42. fejezet

Szerettem volna lelassítani az időt. Közeledett a nap, Justin mexikói koncertjén már nem mehetek vele. Nehezen, de megbeszéltük, hogy ez lesz a legnormálisabban kezelhető mindkettőnk számára, addig, amíg nem nyilatkozunk. Már pedig Scooter eddig azt javasolta, hogy még ne tegyük.
- Mind gondolkodsz, Emily? - lökött meg kicsit Allie.- Nem is nézed a filmet.
Valóban elbambultam, pedig akkora lelkesedéssel mentem bele, hogy menjünk el a lányokkal, csak mi hárman mozizni. Allie kedvenc színésze játszik a filmben. Jó ötletnek tűnt, bár most, hogy eljöttünk azon járt az agyam, hogy inkább ki kéne használnom minden percet, amit még vele tölthetek. Igaz, hogy Justin is erősködött, hogy jöjjünk csak el, de akkor is...
- Nézem.- válaszoltam halkan, és úgy döntöttem, hogy ebben a másfél órában próbálok elvonatkoztatni mindentől. Channing Tatum végül is jó pasi, csak leköti a figyelmem. 

- Ugye, hogy mennyire jó volt? Nem tudok betelni ezzel a filmmel.- sóhajtozott mellettem Allie.
- Hányadszorra láttad már?- tette fel a kérdést Betty.
- Hát... négyszer esetleg ötször.- gondolkodott el.- De ugye, hogy milyen cuki?
- Aha.- hagytuk rá mindketten.
- Beüljünk valahová?- Betty meg állt a Starbucks előtt és kérdőn nézett ránk. Végül bementünk, aztán megrendeltem a legédesebb, leghabosabb forrócsokit, ami csak létezik. Imádom ezt a helyet, rögtön magával ragad a hangulat és nem mellesleg soha nem csalódom az ízekben.
- Em, mi van veled ma? Semmire nem figyelsz.- Allie lóbálta előttem a kezét és a hangjából ítélve már sokadszorra szólított.
- Ne hívj Emnek. Amúgy meg semmi bajom, figyelek.- füllentettem.
- Justin is így hív.- világított rá a tényre a nővérem.
- Igen, és maradjon is ez így. Ti előtte sem hívtatok így, ő viszont mióta ismerjük egymást mindig.
- Aha, szóval ezért nem figyelsz. Justinon jár az eszed.- mosolygott Allie.
- Nem, csak...- felsóhajtottam és nem mondtam inkább semmit. 
Nem akartam elrontani a hármasban töltött délutánunkat azzal, hogy siránkozni kezdek. Arra lesz időm bőven, ha Justin már nem lesz itt.
- Beszéljünk másról. Matt és közted mi a helyzet? Kibékültetek?- inkább eltereltem a témát Betty kapcsolatára. Szerencsére volt is mesélni valója és nagy lelkesedéssel kezdett beszélni arról, hogy Matt milyen aranyosan kért bocsánatot tőle, amiért elhanyagolta. Végre nyugisan lehettünk együtt csak mi hárman. Sem egy fotós, sőt még rajongó sem ismert fel. Hálás voltam ezért.

Végül még egy óra után beültünk a kocsiba, és én úgy terveztem, hogy előbb haza viszem Alliet, de nővérem közbe szólt.
- Nagy gond lenne, ha megkérnélek, hogy vigyél el Mattiehez?- talán még a szempilláit is rebegtette, pedig erre semmi szükség nem volt, de jót nevettem rajta.
- Oké. Ott alszol?- kérdeztem, mire megvonta a vállát, ami azt jelentette, hogy több, mint valószínű.- Akkor én meg Justinnál. Nem akarok egyedül lenni.
- Nyilvánvalóan ez az oka.- forgatta meg a szemét barátnőm.- Apukád persze lehet egyedül.
- Éppen azért mondtam ezt, mert apa sincs otthon. Nem rémlik, hogy elutazott a hétre?- vontam fel a szemöldököm, aztán elnevettem magam.- Nem tudsz belém kötni.
- Nem?- kérdezett vissza csipkelődve.- Nem is akarok. Úgyis tudom, hogy miért alszotok ti mindig egymásnál. Hazudsz nekünk!- jelentette ki határozottan, de a hangja egyáltalán nem volt vádló.
- Mégis miben?
- Nem hiába nem tudtok ti elszakadni egymástól.- kontrázott a tesóm is.
- Miről beszéltek?- én meg továbbra is értetlenkedtem.
- Ne tedd az ártatlant, mert most éppen arról van szó, hogy attól már réges-régen megfosztott Justin.- nevetett fel Allie.
-  Ja, hát az... Hát...- gondolkodtam, de aztán végül is arra jutottam, hogy most minek hazudjak?- nem történt olyan régen.
- De nem szándékoztad elmondani nekünk.- vádolt meg Betty.
- De rájöttetek, nem? Tudjátok, ez a lényeg.- zártam le a témát. Legalábbis azt hittem.
- Jó, de mégis mikor történt?- faggatott Allie. Már a kocsibejárójukon álltam, de tudtam, hogy most vallatást fognak tartani.
Kis gondolkodás után válaszoltam.
- Amikor Pattie nálunk maradt én meg Justinéknál.- böktem ki végül. 
- Szóval az meg volt tervezve?- hüledezett Betty.
- Dehogyis. Csak így alakult.- vontam meg a vállam elmosolyodva.- De nem fogok részleteket mondani.- néztem Alliere, mert tudtam, hogy a fejében már összeállított egy egész kérdés listát, mint valami riporter.
- De ne már!- méltatlankodott.- Justin Bieberrel voltál! Nem egy kis szomszédsráccal, hanem Justinnal.
- Igen, tudom. Allie, azt ne mondd, hogy most meg rajongó lettél!- vicceltem.
- Nem vicces.- forgatta meg a szemét.- Mesélj már kicsit.
- Mit mondjak?- sóhajtottam fel.- Tökéletes volt. Nem lehet kifejezni szavakkal.
- Neki is te voltál az első?- kérdezett rá Betty, mire szégyenlősen bólintottam.
- Az egész csak olyan... spontán volt.- mosolyodtam el.- Mint Justinnal minden.
A lányok összemosolyogtak, aztán Allie elköszönt, én pedig elvittem Bettyt Matthez. 
Már hat óra is elmúlt mire Justinékhoz értem. Ahogy beléptem egyből megpillantottam őt, ahogy a nappaliban ül, ölében a laptopjával.
- Szia.- odamentem hozzá és hátulról átöleltem a nyakát.
- Em, nem is mondtad, hogy jössz.- mosolygott és rövid csókot nyomott a számra.- De örülök, hogy itt vagy.
- Mit csinálsz?- kérdeztem, aztán letettem az asztalra a Starbucks-os poharat, amit hoztam neki.
- Csak átnéztem néhány dolgot a turnéval kapcsolatban. Mit hoztál nekem?- kérdezte, aztán egyből bele is ivott.
Ahogy végignéztem rajta, kitört belőlem a nevetés. Ilyet sem sűrűn látni. A haja nem volt beállítva és melegítőben üldögélt a bőrkanapén, de még így is iszonyúan szexisen nézett ki. Hétköznapi Justin, hétköznapi környezetben.
- Mi az, Em?- mosolygott ő is, aztán a gépet félre téve oda húzott az ölébe.- Mi ennyire vicces?
- Furcsa vagy. Te. Itthon. Egyedül.
- Nem vagyok egyedül, anya kint van a konyhában. Amúgy meg néha én is pihenhetek, nem?
- De igen.- nyomtam puszit az arcára.- Jus, itt alszom, jó? Mármint, ha nem bánod.- tettem hozzá.
- Mikor bántam én ilyesmit?- nevetett fel.- Imádom ezt a kávét. Honnan tudtad?- kérdezte mire csak megvontam a vállam. Lassan három hónap alatt rájön néhány dologra az ember.-  Gyere, menjünk ki anyához.

Pattie valóban a konyhában volt és muffint sütött.
- Justin, meglepetés lett volna!- méltatlankodott az anyukája, ahogy beléptünk.- Ó, Emily. Szia.- integetett a lisztes kezével.
- Mi lett volna a meglepetés?- mosolyogtam.
- Gondolom az, hogy süt. Bár ez nem meglepetés.- nevetett Justin.
- Jó, szeretek sütni. Te meg előszeretettel szereted befalni a sütiket szóval egy szót se.- mosolyodott el Pattie.
Még beszélgettünk egy kicsit, amíg Pattie elkészült az édességgel - minket nem engedett hozzányúlni -, aztán később megvacsoráztunk.
- Anya, Em itt alszik.-közölte Justin, amikor ketten neki álltunk elpakolni az asztalról. Feltűnt, hogy nem kérdésként tette fel, tehát nem engedélyt kért, hanem egyszerűen közölte a tényeket. Na, nem mintha arra számítottam volna, hogy Pattie ellenkezni fog. 
- Jó.- vonta meg a vállát Pattie, de aztán a konyha ajtóból visszafordult.- Justin, kijönnél egy kicsit? 
Justin is és én is értetlenül néztünk a másikra, aztán végül ott hagyott. Nem értettem, mi ez a titkolózás, de gondoltam, hogy Justin úgyis elmondja majd. Pár perc múlva vissza is ért, addigra már végeztem a mosogatással.
- Te elmondtad otthon, hogy mi volt köztünk?- kérdezte szélesen vigyorogva.
- Nem. Illetve pont most kérdezett rá Allie és Betty, nekik mondtam, de amúgy senkinek. Miért?
- Hát anya tudja.- vont vállat.
- És mit mondott?- egyből lesápadtam.
- Csak annyit, hogy reméli felelősségteljesek vagyunk meg ilyenek. Amúgy lazán kezeli.
- De honnan tudja? Akkor apu is tudja?
- Nyugi.- ölelte át Justin a derekamat.- Ha tudja is, mi van akkor? Nem vagyunk már gyerekek.
- Azért remélem nem szegezi nekem a kérdést. Az ciki lenne.- húztam el a számat, ő pedig felnevetett.
- Te mindentől zavarba jössz.- csóválta a fejét.- Menjünk fel, oké?

Szívesen beleegyeztem, mert egyáltalán nem akartam Pattievel összetalálkozni.
- Ha szeretnél, menj csak fürödni. Én már túl vagyok rajta.- ajánlotta Jus, így egy negyed órára eltűntem a fürdőben.
Igen ám, csakhogy itt döbbentem rá, hogy ezt az itt alvást olyan profin kitaláltam, hogy nem hoztam magammal ruhát. 
- Justin, kapok valami ruhát aludni?- léptem ki törölközőben a fürdőből.
- Nem muszáj felöltöznöd.- vigyorgott ellenállhatatlanul.- Megkönnyítenéd a dolgom.
- Nem hinném.- ráztam meg a fejem mosolyogva.- Na, adsz valamit?
- Múltkor itt hagytál valamiket nálam, nézz be a szekrénybe.
Csak farmer meg pulcsi. Meg fehérnemű. Szerencsére. Ha már itt voltam akkor úgy gondoltam önkiszolgáló pultnak tekintem a szekrényét és kivettem egy pólót, ami Justin mániájának köszönhetően elég hosszú volt, így nekem a combom közepéig leért.
Gyorsan felöltöztem aztán bebújtam Justin mellé az ágyba.
- Az az egyik kedvenc pólóm.
- Ó, bocsi. Akkor adj másikat.- kértem.
- Nem azért mondtam. Ezután még inkább a kedvencem lesz.- mosolygott szélesen.
- De miért pont ez?- egy egyszerű - természetesen - lila póló volt és színes kis legó figurák voltak rajta.
- Nekem tetszik.- vont vállat.- És neked is jól áll.- mondta aztán csókot nyomott a számra.- Mindjárt jövök.
Azzal eltűnt és néhány perc múlva egy tányért hozott be, rajta a muffinokkal. Letette az éjjeliszekrényre aztán levetkőzött, csak a boxerét hagyta magán, és úgy mászott vissza mellém.
- Fázol, Em?- kérdezte, mert ahogy hozzábújtam érezhette, hogy szinte remegek. Jól betakargatott aztán magához ölelt.
- Kicsit. Már megint ilyenkor akarsz velem édességet etetni?
- Te mindig kapható vagy a süti evésre.- nevetett.
- Van benne valami.
- Olyan rossz belegondolni, hogy pár nap múlva már nem tehetjük meg ezt.- váltott át a hangja komolyra.
- Még van öt napunk, oké? Ne kezdj nekem búcsúzkodni már most!
- Nem búcsúzkodni akarok, hanem meggyőzni, hogy gyere velem.
- Tudod, hogy nem rajtam múlik. Ha Scooter nemet mond, akkor ott már nincs mit tennünk.- ismertem be a nyilvánvalót. 
- Scooter...- morogta Jus.- Néha komolyan úgy érzem, hogy megkeseríti az életem.- mondta, aztán arcát a párnájába fúrta.
- Ne legyél gyerekes, Justin! Tudod, hogy mindig jót akar nekünk. 
- Gyerekes vagyok?- kérdezte, majd hirtelen mozdulattal fölém kerekedett, a kezeimet pedig lefogta a fejem felett.
- Ilyenkor főleg.- nevettem. 
- Szóval Emily Braun azt meri mondani nekem, hogy gyerekes vagyok...- mondta eltűnődve, még az ajkát is beharapta, pont úgy, mint, amikor valami nagy ötleten gondolkodik. Ezen újra felnevettem és próbáltam szabadulni, de Justin kezei azonnal csikizésbe kezdtek.
- Ne csináld!- nevettem hangosan.- Jus, nem bírom. Hagyd abba kérlek!- kapálóztam összevissza, ő meg csak csikizett tovább, a nevetése talán még az enyémet is túl harsogta.
- Tudod a varázsszót?
- Kérlek?- kérdeztem levegő után kapkodva. Justin megrázta a fejét és nem hagyta abba a játékot.- Szeretlek!- jelentettem ki, mire a kezei leálltak és már csak szépen mosolyogva várta, hogy rendeződjön a légzésem, aztán megcsókolt.- Ez a varázsszó? Ezzel bármit el lehet érni nálad?- kérdeztem.
- Csak neked!- felelte határozottan és újra megcsókolt, de elhúzódtam.
- Ezzel nincs ám elintézve. Túl sok minden van már, amit vissza kell kapnod.
- Hát jó. Várom szeretettel a támadásod.- vigyorgott szélesen.- De előbb még...- kezdte, aztán a következő pillanatban összekente az arcomat a muffinról leszedett mázzal és egy másodperc alatt kirohant a szobából, mindeközben szemtelenül hangosan nevetett. 
- Justin!- kiabáltam és egyből utána szaladtam. Sejtettem, hogy a fenti szobák közül ment be valamelyikbe, de mégis előbb lenéztem a lépcsőről, hátha a nappaliban van.
- Kit keresel?- suttogta a fülembe és a karjait szorosan a derekamra fonta én meg ijedtemben véletelnül túl nagy erővel rántottam hátra a karom, ami így pont a bordái közé érkezett. Rögtön hátra lépett, sőt lerogyott a padlóra. Nem lehet, hogy ilyen erős volt az a találat! Pedig az arc kifejezése is erről árulkodott.
- Jus, nem akartam. Ne haragudj!- térdeltem le mellé, ő meg ekkor már teljesen elfeküdt és az oldalát tapogatta.
- Em, ez fáj.- nyöszörgött.
- Sajnálom, szerelmem.- közelebb hajoltam hozzá és a kezemet a homlokára simítottam. Egyik karjával átölelte a derekam és úgy húzott magához, hogy szinte már teljesen rajta feküdtem.
- Fáj, hogy téged ilyen könnyű becsapni.- mondta halkan és közben az arcán egyre szélesedett a vigyor. 
- Justin, annyira utálatos vagy!- csaptam a mellkasára, tudtam, hogy csak színlelt így már eszemben sem volt óvatosan hozzáérni.
- Utálsz?- nézett rám szomorú, csillogó szemekkel és a hatás kedvéért még a száját is legörbítette.
- Igen.- mondtam dacosan és próbáltam elhúzódni, de két kézzel vont magához így én is mellette kötöttem ki a földön, illetve félig Justinon fekve. - Egyáltalán nem voltál vicces. Azt hittem tényleg fáj.
- Nem vagy azért olyan erős.- még mindig nevetett.
- Na, azt még egyszer kipróbáljuk.- feleltem sértődötten.
- Ne legyél már ilyen. Te is tudod, hogy vicces volt.- próbált hízelegni.- "Jaj úgy sajnálom szerelmem!"- megkísérelte utánozni a hangom, aztán hozzátette: - Édes voltál.- puszit adott a számra, de nem hatott meg ezzel.
- Te viszont egyáltalán nem vagy az.- fordítottam el az arcom, mivel felkelni még mindig nem tudtam, mert Justin szorosan ölelt magához. 
Hirtelen felállt, aztán engem is magával húzott és felkapott az ölébe. Gyorsan kapcsoltam, hogy talán kapaszkodni kéne, kézzel és lábbal egyaránt.
 - Olyan régen játszottunk már így.- nézett a szemembe mosolyogva.- Hiányzik a nyár.
- Akkor még nem is voltunk együtt.- mondtam meglepve.
- Tudom, de akkor is jó volt. Olyan, mintha a kapcsolatunk eleje óta öregedtünk volna 10 évet.
- Tessék?- nevettem fel.- Ezt komolyan gondolod? 
- Nem, de olyan jól hangzott.- nevette el magát ő is.
- Őrült vagy.- mondtam, aztán megcsókoltam.
- Hát ti?- Pattie hangjára egyből szétrebbentünk, de Justin továbbra sem tett le.- Lebontjátok az emeletet?- mosolyodott el.
- Bocsi. Hangosak voltunk?- néztem rá elpirulva.
- Semmi gond.- mondta elnézően.- Csak megijedtem, hogy Justin éppen most készül nyárson megsütni, de mint látom nagyon is egyben vagytok.- nevette el magát.- Jó éjt.- tette még hozzá, aztán elindult lefelé.
- Jó éjt, Pattie.- szóltam utána.
- Szép álmokat, anya. És ne hívd a rendőrséget, ha zajokat hallasz, valószínűleg akkor fogom Emilyt elfogyasztani.- kiabált utána Justin.  
- Mondtam már, hogy őrült vagy?- néztem rá felvont szemöldökkel.
- Azt hiszem igen.- bólintott és velem együtt elindult a szobájába.- De az nem rémlik, hogy mondtad volna már, hogy mennyire nagyon szeretsz.- húzta ajkait mosolyra, miközben letett az ágyra és mellém mászott.- Én mondtam neked? Remélem anélkül is tudod.- újra megcsókolt és csak akkor vált el, amikor már elfogyott a levegőnk.
- Nagyon, nagyon szeretlek! Mindennél jobban.- mondtam, kihasználva a rövid szünetet.
- Én is téged, szerelmem.- simogatta meg az arcom mosolyogva, aztán ajkai újra birtokba vették az enyémeket.