hogy ő ezt előre eltervezte. 
- Justin, mit csinálunk a stúdióban?- kérdeztem meglepve, amikor kiszálltunk az autóból.
- Nem maradunk sokáig.- mondta, aztán a kezét nyújtotta felém, de nem fogtam meg.
- Arról volt szó, hogy ma csak mi ketten. Abba nincs benne a munka.
- Gyere már, Em! Csak mutatni szeretnék valamit.- lépett oda mellém és átkarolta a vállam.
Fredo és Sean voltak a stúdióban, meg még két férfi, akiket nem ismertem annyira.
- Sziasztok. Minden oké?- köszönt Justin.
- Emily! Biebs! Mi újság, haver?- köszöntöttek minket hasonlóképpen. Aztán beszéltek néhány szót, végül Fredo Justinhoz fordult.
- Elújságoltad már Emilynek?- kérdezte titokzatosan.
- Mit is kellett volna?- szóltam közbe.
- Inkább megmutatom.- mondta az egyik srác, aztán az kezei ide-oda jártak a billentyűkön, beállított néhány dolgot, majd megszólalt egy lágy, számomra ismeretlen dallam.
Justin a pultnak dőlt és mosolyogva várta a reakciómat. Értetlenül néztem rá, és még meglepettebbé váltam, amikor meghallottam a hangját. Két lépésnyire álltam tőle, így könnyedén átölelte a derekam én meg a mellkasának dőltem és csak hallgattam a hangját és a hozzá annyira passzoló zenét alatta. 
Egy új dal volt, ebben biztos voltam és, ahogy egyre jobban koncentráltam a szövegre, rájöttem arra is, hogy miről énekelt. Rólunk. Legalábbis teljesen ráillet a dalból minden a saját érzéseimre.
Mikor már csak a zene szólt, és az ének elhalt, Justin a fülembe suttogott.
- Nem ismerted a dalt, ugye?- megráztam a fejem, és ő folytatta.- A te dalod, Em.
A szemembe könnyek szöktek és jól eső borzongás futott végig rajtam, miközben még mindig Justin karjaiban voltam.
- Te írtad?
- Kis segítséggel.- mosolyodott el. Addigra már teljes csönd lett a helyiségben és a gépek mögött ülő srác közbe szólt.
- Azért a nagy része a tiéd. A szöveget egyedül írta.- mosolygott rám.
Nem tudtam mit mondani, csak megöleltem Justint és hosszú ideig el sem engedtük egymást. A többiek ezen halkan felnevettek, tehát végül elhúzódtam. 
- Szóval akkor tetszik?- kérdezte Fredo.
- Nagyon is.- bólogattam hevesen, miközben még mindig igyekeztem nem elsírni magam.
A fiúk poénkodtak még egy kicsit, hogy jó hatással vagyok Justinra, mert állításuk szerint, ha továbbra is ilyen gyorsan, ilyen jó dalokat fog írni, akkor hamar összeáll majd a következő lemez.
El sem hittem, hogy ezt nekem írta. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hiába hallottam és éreztem, hogy rólunk szól.
Azt hiszem még akkor is vigyorogtam, amikor kiléptünk az utcára. 
- Most ennyire lesokkolódtál vagy nincs semmi mondanivalód a dalról?- kérdezte nevetve Justin.
- Sokk.- mondtam röviden.
- De azért örülsz, ugye?- vetette be az édes, kisfiús mosolyát.
- Elmondhatatlanul. Olyan gyönyörű.- mondtam, próbáltam felidézni magamban a dallamot és a szöveget, de nem ment annyira.- Eljátszod, ha hazaérünk?
- Hát... eljátszani még nem tudom. Nem gitárra íródott és nem is én írtam a zenét.- felelte, és kicsit talán zavarba is jött. 
- De azért elénekled? Ez a kedvenc dalom, mostantól örökre.- jelentettem ki, amiben teljesen biztos voltam.
Justin csak elmosolyodott ezen, aztán egy pillanatra megsimogatta járomcsontomat, de utána rögtön vissza is fordult a vezetéshez.
- Még nem megyünk haza. 
- Miért, hova megyünk?- kérdeztem izgatottan. Biztos voltam benne, hogy mostantól semmi sem szegheti kedvemet. 
- Vásárolni.
- Jus, tudod, hogy én ezt utálom. Muszáj ezt most?
- Nem olyan vásárlás.- nyugtatott meg.- Főzni fogunk.
- Te most komolyan ráhajtsz erre a szakács dologra?- nevettem fel.
- Nem azért. - nevetett ő is.- Csak szerintem tök jó lenne, ha ketten főznék vacsorát. Úgyis egyedül vagyunk.- vont vállat.
- Veszel fel kis kötényt is?- nevettem fel hangosan, ahogy elképzeltem Justint az említett ruhadarabban.
- Ha szeretnéd. De az is megoldható, hogy nem veszek fel... semmit.
Ettől hirtelen bennem rekedt a nevetés, ugyanis élénk fantáziám révén ezt is eltudtam képzelni. 
- Abból nem nagyon lenne főzés.- mondtam aztán mégis.
- De nem maradnánk éhesek.- arcán egy kaján vigyort láttam, és tudtam, hogy az ő gondolatai is elkalandoztak. Erre már tényleg nem feleltem, végül egyszer csak Justin lekanyarodott egy útra, ami kivezetett a városból.

- Justin, erre nem fogsz találni üzletet.
- Tudom. Változott a terv.
Nem tudtam hová visz, de amikor nem sokkal később megállt egy erdőszéli kis tónál teljesen ledöbbentem. Honnan ismer ő ilyen helyeket itt, amikor én vagyok az, aki születésem óta itt élek?!
- Jártál már itt?- kérdezte, amikor kiszálltunk az autóból.
- Nem, soha. Te honnan ismered ezt a helyet?
- Kenny mesélt róla, és egyszer elhozott ide.- vonta meg a vállát.
- Olyan... hangulatos.- mondtam, ami elsőnek eszembe jutott a helyről.
- Nyáron még szebb. Majd akkor is elhozlak ide.- mosolygott, aztán hátulról átölelt és puszikat nyomott az arcomra. 
- Örülnék, ha többször lennének ilyen napjaink, nem csak akkor, amikor egy ilyen búcsúzás félét tartunk.- mosolyodtam el halványan.
- Ez nem búcsúzás, Em.- súgta a fülembe.- Csak két hét. Karácsonyra itthon leszek.
- Tudom.- mondtam, és a kezemet az engem ölelő karjaira simítottam.
- Ne legyél szomorú. Még itt vagyok.- karjait szorosabban fonta körém, hogy érezzem a szavait nyomatékosítva is.- Hagyjuk meg a szomorkodást holnapra.
- Jó, de ígérd meg, hogy nem fogsz szétesni, oké? Nem akarom, hogy az legyen, hogy nem tudsz koncentrálni, mert hiányzom.
- Ilyet ne kérj, ezt nem tudom megígérni.- mondta és szembe fordított magával, kezeit továbbra is a derekamon hagyva.
- Legalább mondd, hogy próbálsz majd odafigyelni!- kértem és arcomat a nyakába fúrtam.
- Úgy lesz! Ne aggódj, édesem!- belepuszilt a hajamba, kezei pedig megnyugtatóan jártak fel és alá a hátamon.

Még maradtunk egy kicsit, kiélvezve, hogy minden olyan nyugodt körülöttünk és végre teljesen kettesben vagyunk, de aztán visszaindultunk.
Természetesen a bevásárlás alatt már nem élvezhettük a nyugodt légkört. Valószínűleg szép kis cikk készül majd belőle, hogy Justin Bieber vásárolt a lánnyal, akiről még mindig nem tudják, hogy a barátnője-e. Hú, szenzáció. 
Justin azt találta ki, hogy főzzünk milánóit, ami tudtam, hogy az egyik kedvence, de azt hiszem inkább azért választotta ezt, mert ezt nem tudjuk elrontani. 


- Amúgy sosem csináltam még ilyet, szóval benned van minden reményem.-mondta Jus, amikor az én utasításomra elkezdett hagymát pirítani. 
- Ha nem gyújtjuk fel a házat, az már jó.- mondtam nevetve.- Csavard már le, légyszi.- vittem oda neki a paradicsom szószos üveget, amikor többszöri próbálkozásra sem tudtam kinyitni. 
- Nélkülem éhen halnál ma este.- nevetett, aztán egyetlen mozdulattal levette az üveg tetejét.
- Haha. Kicsit sok az önbizalmad, Jus, nem gondolod?
- Nem.- jelentette ki magabiztosan, aztán puszit nyomott az arcomra.- Ez majdnem olyan, mintha házasok lennénk.- mondta aztán kis idő után. Hangosan és meglepetten felnevettem ezen.
- Ne hülyéskedj! Mitől lenne olyan?
- Egyedül vagyunk, olyan mintha a saját házunkban élnénk, együtt főzünk- mutatott a tűzhelyre, ahol éppen a húst kevergettem.- Még, ha szaladgálna itt néhány gyerek körülöttünk, akkor tuti, hogy egy 5-6 évvel öregebbnek is érezném magam. 
- Úgy tervezed, hogy addigra már lesz családod?- mosolyogtam rá.
- Hát, nincs törvényszerűen előírva a Bieber-tervekbe, de nem szeretnék öreg szülő lenni.- miközben beszélt átölelte a derekamat és úgy tűnt teljesen rám bízza a további teendőket.
- Szóval 25 éves korodra már apuka leszel.
- Szerintem igen, és lesz egy csodálatos feleségem, akit Emily Biebernek fognak hívni.
- Hú, ezt de fura így hallani.- kuncogtam fel.
- Jól hangzik, nem? A monogramod meg sem változik.- nevetett a fülembe.
- Te komolyan szoktál ezen gondolkodni?- kérdeztem kíváncsian, mert őszintén szólva eléggé meghatott a dolog, hogy ilyen tervei vannak.
- Igazából nem, de anélkül is tudom, hogy így lesz, hogy megterveznénk. 
- Úgy szeretlek!- simultam hozzá még jobban és kicsit oldalra fordítottam a fejem, ő pedig rögtön megcsókolt. Azt hiszem nem is váltunk volna el még sokáig, ha csak nem hallottuk volna meg azt a sercegő hangot, amit a kifutó tésztavíz okozott. 
- Oké, ez a főzés nem nagyon megy nekünk, ha együtt vagyunk a konyhában.- mondtam nevetve és próbáltam menteni az ételt.
- Majd gyakoroljuk még.- vágta rá Justin, szintén jót derülve az eseten.

Végül aztán egészen ehetőre sikeredett a vacsoránk. Justin vagy túl éhes volt vagy tényleg annyira ízlett neki, hogy még az én tányéromból is folyton elcsent egy-egy falatot, miután ő végzett. Ketten elmosogattunk, aztán felmentünk a szobámba, mert Justin azt mondta az a kedvenc helye az egész házban, hiába vagyunk most csak kettesben itthon.
Még milliószor átbeszéltük, hogy mit szeretnénk a másiktól ez alatt a két hét alatt. Justin is a lelkemre kötötte, hogy ne merjek búskomor képpel mászkálni, mint valami depressziós. Én pedig azt kértem, tőle, hogy élvezze a turnét, még, ha nem is leszek most ott, mert tudom, hogy szereti ezt csinálni. Úgy elrepült az idő, hogy már éjfél is elmúlott, mire mindketten lezuhanyoztunk és ágyba bújtunk.
Egy ideig csak forgolódtam egyáltalán nem akartam aludni, mert azt számolgattam folyton, hogy hány óra van még Justin gépének indulásáig. 
- Em, ébren vagy?- suttogott szerelmem.
- Nem tudok aludni.- feleltem és visszafordultam hozzá, majd a fejemet újra a mellkasára hajtottam.
- Én sem.- mondta és a hajamat kezdte gyengéden simogatni.- Meg akarom állítani az időt, hogy ne legyen reggel.
- Énekeld el a dalomat, kérlek.- néztem fel a szemeibe, amiknek csillogását még a sötétben is láttam.
Elmosolyodott, aztán halkan dúdolni kezdett, én pedig lehunyt szemmel próbáltam minden elhangzott szót és az egész pillanatot memorizálni, hogy feltudjam idézni majd akkor is, amikor olyan iszonyúan fog hiányozni, hogy halljam a hangját és érezzem a testét magam mellett.