Az út a reptérig néma csendben telt, még Kenny és Scooter sem szólaltak meg ott elől. Justin és én pedig egymás kezét szorongattuk, néha kinéztünk az ablakon, de legtöbbször egymást csodáltuk és egy afféle néma párbeszédet folytattunk le. Mindent ki tudtunk olvasni a másik szeméből. Csupán a nézése elárulta, hogy neki legalább olyan nehéz ez, mint nekem.
Az egyik hátsó bejáratot használtuk, ahogy az előttünk érkező többiek is. Elintéztek mindent a csomagokkal és a jegyekkel, aztán Justin velem együtt arrébb sétált, olyan távolságra a csapat többi tagjától, hogy ne halljanak minket. Tudtam, hogy most jön csak a legnehezebb része. Féltem, hogy ha most megölelem és megcsókolom, akkor nem tudok majd elszakadni tőle.
- Még van egy kis időnk. - nézett a szemembe mélyen, miközben még mindig a kezemet markolászta.- Ölelj meg, jó? Addig akarlak érezni, amíg csak be nem kell szállnom.- mondta, aztán már magához is rántott és szorosan átölelte a derekam én pedig ösztönösen fontam a nyaka köré a karjaimat.
- Nem akarok sírni.- suttogtam a mellkasába, ahová az arcomat fúrtam. Mélyet lélegeztem az illatából, reméltem, hogy a lehető leghosszabb ideig megtudom őrizni az emlékét.
- Most még sírhatsz- súgta a fülembe megnyugtató hangján.- Sírd csak ki magad, amíg itt vagyok, de utána egy könnycseppet sem akarok, oké?- ujjait finoman húzta végig a hajszálaimon újra és újra.
- Vigyázz magadra!- mondtam, ahogy ismét felemeltem a fejem, hogy pillantásomat az ő csillogó barna szemeibe fúrjam.
- Te is, ígérd meg, szerelmem!- egyik kezét az arcomra vezette és két ujja közé fogta az államat.
- Megígérem.- feleltem halkan, aztán vártam, hogy ajkaival rátaláljon az enyémekre.
Hosszan, gyengéden és édesen csókolt. Éreztem benne a búcsúzás fájdalmát, mégis örültem a csóknak. Mikor aztán elvált magam sem tudom miért, de ajkai után kaptam és újabb csókot kezdeményeztem. Nyelvem utat tört magának Justin puha ajkai között és egyből rátalált az övére. Hajába túrtam és egy rövid ideig engedélyeztem magunknak, hogy élvezzük ezt a kis játékot, aztán elhúzódtam, Justin pedig a homlokomnak döntötte a sajátját.
- Szeretlek, Em! Jobban, mint bármit.- suttogta halkan, de én így is hallottam. A szemeimet elhomályosították a könnyek, de Justin gyengéd ujjai nem hagyták végig folyni őket az arcomon.
- Szeretlek, Justin!- feleltem ugyanolyan halkan, mint ő. Egy percre újra ajkaira nyomtam az enyémeket, aztán elhúzódtam és próbáltam a legőszintébben mosolyogni rá. Nem tehetem ezt még nehezebbé neki, és magamnak sem.
Elváltunk és a mögöttünk várakozó Scooterhez, Pattiehez és a többiekhez fordultam, hogy tőlük is elbúcsúzzak. Justin is így tett az itthon maradt barátokkal. Pattie lelkére kötöttem, hogy ne hagyja Justint magába fordulni, amit mosolyogva megígért, majd miután mindenkit végigöleltem vissza fordultam a mellettünk álldogáló szerelmemhez.
- Hívni foglak.- ígérte.- Amikor csak időm lesz.
- Minden oké lesz.- mosolyogtam továbbra is, és azt hiszem ezzel mindkettőnket meg akartam győzni.
- Tudom, Em.- nevetett fel halkan.
Még egyszer utoljára megöleltük egymást és újra lefolytattuk azt a szavak nélküli párbeszédet, amit a kocsiban is. Senki más nem érthette, hogy ezek a pillantások mind azt jelentik, mennyire szeretjük egymást. Lassan eltávolodott tőlem és a kezeit is kicsúsztatta az enyéim közül, aztán a mögöttem álló Bettynek is intett még egyszer, és utolsóként ment az ajtóhoz. Odaadta jegyét az ott várakozó férfinek, aztán egy utolsó mély, szerelmes pillantást váltottunk mielőtt eltűnt a hatalmas gépbe.
~*~
Justin szemszöge:
Iszonyúan nehéz volt ott hagynom Emet. Egyáltalán nem tett jót Scooter beszólása, miszerint azelőtt is volt életem, hogy megismertem az unokahúgát, szóval szerinte nem kéne úgy csinálnunk, mintha belehalnánk két hétbe. Ez egyrészt igaz volt, másrészt viszont mit nem lehet azon érteni, hogy Emily most már az életem része?!
Előre elterveztem, hogy, amikor csak egy perc nyugtom lesz hívni fogom. Mondjuk attól nem kellett túlságosan félnem, hogy unatkozni kezdek majd. Ahogy hallgattam Scootert és a többieket beszélgetni elég biztossá vált, hogy sűrű program lesz. Makacsul még mindig tartottam azt a véleményemet, hogy simán bevállalhattuk volna, azt, hogy Em is velünk tartson ismét, de persze Scooter meg az a hülye sajtó...
Szerencsére most nem egy egész óceánnyi távolság választott el tőle, de azt hiszem ez lényegtelen volt abból a szempontból, hogy mennyire fogom hiányolni, hogy mellettem legyen. Hiszen hónapok óta lényegében egy napnál többet nem voltunk távol egymástól.
Az egész repülőúton lekötöttem magam a zenehallgatással és a töprengéssel, kettőnkről. Hihetetlen, hogy ő minden gondolatom. És ez csak most tűnt fel, hogy nincs velem.
A leszállást követően természetesen nem úszhattam meg a fotósokat, újságírókat és főleg azt a sok kérdést, hogy ki az idegen lány, akivel már lassan egy hónapja nyíltan mutatkozom és most miért nincs velem. A legkevésbé sem volt kedvem válaszolni, Scooter és Allyson elintézte helyettem, de az megütötte a fülem, amikor Scoo azt mondta, hogy még a héten adok egy interjút ezzel kapcsolatban. Tényleg? De jó! És mit fogok mondani? Erről még mindenképpen beszélek Scooval.
Amikor beültünk a kocsiba, ami a szállodához vitt, egyből hívtam Emet.
Nem sokat beszéltünk csak, annyit, hogy megérkeztünk és mivel, hallottam a hangján, hogy nincs túl jó kedve, javasoltam neki, hogy nézzen körül a lejátszási listájában. Reméltem, hogy ettől jobban érzi majd magát.
Emily szemszöge:
- Na, gyerünk, húgi!- Betty az ágyamra dobált néhány ruhát, miközben lelkesítő beszédet próbált tartani.- Justin megígértette velem, hogy nem hagylak unatkozni, szóval pakolj össze egy pár napra.
- Nem.
- De igen!- szólt szigorúan.- Még az sem érdekel, hova akarlak vinni?
- Nem.
- Nem vagy valami szórakoztató társaság.- mondta gúnyosan, de én csak megvontam a vállam.- Ugyan már. Még csak tegnap ment el.
- Az is túl sok.
- Bármelyik percben megszülethet a kisöcsénk, szóval meglátogatjuk anyát.
- Hú, tényleg. Nekem ez teljesen kiment a fejemből.
- Ezt inkább soha ne meséld majd el neki.- nézett rám hitetlenkedve, de végül elnevette magát, amikor hozzávágtam az egyik kispárnát.
Betty vezetett én pedig a zenelejátszómat hallgattam. Egy percre sem váltam volna meg tőle, pedig csak egyetlen dal volt, amit második napja folyamatosan hallgatok. Az én dalom volt. Amikor Justin elmondta, hogy rajta van, úgy éreztem mintha legalábbis egy világbékét jelentő dolgot árult volna el. Nekem mindenesetre sokat jelentett.
- Emily, tudom, hogy Eric nem éppen a kedvenced és, hogy nem jöttök ki jól, de próbálj meg kedves lenni.- figyelmeztetett nővérem.
- Betty, 18 éves vagyok.- néztem rá jelentőségteljesen.- Talán tudok viselkedni.
- Oké, csak szóltam.
- Különben is, én nem Rickhez megyek, hanem a saját anyámhoz. Van különbség.
- Nyugi.- szólt rám, miközben az utat figyelte.- Ilyen kellemes lesz veled minden perc, amíg Justin nincs itthon?
- Hm, igen. Számíthatsz rá.- mondtam nevetve, aztán egy afféle bocsánatkérésként, puszit nyomtam az arcára, mire ő is elmosolyodott.
Amikor odaértünk anyu és Eric nagyon meglepődött, de azt hiszem örültek. Előbbi egyszerűen csak azért, hogy ott vagyunk, utóbbi azért, mert nem lesz egyedül anya akkor sem, ha ő dolgozik.
- És mi újság Mattel és Justinnal?- kérdezett rá anya, amikor túl estünk a szokásos, "hogy vagytok"- "jól" párbeszéden.
- Matt keményen tanul, ez az utolsó éve a fősulin.
- Justin pedig Mexikóban van.- sóhajtottam fel. Betty milyen könnyen kezeli, hogy nincsenek együtt a nap minden percében.
- Te nem mentél vele?- lepődött meg.
- Sajnos nem. Még mindig nincs igazán nyilvánosságra hozva a kapcsolatunk.
- Ó, pedig jó sok cikket láttam rólatok.- mosolyodott el.
- Tényleg?- kérdeztünk rá egyszerre Bettyvel.
- Mindet elraktam.- mondta, aztán egy kis dobozt vett elő a szekrényből. Elém tette aztán leült a tesóm és közém.
Valóban rengeteg kép és cikk volt. A legtöbbet már láttam, de voltak olyanok is, amiket nem és persze a legtöbbjük tele volt találgatással és hazugsággal.
- Ezen döbbentem meg a leginkább.- mondta anya, amikor éppen egy olyan képet tartott elém, amin Justin éppen megcsókol. Ez azt hiszem pont Kanadában voltunk. Elolvastam a mellette lévő szöveget is. Olyanokról írtak, hogy nem jósolnak nagy jövőt a kapcsolatunknak, meg, hogy Justin egyébként milyen nőcsábász én pedig valószínűleg ki akarom használni a nagy hírnevét.
Egy pillanat alatt felidegesítettem magam. Rájöttem, hogy ez amiért Justin és én nem olvasunk újságot és elment a kedvem, attól, hogy tovább nézegessem a képeket.
Egy valamire azért jó volt, ez a cikk nézegetés. Ezek szerint anyát mégis csak érdekli, hogy mi van velem, még, ha csak az újságokból is, de nyomon követte a kapcsolatunkat Justinnal. Úgy gondoltam ez a pár nap, amit itt töltünk kicsit változtat majd a mostani kapcsolatunkon és újra olyan lesz, mint régen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése