27. fejezet

Olaszországot azt hiszem kihúzom a kedvenc országaim listáról. Az egész ott tartózkodásunk alatt rossz idő volt és persze, hogy Justinnak alig volt ideje. Scooter ide oda rángatta - persze ő sem önszántából - és a nap végére mindig olyan volt, mint aki lefutotta a maratont. Sajnáltam őt, még ha nem is panaszkodott akkor is tudtuk, hogy kezd elege lenni. Kezdem ott, hogy Nápolyban rengeteg fotós várt ránk a reptéren és egyre több arra irányuló kérdést kaptunk, hogy mi van köztünk. Pedig a legtávolabb haladtunk egymástól, de hát nyilván nem hülyék az emberek, én is gyanakodnék a helyükben. Csak, hogy ez nekünk nagyon nem jött jól. Másnap már láttuk is az újságcikkeket, de amin nagyon meglepődtünk, Justin is és én is az az volt, hogy Scooter nem akadt ki. Illetve kiakadt, de nem minket hibáztatott. A fotósokat és az újságokat szidta, de kegyetlenül. Carin azt mondta bízzuk csak rá, majd ő lenyugtatja. Hát ebbe szívesen beleegyeztem ugyanis nem tudtam mit kezdeni a dühkitörésével. 
- Van egy olyan érzésem, hogy nem mehetünk Milánóban várost nézni.- mondtam Justinnak és Fredonak, akikkel kiterveltük ezt. 
- Ugyan már. Nem kell ebből ekkora ügyet csinálni.- legyintett Fredo.
- Kitalálunk valamit.- biztatott Justin is. Jól esett meg minden, csak annyira nem hittem nekik. 
A szobánkban voltunk és pakolgattam a cuccokat, mivel holnap indulunk. Itt igazán keveset voltunk, de az elég is volt. Egyáltalán nem mászkáltunk el semerre - illetve Justin igen, de csak a kötelező programokra - még annyit sem, mint más városokban, köszönhetően a "fogadóbizottságnak". 
- Te, Emily!- szólt Fredo.- Nem is tudtam, hogy régen festett hajad volt.- nevetett fel, mire felé kaptam a fejem és láttam, hogy az igazolványomat nézegeti.- Egyébként igazán cuki a középső neved.
Erre persze Justin is felnézett és szinte egy időben rohantuk oda Fredohoz, én azért, hogy kikapjam a kezéből az igazolványt, Justin meg azért hogy megnézze a nevet. Justin gyorsabb volt és elvette a barátja kezéből a kis kártyát. Előbb rám vigyorgott egy afféle "most megvagy" vigyorral, majd elolvasta a nevet, én meg beletörődően felsóhajtottam.
- Catelynn?- felhúzott szemöldökkel méregetett, de láttam, hogy magában mosolyog. 
- A nagymamám neve volt. Az anyai.- magyaráztam. 
- Nekem volt egyszer egy Catelynn nevű csajom.- mondta Fredo.
- Szerintem meg szép név.- mosolygott most már nyíltan Justin.
- Na, persze. Mernél más mondani.- forgattam meg a szemem, majd visszaindultam a ruha kupac felé.
- Komolyan mondom.- lépett mögém, félre söpörte a hajam és puszit nyomott a nyakamra. Szembe fordultam vele és röviden megcsókoltam.
- Most nyugodtabb vagy?
- Igen.- nevetett. 
- De nem szólíthatsz így!- kötöttem ki egyből.
- Megígérem!- felelte határozottan, majd visszatért eddigi elfoglaltságához, vagyis, hogy az ágyon fekve nézte, hogy elpakolom az ő cuccait is. Nem erőltette meg magát.
- Justin idősebb nálad?- kérdezte csodálkozva Fredo, aki még mindig az adataim ellenőrzésével volt elfoglalva. 
- Csak két hónappal.- vontam vállat.
- Kár, hogy májusban születtél. Lenne kedvem egy szülinapi bulit csapni.- húzta el a száját erre.
- Milyen volt a 18. szülinapod, Em? Nagyon vadultatok Allievel?- kérdezte Jus nevetve.
- Mi van ma, faggassuk Emilyt nap?- kérdeztem vissza.- Egyébként nem vadultunk. Képzeld még csak meg sem ünnepelhettük rendesen, mert készültünk a vizsgákra. 
- Na, kölyök te ezt nem mondhatod el magadról.- röhögött fel Fredo.
- Te talán annyira megünnepelted?- húztam mosolyra a számat én is.
- Nem akarod te azt tudni.- felelte erre barátja.
- Szerintem nem volt gáz.- vont vállat Justin.
- Ja, mivel a felére nem emlékszel. 
- Igazad van tényleg nem akarom tudni.- mondtam elnéző mosollyal.
- Szerintem a 21-en jobb lesz odafigyelni. Akkor már legálisan ihatsz, bajok lesznek belőle.- nevetett még mindig Fredo.
- Leszállhatnál erről a témáról.- dobta neki az egyik párnát Justin, én meg jót mosolyogtam ezen. Lám-lám Justin sem szereti, ha előkerülnek a cikis dolgai.


                                                                           ~*~


- Fredo, abból nem lesz pletyka, ha veled látnak? Vagy neked már mindegy, úgyis annyi csajjal kerültél hírbe?- kérdeztem nevetve. Fredoval már kb 2 órája Milánó utcáit jártuk, mindenféle üzletbe benéztük, megálltunk minden kis látványosságnál. 
- Dehogy! Engem nem hoztak hírbe sok csajjal. Minek nézel te engem?- kérdezte felháborodva.
- Hát... őszinte legyek?- húztam széles mosolyra ajkaim.
- Inkább ne.- nyögött fel és elnevette magát.- Egyébként nem lesz gond. Ha esetleg írnak valamit rólunk, akkor legalább leszállnak kettőtökről. Nem ezt akarjátok?
- De, igen. De az sem jobb, ha veled hoznak össze. A legjobb lenne, ha rólam egyáltalán nem írnának.- húztam el a szám.
- Üdv a hírességek világában, kislány.- tárta szét a karjait.
- Szerinted mikor érnek vissza Justinék?
- Úgyis hívni fog, ha vége a koncertnek. Gyere, ezt a helyet imádni fogod.- mondta, majd behúzott egy hatalmas cukrászdába, ahol szebbnél szebb és finomabbnál finomabb édességek vártak rám.
Nekem ez kb felért a mennyországgal. Hálásan néztem Fredora, és azt fontolgattam vajon mennyire fog szeretni Justin, ha elhízom. Nekem ennem kell ezekből, ha törik, ha szakad.
- Tudod, hogy most álmaim cukrászdájába hoztál be éppen?- kérdeztem Fredot két falat közt, amikor már a saját kis hangulatos asztalunknál ültünk.
- Valahogy sejtettem.- nevetett fel.
- Miért ilyen egyértelmű mindenki számára, hogy édességfüggő vagyok?
- Láttad te már magadat vacsora közben? Téged az éltet, hogy a végén mindig van valami desszert.- válaszolta mosolyogva.
- Hát... ebben határozottan van valami igazság.- bólogattam.- Nem akarsz adni egy kicsit a fagyi kelyhedből?- kérdeztem aztán elővéve a legártatlanabb nézésem, mire Fredo csak nevetve elém tolta a poharat.
Három sütivel és Fredo fél fagyijával később már újra az utcán voltunk és mivel elkezdett az ég felhősödni úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk. Éppen amikor befordultunk a szálloda felé, akkor csörrent meg a mobilom.
- Szia Justin.
- Em, te mégis hol a fenében vagy?- kérdezte egyből nem túl kedvesen.
- Mindjárt visszaérünk. Tényleg 2 perc. Szia.- mondtam és már le is tettem, mivel tényleg nem lett volna értelme telefonon beszélnünk.
- Justin ideges?- kérdezte Fredo, mire bólintottam. Nem csodálom, hogy hallotta, Justin szabályosan kiabált velem. Ez nagyon nem tetszett nekem.
- Szerintem most ne gyere be.- kértem mikor kiszálltunk a liftből. Most ő bólintott, aztán én beléptem a szobánkba.
- Justin!- szólítottam, mivel nem láttam sehol. Majd' a frászt hozta rám, mikor előlépett a fürdőből. Elég morcos arcot vágott.- Jézusom ne ijesztgess!
- Rossz a lelkiismereted, mi, Em?- kérdezte, a hangjából áradt a gúny.
- Mi bajod?- próbáltam nyugodt lenni.
- Nekem? Ugyan már.- előhúzott egy pólót magára vette, majd megállt velem szemben.- Nem emlékszem mit is mondtál mielőtt elmentem a koncertre, hova mész?- folytatta azzal a gúnyos hanggal tovább.
- Nem mondtam semmit.- feleltem még mindig higgadtan. Tudtam mi a baja, csak nem éreztem jogosnak a kiakadást.
- Aha, akkor mégsem én vagyok a hülye.- húzta el a száját.
- Igazság szerint, Justin, nem érzem jogosnak, hogy ezt a gúnyos hangnemet használd.
- Máshogy beszéltek hozzád ma, ugye? Teljesen megértem.
- Nem! Te nem szoktál így beszélni velem. És most se tedd, mert nincs hozzá jogod.- emeltem fel kicsit a hangom.- Mi bajod van? Elmentem a városba. És? Összedőlt a világ?
- De kivel mentél, Emily? Nem rémlik, hogy úgy beszéltük meg, hogy elmegyünk hárman?
- Te is tudod, hogy annak nem lett volna jó vége.- feleltem halkan.
- Persze, akkor mostantól majd akárhol vagyunk menj inkább Fredoval, mert ha az ő közelében látnak annak jó vége lesz.- ironizált tovább.- Sőt! Talán ne cseréljek szobát vele, hátha abból is baj lesz, hogy közös szobánk van? 
- Nem hiszem el, hogy féltékeny vagy a legjobb barátodra!
- Én sem, Em ugyanis még alig egy hete mélységesen utáltátok egymást.- vágta oda.
- Most meg ez a baj? Akkor azért voltál oda, mert nem kedveltük egymást. Képes vagy rá, hogy eldöntsd mit akarsz?- álltam meg egy pillanatra, de aztán folytattam is.- De inkább ne is válaszolj! Attól, hogy most te megőrültél nem fogok haragudni Fredora. 
- A mai nap után főleg nem, ugye?
- Justin, te végig gondolod ezeket a mondatokat vagy csak kimondod őket? Mit gondolsz mi volt ma?- kérdeztem rá, mert valóban érdekelt az elmélete. Egy ideig csak mereven nézett rám, aztán elfordult és úgy válaszolt.
- Lehet, hogy inkább nem akarom tudni.  
- Nem akarod tudni?- ismételtem megrökönyödve.- Justin, feltűnt neked mostanában az a fontos tényező, hogy én TÉGED szeretlek?- hangsúlyoztam a téged szót. A hangom egyre inkább kétségbeesettnek tűnt, még a saját fülemnek is.
- Az a fontos tényező is feltűnt, hogy mostanában nem jössz velem a koncertekre.- válaszolta csak úgy félvállról, mintha ezt a vitát nem is ő kezdeményezte volna.- Sőt, úgy általánosságban sehova nem megyünk.
- Te is tudod, hogy ez miért van.- feleltem neki.
- A koncerteket nem értem.- nézett rám és a szemeiben most nyoma sem volt annak a csillogásnak, amit vártam és úgy szerettem.
- Ott is meg van az esélye, hogy valaki észrevesz minket- magyaráztam.
- Vagy csak jobban érzed magad mással.- az ő hangja is halk volt most már. Idegesség helyett sokkal inkább a lemondást éreztem ki belőle. Ez fájt.
- Justin, ne mondd ezt!- kértem és át akartam ölelni, de elhúzódott.- Túl reagálod! Fredo nekem épp úgy csak barát, mint mondjuk Kenny. Fáj, hogy nem bízol bennem.- néztem a szemébe csalódottan, majd ott hagytam a szobában egyedül. 
Scooter és Carin szobáját tűztem ki célul, mert úgy éreztem valakivel beszélnem kell. Legalább csak tereljék el a gondolataimat. Scooter persze egyből rákérdezett a feldúltságom okára. Röviden vázoltam nekik, hogy mi a helyzet aztán megkértem őket, hogy ne beszéljenek Justinnal, mert ez a mi problémánk. Scooterre céloztam ezzel a kéréssel, mert szinte látszott rajta, hogy most azonnal kész leordítani Justin fejét. Na, az hiányzott a legkevésbé. Szerencsére Carin szóval tartott, ami úgy egy óráig elég is volt, aztán utána lementünk vacsorázni. Dühített, hogy Justin arcáról még a legkisebb megbánást sem tudtam leolvasni, sőt egyáltalán semmi érzelmet. Persze mindenkinek feltűnt, hogy nem szólunk egymáshoz, így Pattie feltette a kérdést, hogy van-e valami probléma.
- Semmi olyan, amit ne tudnánk megoldani.- válaszolta Justin. Egy pillanatra sem nézett rám, viszont Fredot annál inkább méregette. Nem mondhatnám, hogy gyilkos pillantásokkal, inkább olyan közömbösen. Egyáltalán nem úgy nézett rá, ahogy az ember a barátaira szokott. Na, meg az irántam tanúsított viselkedése sem olyan volt, mint a szerelmesektől elvárható lenne, de ez mellékes. Egy darabig azon törtem a fejem, hogy vajon, hogy kerüljem el, hogy fel kelljen mennem a szobába, de aztán rájöttem, hogy sehogy. Az a szoba ugyanúgy az enyém is, mint az övé. Különben is ő viselkedik gyerekesen, ha nem tetszik neki, hogy ott vagyok menjen el ő.
Végül egyikünk sem ment sehova, de az egész este szótlanul telt. Mikor elmentem zuhanyozni kitört belőlem a sírás. Fájt, hogy képes így viselkedni velem, de még jobban az, hogy nem bízik meg bennem. Nem erről szól a kapcsolat? Őszinteség, bizalom, hűség, szerelem... Számomra egy szemernyi kétség sem volt, eddig ezekben. Tudtam, hogy Justin úgy érez, ahogy én. Eszembe sem jutott, hogy bizalmatlankodni fog. Mielőtt kimentem próbáltam rendezni az arcvonásaimat, de felesleges volt. Justin már aludt - vagy legalábbis úgy tett - és az ágy szélére húzódva, nekem háttal feküdt. Alig hittem el, hogy ilyen makacs és gyerekes, de legfőképpen alig hittem el, hogy úgy fogunk egymás mellett aludni, mint két idegen. Amióta együtt vagyunk az első este volt, hogy sem jóéjt-csók, sem egy szó nem volt köztünk elalvás előtt. Ettől csak még inkább összetörve éreztem magam.