38. fejezet

- Ne izgulj! Imádni fognak.- szorított rá Justin a kezemre mielőtt beléptünk volna a házba. Visszamosolyogtam rá, aztán ő benyitott. Egy kisebb előtérben találtam magam, aztán Justin tovább vezetett, ahonnan már egy egész nappalira ráláttam. A szőnyeg tele játékokkal és két kisgyerek is volt még ott nekünk háttal. Jeremy egy fotelban ült, ahonnan pont láthatott minket. Justin a szája elé tette az ujját, jelezve ezzel az apjának, hogy ne szóljon semmit, én meg intettem egyet, mert még, ha csendben is kellett maradnunk, mégis udvariatlanságnak tartottam volna, ha semmit nem csinálok. Justin a kis húga mögé lopakodott, aki elmélyülten magyarázott valamit Jaxonak.
Átölelte és halk, a megszokottnál szelídebb hangon szólt hozzá.
- Én nem játszhatok, Jazzy?- a kislány erre boldog kacagást hallatott, majd a következő pillanatban már mindkét gyerek Justin nyakába kapaszkodva kezdett ujjongani. - Nekem is hiányoztatok.- válaszolta a sokszor elhangzott "Úgy hiányoztál, Justin"-ra.- Szia apa.- ölelte meg az apukáját is. Jazzy közben engem méregetett, szóval leguggoltam hozzá.
- Szia. Emlékszel rám?- mosolyogtam, és észrevettem, hogy az én hangom is akaratlanul szelídebbé vált. 
- Aha.- bólintott és nagy szemeivel továbbra is engem vizslatott.
- De jó, hogy eljöttetek.- mondta Jeremy, aztán legnagyobb meglepetésemre engem is megölelt.
- Sziasztok.- jött elő aztán a konyhából Erin is mosolyogva és ő is alaposan megölelgetett mindkettőnket.
Totál zavarban voltam. A szián kívül nem tudtam kinyögni semmi értelmeset egyikőjüknek sem. Pedig sejtettem, hogy jól jönne, ha bevágódnék legalább Justin tesóinál, mert a felnőtteknél még javíthatok később is, de náluk nem. Egy gond volt: nem tudtam a gyerekekkel beszélgetni soha. Imádom őket, édesek és aranyosak, de nem tudom, hogy indítsak egy beszélgetést velük. Milyen nővér lesz így belőlem? 
Justin leült a kanapéra a tesói pedig máris újra rajta csüngtek, és egyszerre kezdtek mesélésbe. 
- Em, gyere ide te is.- ütögette meg maga mellett a helyet.
- Te is itt maradsz?- kérdezte Jazzy.
- Hát, azt hiszem.- vontam vállat.
- Jó, de akkor játszol velem.
- Megegyeztünk.- nevettem fel.
- Jaxo, te is emlékszel Emilyre?- kérdezte Jus az öccsétől.
Jaxo Justin fülébe súgott valamit, amin Justin felnevetett.
- Emily kedves. Ne félj tőle.- beszélt hozzá aztán halkan.- Képzeld, ő is szereti a pókembert.- mondta, amit nem tudom honnan vett, de végül is nem hazudott, és elérte a célját vagyis, hogy Jaxo érdeklődve felém forduljon.
- Ő kedvenced, Jaxo?- mondtam csodálkozva, bár a szőnyegen lévő játékokból már rájöttem erre.- Megnézzük majd?- mosolyogtam rá a lehető legbarátságosabban.
- Oké.- vigyorodott el, de továbbra is félénken kapaszkodott bátyja pulcsijába.
- Velem is nézzél mesét akkor.- kérte egyből Jazzy, és ő cseppet sem volt félénk, mert egyből bemászott az ölembe.
- Neked mi a kedvenced?- kérdeztem tőle.- Szereted a Barbie-s meséket?
- Aha, de a Hannah Montana a kedvencem.
- Gyerekek, hagyjátok azért Justinékat levegőhöz jutni.- szólt oda Erin. Justinra néztem, aki jót mosolygott a jeleneten, hogy a húga egyből kiszemelt magának.
- Nem vagy fáradt, Em?- kérdezte aztán tőlem.
- Egy kicsit, de bírom még.
- Gyertek vacsorázni.- mondta Jeremy.- Jazzy, Jaxon, ezeket még össze kell pakolnotok.- mutatott a játékokra.

- Emily, ülj mellém.- kérte Jazzy, amikor az étkezőben voltunk már.
- És te hol ülsz?- néztem körbe. Éppen Justin mellett foglalt helyet, ami keresztül húzta a terveimet miszerint megpróbálok mellé helyezkedni. Leültem hát Jazzy és Erin közé.
- Milyen volt Európa?- érdeklődött Jeremy, nem sokkal azután, hogy enni kezdtünk.
- Jó volt. Szeretnénk is valamit mondani nektek.- kezdte Justin egyből és rám pillantott.
- Nocsak, tessék.- mosolyodott el az apja.
Justin várakozva rám nézett, hogy mondjak valamit.
- Mondd inkább te.- éreztem, hogy az arcom már most lángol.
- Szóval, tényleg eléggé jó volt Európában. Könnyen ment minden, és Emilyvel mát itthon is nagyon jól megértettük egymást...- itt elakadt, de Erin és Jeremy arckifejezésén látszott, hogy értik már így is.
- Szóval ezalatt a 2 hónap alatt még közelebb kerültünk egymáshoz.- segítettem ki Justint.
- Jó. Ne kerteljetek.- mondta Erin mosolyogva.
- Oké.- fújta ki a levegőt Jus.- Emily és én járunk.
- Aha.- mosolygott Jeremy is.- És szerintetek mi ezen mennyire lepődtünk meg?
- Hát, kicsit nagyobb döbbenetre számítottunk.- mondtam.
- Ugyan szívem, már a múltkor látszott rajtatok, pedig még csak nem is személyesen beszélgettünk akkor.- legyintett Erin.
- Egyébként meg újságot erre felé is olvasunk.- tette hozzá Jeremy.- Az, hogy kézen fogva sétálgattatok a repülőtéren egyértelművé tette a dolgot.
- Tényleg, ezt elfelejtettük, Em.- nevetett fel Justin.
- Szóval mit szóltok?- kérdeztem én.
- Örülünk.- mondták egyszerre. Én meg összemosolyogtam Justinnal.
- És ti?- fordult a testvéreihez.
- Elveszed feleségül?- kérdezte Jazzy, az arcán gyermeki kíváncsiság látszott.
- Hát, majd egyszer biztos.- nevetett fel Justin, én meg elpirultam.
- Tiszta piros az arcod.- mondta Jaxo.- Beteg vagy?- méregetett összevont szemöldökkel. Nagyon aranyos volt.
- Nem beteg, kicsim.- nyugtatta meg az anyja.- Csak szereti Justint.
- Justin is szereti?
- Igen.- válaszolta az említett.
- Akkor én is.- vont vállat a kis srác, majd visszafordult a tányérjához.
Mi megint csak felnevettünk, aztán nyugtáztam magamban, hogy ezek szerint mindkettőnk családja számított erre, és szerencsére örül is nekünk.

- Megmutatod a szobádat?- kérdeztem Justintól, amikor a vacsora után visszatértünk a nappaliba. Erin egyszerűen nem engedte, hogy segítsek neki a pakolásban.
- A szobánkat.- javított ki.- És tudod, legutóbb ezt a mondatot elég kellemes események követték.- súgta a fülembe.
- Szerinted el tudnám felejteni?- vigyorodtam el.
- Gyere.- fogott kézen.
- Hova mentek? Justin, énekelsz?- kérdezte Jazzy.
- Mindjárt, kicsim. Menj csak fürödni. Megyek majd, ha lefeküdtél, jó?

- Jó nagy az ágyad.- állapítottam meg, amint beléptünk.
- De mi elférnénk, akkor is, ha kicsi lenne.- ölelt meg.- Egyébként szinte soha nem aludtam itt, amikor itthon voltam.
- Hogyhogy?
- A tesóim ilyenkor kisajátítanak.
- Hú, akkor most, hogy lesz? Nem utálnak meg, hogy most meg én sajátítalak ki?- kérdeztem félve.
- Majd kitalálok valamit.- nyomott puszit a számra.

Lementünk még egy kicsit és a gyerekek kiharcolták maguknak, hogy játszunk még. Justin hihetetlenül képben volt minden játékkal, én a legtöbbről már azt sem tudtam milyen mesében volt vagy, hogy hogyan működik. Jazzy persze nagy örömmel mutogatott el mindent. Közben Jeremy és Erin úgy döntöttek, kiszednek belőlünk mindent, amit csak lehet, tehát én meg nagy örömmel meséltem el a kapcsolatunk fontosabb - és publikusabb - részleteit.
Talán fél 10 is lehetett már, amikor a gyerekek kezdtek elálmosodni, egészen odáig mindig kiharcoltak maguknak még 5 percet. Elnéztem az ásítozó arcukat és nem tudtam volna eldönteni, hogy ők vagy én alszok el mindjárt ülve előbb. Justin kezébe vette az öccsét, Jazzyt pedig kézen fogta, aztán felvitte őket a szobájukba én meg mentem utánuk. Egy szobában aludtak, Jazzy azt is elmondta, hogy azért, mert ő jó tesóhoz méltóan megvédi az öccsét a sötétben, mivel ő már nem fél, csak Jaxo. Ez volt a legédesebb dolog, amit eddig kisgyerek szájából hallottam.
- Adsz egy jó éjt puszit Emilynek?- kérdezte az öccsét Justin, de ő csak a szégyenlősen elmosolyodott erre.
- És én adhatok neked?- kérdeztem, aztán puszit nyomtam az arcára, ezen már felkacagott.
Jazzy nem szégyenlősködött, ő szó szerint követelte, hogy adhasson puszit, ezért felvettem az ölembe, ő pedig rögtön összepuszilgatta az arcomat, de mikor én tettem ugyanezt, nevetve átmenekült a bátyjához. Mindketten bebújtak az ágyba, aztán Justin odatérdelt melléjük. Még hallottam, ahogy megkérdezi mit énekeljen a gyerekek pedig azt kérték, hogy egy meséből valamit, aztán ott hagytam őket, és visszamentem Jeremyékhez jó éjt kívánni.
- Alszanak?- kérdezte Erin.
- Justin énekel nekik.- mosolyodtam el.
- Ó, akkor szép álmaik lesznek.- viszonozta a mosolyt.
- Emily, Justin mindent megmutatott?- kérdezte Jeremy.
- Igen.- bólintottam.- Nagyon szép házatok van egyébként.
- Hát, érezd otthon magad.- tárta szét a karjait nevetve.- Jazzy odáig van érted, szóval ő mindent megtesz majd azért, hogy egy percre se unatkozz.
- Nagyon aranyosak.- mosolyogtam rájuk.- Én megyek aludni, szóval jó éjt nektek!
- Neked is.- válaszolták, aztán visszatértem Justin szobájába.

Valamiért csak még inkább beleszerettem Justinba - pedig ez már lehetetlen, mert így is nagyon szeretem - azok után, ahogy láttam a testvéreivel. Olyan szeretettel beszélt hozzájuk, olyan türelmesen játszott velük, amitől teljesen elolvadtam. 
Sejtettem, hogy meg fogja várni, amíg a tesói elalszanak és csak azután jön át, ezért elmentem fürödni. Furcsa volt, hogy hiába voltam itt életemben először, mégis nagyon otthon éreztem magam. Majdnem annyira, mint Justinék atlantai házában.
Lefeküdtem és talán félig már aludtam is, amikor Justin odabújt mellém.
- Alszol, Em?- súgta.
- Kicsit.- motyogtam, mire felnevetett.
- Készülj fel, hogy reggel kapjuk az ébresztőt.
- Jó.
- Elmegyünk holnap valahova?
- Aha.- nem voltam képes hosszabb válaszokat adni ezeknél, bár csoda volt, hogy egyáltalán felfogtam még, hogy miről beszél.
- Em?
- Hm?
- Szeretlek!- mondta és egy puszit is kaptam mellé.
- Én is téged.- mondtam, aztán érzékeltem, hogy eltűnik mögülem a teste én pedig tényleg elaludtam végre.
Nem sokkal később újra megéreztem, hogy hozzám simul és magához ölel, én meg megfordultam a karjaiban, hogy újra kibéreljem magamnak a kedvenc fekvőhelyemet, vagyis Justin mellkasát.