30. fejezet

- Em,  ne menj még. Kérlek!- mormolta Justin a nyakam bőrébe.
- Fel kell kelnünk. Még össze sem pakoltam és 2 óra múlva indulunk.
- Majd segítek, csak maradj itt velem.- a hangja álmos volt, de azért már egészen magához térhetett ugyanis egy egyszerű mozdulattal felém mászott és szinte letámadta ajkaimat. Miközben lágyan ízlelgettük egymást mindkettőnk keze elkalandozott a másik testén. Justin egész felsőtestét végigjártam a kezeimmel, élveztem a puha bőrét simogatni, legszívesebben az ajkaimmal érintettem volna, de nem hagyott fordítani a testhelyzetünkön. Az ő kezei a nyakam ívétől indultak és végighúzta őket egész testemen, mikor a mellemhez ért finoman belemarkolt, mire belenyögtem a csókunkba, ő pedig éreztem, hogy elmosolyodik, majd tovább vezette a kezét.
- Justin.- sóhajtottam, amikor elváltak ajkaink és a nyakamat kényeztette tovább. Ezt afféle jelzésnek szántam, hogy le kéne állnunk, mert saját erőmből képtelen lettem volna eltolni magamtól.
- Szeretlek.- súgta közvetlenül a fülembe, lehelete csiklandozta a bőrömet.
- Szeretlek.- viszonoztam rögtön. Kezét lehúzta a combomra, és még közelebb vont magához, így a csípőnk teljesen összeért. Aztán lassan felemelte a fejét és rám nézett.
- Egyre nehezebb ellenállnom.- suttogta és elmosolyodott.
- Nekem is. Megőrjítesz.
- Akkor én mit szóljak, Em?- kérdezte és egy utolsó puszit nyomott a számra, majd legördült rólam, de még így is magához ölelt.- Ne keljünk fel soha többet.- mondta én meg felnevettem.- Ne nevess! Ki tudnék egyezni azzal, hogy a mai napot ágyban töltsük.
- Hm. Hát, tulajdonképpen én is, de sajnos most dolgunk van.
- Egyszer úgyis elérem, hogy egész nap lustálkodj velem.- nézett rám széles mosollyal az arcán.- Addigra már remélem nem kell visszafognunk sem magunkat.
- Egyelőre ne álmodozz, hanem álljunk neki a pakolásnak.- szóltam rá nevetve. 


                                                                          ~*~

Következő állomásunk Bécs volt. Egyből beleszerettem a helybe. Az egész olyan barátságos volt, olyan kedves emberekkel, hogy azt kívántam bár el sem mennénk. Kezdett az idő elég hűvösre váltani, én pedig nem szeretem a hideget. Ki akartam élvezni minden egyes percet, amit még a napsütésben és a szabadban élvezhetek. Október első hetében azért még akadtak ilyen napok, bár a vékonyabb kabátok már elkeltek. 
- Justin, tudod mit szeretnék?- fordultam szerelmem felé, miközben várakoztunk a szobákra.
- Mit?- érdeklődött mosolyogva, derekamra téve a kezét húzott magához közelebb.
- Egyszer itt tölteni a karácsonyt. Az egész családdal. Szerintem gyönyörű ez a hely.
- Em, micsoda vágyaid vannak.- nevetett fel halkan. 
- Hú, de tudod mi lenne még jobb?- kérdeztem izgatottan.- Egy egész karácsonyi fotósorozat itt. Jaj, olyan szép lenne.
- Hiányzik neked, hogy fotózhass végre, ugye?
- Hát, végül is folyton fotózok, mert amerre csak járunk minden megörökítek, de egy olyan komoly fotózás igen. Amikor az egész napot erre szánhatnám. 
- És én lennék a fotóalanyod?- húzta széles mosolyra ajkait.
- Lehetséges.- néztem rá én is hasonlóképpen.
- Azt a szobában is megoldhatjuk.- hajolt közelebb, hogy a fülembe suttogjon.- Sőt, akár alsónadrágos képeket is bevállalok a kedvedért.- kuncogott.
- Justin!- szóltam rá, de azért nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Persze akkor neked is meg kéne szabadulnod ettől-attól.- duruzsolta vidáman.
- Fogd be!- feleltem, majd megcsókoltam, hogy elhallgattassam. Zavarba hozott ezzel a felvetéssel, méghozzá azért, mert túl élék fantáziám révén magam előtt láttam az egész jelenetet.
- Gyerekek!- szólt ránk Pattie, ezzel félbeszakítva a csókunkat.
- Nem úgy volt, hogy haragban vagytok?- kérdezte meglepve Carin.
- Már nem.- felelte Justin vidáman és kicsit illedelmesebb testhelyzetet felvéve csak a kezemet fogta meg.
- Nem láttad, hogy a repülőn is majd' felfalták egymást?- nézett ránk szigorúan Pattie továbbra is.
- Anya!- méltatlankodott Jus.
- De hát így volt! Próbáljátok visszafogni magatokat. 
Én persze rögtön zavarba jöttem és próbáltam a pirosló arcomat Justin vállába rejteni, de ő csak nevetett ezen.
- Em? Nehogy már zavarban légy! Szerintem nem voltunk durvák.- vont vállat lazán.
- Haha. Legközelebb videóra veszem.- kapcsolódott be Kenny is.
- Nem lehetne leszállni a témáról?- kérdeztem aztán.
- Igazatok van.- állt mellénk Carin.- Örüljetek neki, hogy legalább nem vágnak olyan depressziós képet.- szólt Pattienek és Kennynek.
- Na, kösz. Most jobb.- motyogtam halkan, mert ezzel szintén sikerült zavarba hoznia.
- Nekem ti vagytok a kedvenc szerelmes párom.- mondta egyszerűen Carin, majd Scoo mellé ment, aki még mindig a recepción intézkedett. 
- Nekem is mi vagyunk a kedvencem.- mondta Justin ezt a csavaros mondatot, én meg felnevettem.

Nagy nehezen felértünk a szobánkba, aztán alighogy leraktuk a holminkat Justint hívta az apukája. Meg is beszélték, hogy később majd beszélnek kamerán keresztül, mert Jus nagyon szeretné már látni a tesóit. Mondjuk velük, szinte mindennap beszélt, de gondolom az, hogy láthatja is őket teljesen más.
- Mit szólnál, ha bemutatnálak nekik? 
- Mi? Nem arról volt szó, hogy csak akkor beszélünk rólunk, ha hazamentünk?
- Hát, nem muszáj megmondani, hogy a barátnőm vagy.- vont vállat.
- Ja. Nem is lesz furcsa, hogy egy hónap múlva meg már úgy mutatsz be.
- Én szeretném, ha itt lennél, amíg beszélek velük.- mondta kisfiús mosollyal az arcán. 
- Majd meglátjuk.- feleltem én is mosolyogva. 
- Megkérdezem Scoot, hogy ma lesz-e még valami kötelező program.- mondta és az ajtó felé indult.
- Mert ha nem?- néztem rá felhúzott szemöldökkel.
- Akkor úgy tervezem, hogy a barátnőmmel töltöm a napot.- kacsintott egyet, aztán már ott sem volt. 

- Hova megyünk? Mondjátok már meg! Justin, Scooter, Fredo. Valaki.- kértem sokadszorra.
- Öt perc múlva odaérünk.- felelte Justin.  
Már egy jó ideje nem figyeltem, hogy milyen várost hagytunk el éppen, de egy biztos Bécstől már elég messze jártunk. Végül aztán leparkoltunk egy sütöde mellett, amin nagyon meglepődtem, de mint kiderült nem ide jöttünk. A fiúk elindultak a másik irányba és mi is kénytelenek voltunk követni őket.
- Em, gyere!- nyúlt a kezem után Justin, amikor egy kicsit dombosabb részhez értünk. Ahogy felhúzott, innen már egész jól beláttam az egész környéket. Gyönyörű volt. Nem olyan messze egy tó feküdt, mellette kis vendégházakkal és körülötte minden zöld, sárga, barna és az ősz egyéb színeiben pompázott. 
- Úristen! Hol vagyunk?- hallottam Carin csodálkozó hangját.  
- Hallstatt.- adta meg a választ Scooter végre.
- Szép, igaz Em?- lépett mögém Justin és átölelte a derekam.
- Aha.- mondtam még mindig elbűvölve.- De mi ez, valami nyaraló rész? 
- Nem. Ennyi az egész kisváros, amit most látsz.
- Ennyi? És itt van a tóparton?
- Igen.- mosolygott tovább, aztán kézen fogott és elindultunk egy úton, ami aztán később a kisváros egyetlen utcájára vezetett. A házak mind erkélyesek voltak és azok tele voltak virággal. Mögöttük pedig erdő magasodott, ahol látszottak a már félig megkopaszodott fák.
- Scooter, te allergiás vagy?- kérdezte Pattie tőle, és nekem is csak ekkor tűnt fel, hogy nagybátyám megállás nélkül az orrát törölgeti és a szeme is könnyes lett.
- Nem tudok róla.- vont vállat az említett.
- Nem bírjátok a hegyi levegőt.- vetette oda Justin nagyképűen.
- Te csak hallgass!- szólt rá Kenny.- Te kapsz el állandóan valami betegséget.
- Én kanadai vagyok. Mindent kibírok.- húzta ki magát szerelmem, és közben rám vigyorgott.
- Anya, éhes vagyok. Anya, hozz egy kis teát. Anya, anya, anya.- próbálta Scoo utánozni Justin hangját.- Ez megy, amikor beteg vagy.
Pattiere néztem, aki csak elmosolyodott ezen, de nem cáfolta meg. Aztán Justinra, aki eléggé durcás képet vágott és olyasmit motyogott, hogy "nem is igaz". A többiek persze nevettek.
- Szegény Emilyt előre sajnálom.- tette hozzá Kenny.
- Hagyjátok már szegényt! - vettem védelmembe, aztán Justint magammal húzva meggyorsítottam a lépteim.
- Emily szívesen ápolgatna, úgyhogy nem kell sajnálni.- mondta még Justin, aztán kisfiúsan nyelvet öltött Kennyre és Scooterre.
- De azért nem kell lebetegedni, ha nem muszáj.- mosolyogtam rá, mikor lehagytuk őket.
- Nem tervezem.- mondta és megpuszilta a hajam.
- Hogyhogy pont ide jöttünk?
- Miért, nem jó itt?
- De igen. Nagyon tetszik.
- Van egy kis szabadidőnk. Holnaptól már nem lesz. Meg amúgy is fényképezni akartál, nem?- nnézett rám széles mosollyal.
- Sokáig itt leszünk?- csillant fel a szemem.
- Elég ideig, ahhoz, hogy fényképezhess.- nevetett fel Jus.
- Jó lenne, ha megvárnátok! Hé!- hallottuk meg Fredo hangját, aztán bevártuk.
- Jön Dan és Allyson is- közölte, mikor odaért mellénk.
- Tudom. Én hívtam őket.- vont vállat Justin, aztán vissza is fordult felém.
- Gyertek, ide bemegyünk!- szólt utánunk Scooter is. Egy kis kávézónál álltak meg, ahol csakúgy, mint a házaknál itt is volt terasz. Na, mi ezt egyből igénybe is vettük, a nem túl kis látványosságot keltő csapatunkkal. Justin leült mellém, aztán a kezemért nyúlt, majd az összekulcsolt ujjainkat a lábán pihentette. Furcsa volt ez, hogy így nyilvános helyen kézen fogva sétáltunk, aztán meg így ültünk itt, de nem szóltam semmit. Boldogsággal töltött el a tudat.
Mindenki kikérte az italát, vagy a sütijét - én és Pattie - és néhány perc után már fel is oldódtam. Nem voltak híres emberek köztünk, nem volt semmi, amiatt rohanunk kellett volna, csak egy teljesen átlagos társaságot alkottunk. Justinra néztem és rajta is azt láttam, hogy felszabadultabb, mint a nagy városokban, ahol folyton rávadásznak a fotósok. Egyedül az rontotta el a hangulatot, hogy drága nagybátyám folyton felugrált telefonálni, de a harmadik alkalom után már nem bírtam.
- Scooter, kapcsold ki a telefont!- szóltam rá mérgesen.
- De muszáj megbeszélnem, hogy holnap...
- Nem muszáj. Kérlek, csak ma legyünk átlagos család, rohanás nélkül.- kértem.
- Emilynek igaza van, szívem. Szentelj egy kis időt nekünk is.- nézett rá Carin is kérlelően.
- Nem értitek...- kezdte, de látva felesége csalódott pillantását felsóhajtott.- Jó. Végül is...
- Köszönöm!- mosolyogtam rá, aztán már el is terelte valami más a figyelmemet.- Justin!
- Na? Ez csak süti.- vont vállat miközben éppen a sütimet ette.
- Az én sütim.- kezdtem tiltakozásba, de aztán hozzátettem.- De megeheted.
- Emily, hívjak orvost?- humorizált Scooter.
- Nekem bezzeg sosem adod oda a sütidet.- szomorkodott Kenny. 
- De engem szeret.- mondta Justin kisfiús hangon, aztán puszit nyomott az arcomra.- Gyere velem!- fogott aztán kézen, majd súgott valamit Scooter fülébe és már ott is hagytuk őket.- Kiengeszteljelek a süti miatt?
- Hát, jó lenne.- néztem rá a legaranyosabb nézést elővéve.
- Várj kell a táskám is.- mondta aztán visszarohant az asztalunkhoz.
- Szóval fényképezni megyünk?- kérdeztem, mikor visszaért mellém.
- Megígértem, nem?
- De igen.- mondtam boldog mosollyal és Justin tenyerébe csúsztattam a kezem.
Lementünk egészen közel a tóparthoz oda, ahol már alig voltak épületek. Erdő és előtte egy kisebb tisztás terült el. Justin itt állt meg, majd a táskáját letette és várakozóan rám nézett.
- Szóval hol a kiengesztelésem?- kértem és kezeimet a nyaka köré fontam.
- Itt vagyunk- felelte egyszerűen.
- Én nem arra gondoltam.- mosolyogtam rá, majd célzásképpen megnyaltam alsó ajkam.
- Jó ötleteid vannak, Em.- motyogta, aztán végre teljesen a sajátomon érezhettem édes ajkait.
- Annyira jó itt veled.- mormoltam a bőrébe, amikor elváltak ajkaink és én fejemet a vállára hajtottam.
- Nekem is veled.
- Szerinted mennyi időnk van?- kérdeztem csak úgy mellékesen.
- Amennyit akarsz.- válaszolta.
Ez jónak tűnt ugyanis tudtam, hogy ha belelendülök a fényképezésbe akkor az sok időt elvesz, de nem akartam a kettesben töltött időnket mind erre felhasználni. Először körbenéztem, hogy mi az, amit tényleg érdemes megörökíteni, de végül úgy döntöttem, hogy szinte mindent így csak elkezdtem fényképezni.
Justin közben leült a fűben és mindig éreztem, hogy rajtam állt meg a pillantása.
- Em, kérdezhetek valamit?- szólalt meg sok idő után.
- Halljam!- küldtem felé egy mosolyt, aztán pár lépést arrébb sétáltam, de még így is tisztán értettem, amit mondott.
- Mit éreztél, amikor megcsókoltalak?
- Mármint most, vagy először?- kérdeztem vissza nevetve.
- Londonban.
- Nem tudom annyira megfogalmazni.- sétáltam vissza mellé és befészkeltem magam az ölébe.- Vágytam rá, hogy megcsókolj, de akkor még mindig féltem egy kicsit, attól, hogy mi lesz velünk.
- És utána?
- Amikor megéreztem az ajkaid, akkor már tudtam, hogy ez hiányzott végig, amíg távol voltunk egymástól. 
- Legszívesebben már a reptéren megcsókoltalak volna.- vallotta be nevetve.
- Azt hiszem már ott is visszacsókoltam volna.
- És mikor... Mikor lettél szerelmes?- kérdezte suttogva.
- Ezt nem tudom. Szerintem még otthon, de arra emlékszem, hogy akkor döbbentem rá, hogy szeretlek, amikor a karkötőt kaptam tőled. Akkor este és az utána következő reggel. Emlékszel?- simítottam végig az arcán.
- Imádtam azt a reggelt. Legalább is az elejét.- mosolyodott el halványan. Én is emlékeztem, akkor jött Scooter az újsággal, ezzel elrontva a tökéletes pillanatainkat. 
- Miért, te? Te mióta?- kérdeztem aztán kíváncsian.
- Hát így visszagondolva azt mondom, talán akkor szerettem beléd, amikor először veled aludtam, még otthon. De igazából csak akkor döbbentem rá, amikor másodszorra átszöktem hozzád. Miután elszóltam magam Deannek.- húzta el a száját.
- Fredora féltékeny vagy még mindig?- kérdeztem félve.- Mert nem voltál valami barátságos vele.
- Nem emiatt, hanem azért, mert veled akartam lenni, de valaki mindig ott volt körülöttünk. Eleged lesz belőlem, ha mindig féltékenykedek.- mondta szomorúan.
- De ez is csak azt bizonyítja, hogy szeretsz.- mondtam és megfordultam az ölében, majd hanyatt döntöttem a fűben, így én szinte rajta feküdtem.
- Mindennél jobban.- súgta, miközben szorosan magához ölelt.
Egy ideig csak néztük egymást, miközben újra és újra eltüntettem ujjaimat Justin selymes hajában, aztán végig rajzoltam a szája vonalát, majd ajkaimmal is megízleltem. Justin nem késlekedett, rögtön játékra hívta nyelvemet a sajátjával. Percekig csókolóztunk, de végül Jus megunta, hogy én legyek felül, így testhelyzetet váltott. Ő szorított le engem és ő túrt hosszú ujjaival a hajamba, aztán elvált, hogy ajkaival végig járja az arcom és a nyakam minden egyes centiméterét.
- Annyira szeretlek, Em!- súgta rekedtes hangon.- Te vagy a legjobb és legszebb, amit csak kívánhatnék.
Újra ajkaimra tapadt és vadul, követelőzően kezdett csókolni. Az előbbi szavaitól is és a csók hatására is őrülten kezdett dobogni a szívem, amit így, hogy ilyen közelségben voltunk és csend vett körül minket könnyedén észlelhetett. Kezét oda vezette pontosan a szívem fölé és elhúzódott, de épp csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. Édesen mosolygott, amitől a szívverésem csak nem nyugodott, főleg, miután belenéztem a gyönyörű szemeibe.
- Szeretlek, Justin!
- Az enyém is így dobog, szerelmem.- mondta halkan és odahúzta kezemet a mellkasára. 
Ezen elnevettem magam, egyrészt a boldogság miatt, másrészt azért, mert zavarba hozott. Mindig képes rá, és talán még 20-30 év múlva is képes lesz rá. Mert nyilvánvaló, hogy még akkor is szeretni fogjuk egymást. Ez a fajta szerelem nem múlik el soha, nem igaz? 
- Tudod mi a legjobb, Em?- kérdezte aztán.
- Mi?
- Az, hogy az enyém vagy.- ajkain továbbra is ott játszott az az édes mosoly, de a szemei most másképp csillogtak. Szerelemmel és vággyal teli pillantással nézett rám, ahogy az utolsó szavakat kimondta.- Az enyém, örökké.