22. fejezet

Amikor megérkezett Pattie vele együtt Scooter nyugodtsága is visszatért. Na, ennek nem Pattie volt az igazi oka. Sokkal inkább az, hogy Pattie nem egyedül érkezett vissza, hanem Carinnal.  Scooter boldog volt és egy kicsit el is feledkezett rólunk. Én viszont tényleg Pattie érkezésének tulajdonítottam a nyugodtságomat. Tudtam, hogy, ha Justin anyukája itt van már nem lesz semmi gond. 
- Hallottam a lebukásotokról.- mondta Pattie nekünk még aznap délután.
- Anya, ne kezdd te is! Kérlek.- kérte Justin.
- Nem kezdek kioktató szövegbe.- rázta a fejét.- De ha szeretnétek beszélgetni remélem tudjátok, hogy velem lehet.- nézett ránk komolyan.
- Persze, tudjuk.- mosolyogtam rá és Justin is így tett.
- Akkor jó. Na, és meséljetek miről maradtam le.
Hát nem mondhattuk, azt, hogy nem történt semmi érdekes, mert az hazugság lett volna. Csak, hogy ami történt azt nem mondhattuk még el. Pedig legszívesebben mindenkinek elmesélném, hogy milyen romantikus fiúm van és főleg, hogy mennyire boldoggá tett. Justin gyorsan elkezdett valami mesét beadni az anyukájának arról, hogy mi volt a tegnapi koncerten, aztán szerencsére elszabadultunk. 


- Anya szerinted sejthet valamit?- kérdezte Jus.
- Szinte biztos vagyok benne. Ez a velem lehet beszélgetni dolog eléggé erre utal.
- El kéne mondanunk lassan. Egyre nehezebben bírom ki, hogy nem érinthetlek meg, amikor csak akarlak. Éppen elég lesz utána is a nyilvánosság előtt titkolózni. 
- Igazad van. Legalább a családunkkal legyünk őszinték. Az igazat megvallva csodálom, hogy már lassan egy hónapja eltudjuk titkolni.
- 3 hete, Em.- nézett rám mosolyogva.
- Számolod?
- Észben tartom a dátumokat.- felelte és megkopogtatta a homlokát.
- Édes vagy.- mondtam neki és csókot nyomtam szájára.
Azóta az este óta késztetést érzek rá, hogy minden percben megköszönjem neki, de ezt nyilván nem teszem, mert az idegeire mennék. Akkor éjjel legalább százszor hagyta el a számat ez a szó, úgyhogy lehet elég volt egy darabig. 
Viszont most én is azt szeretném a legjobban, ha végre akkor csókolhatnám meg, amikor én akarom.
- Szóval mikor vallunk?- kérdezte Justin és elhúzta a száját. 
- Egyezzünk meg abban, hogy a következő koncert után megpróbálkozunk vele. 
- Az még sok idő, Em.- nyafogott kisfiúsan.
- Justin, holnapután lesz a koncert. Holnap leszünk itt utoljára és én nem akarom elrontani a városhoz fűződő emlékeimet.
- Azokat én sem, semmiképpen.- szorosan magához ölelt és úgy folytatta.- Már nem csak a te kedvenc városod, hanem az enyém is. 
- Már tényleg álom város. Álomba illő dolgok történtek itt.- néztem rá mosolyogva és az arcát simogattam. 
- Em, az nem álomba illő, hogy szeretlek.- mondta újra azt a szót, amitől mindig megáll a szívem a gyomromban csapkodnak a pillangóim és elfelejtek lélegezni.- Ez a valóság. 
- De az az este akkor is az volt.- makacskodtam tovább. 
- A top 10 kedvenc pillanatodban benne van?- kérdezte ellenállhatatlan mosollyal az arcán.
- Első helyen áll.- bólogattam hevesen.
- Nekem is. - csókolt meg újra.


                                                                          ~*~


Pattiet és Carint szerencsére rá tudtam venni, hogy jöjjenek velem várost nézni. Holnap reggel indulunk is tovább szóval ez afféle nyugis nap, így rászántuk az egészet erre. Nincs már semmi dolgunk. Justin a táncos srácokkal, Scooval, Kennyvel és még néhány emberrel a csapatból állítólag kosarazni mentek. Legalább is Justin ezt mondta, de Carinék  nem tudtak róla.

- Annyira szeretem ezt a várost.- mondta Pattie, amikor már csak úgy sétálgattunk az utcán. Nagyon türelmes volt velem egész nap. Hagyta, hogy mindent lefotózzak és mindenfelé elrángassam.
- Én is.- mondtam elégedett mosollyal az arcomon.- Szerintetek a fiúk visszaérthettek már?- kérdeztem aztán, mert már este 7 óra volt. 
- Hiányzik a fiam?- kérdezte nevetve, én meg azonnal lefagytam. Tudja!- Mi az szívem?- nézett rám kedvesen.- Csak nem beletaláltam a közepébe?
- Öhm... hát...nem. Vagyis...- összevissza dadogtam, de szerencsére Pattie közbevágott.
- Csak vicceltem. Nyugi.- nézett rám újra és láttam, hogy jót derül rajtam Carinnal együtt. Persze, még, hogy viccelt. Carinra nem gyanakodtam, hogy tud valamit, mert akkor már biztos Scooter is tudna. Ő is túlságosan félt, szóval nem falazna nekünk.
Azonnal beszélnem kell Justinnal. Ha ez így megy tovább én szívrohamot fogok kapni.


Este aztán alkalmam is adódott panaszkodni neki, de előtte vacsoránál még volt egy kis incidens. Scooter éppen azzal cukkolta Justint, hogy ma nem teljesített valami jól - mint kiderült tényleg kosarazni voltak - Kenny meg erre bevágott egy viccet miszerint "Biztosan Emilyt hiányoltad a pályáról, kölyök". Véletlen elszólás volt ugyanis ő tudott rólunk, rögtön zavarba is jött. Nem haragudtam rá, mert láttam, hogy nem szándékosan csinálta, csak ő egyszerűen ilyen.
Arra számítottam, hogy Pattie is reagál erre valamit, de ezek szerint, ha tudja is ő sem akar minket idő előtt lebuktatni Scooter előtt.


Vacsora után felmentem a szobámba. Kicsit előbb, mint Justin és felhívtam apát. Jó volt vele beszélni, egy kicsit lenyugtatott, hogy hallottam a hangján. Elvégeztem a szokásos esti rutint és egyből le is feküdtem, de Justin nem jött át. Arra gondoltam, hogy akkor biztosan nem jön már és próbáltam aludni, de csak forgolódás lett belőle. Milliónyi alternatívát elképzeltem, hogy hogyan állunk majd oda Scooter és Pattie elé, és hogy ők mit fognak reagálni. Az ő reakciójuk valahogy mindig ugyanaz maradt a fejemben. Pattie lenne az, aki előbb elfogadná. Scooter talán annyira kiakadna, hogy egyből azt mondaná haza kell mennem. Tudom, hogy haragudna ránk. Én pedig azt nem akarom.
Hirtelen kopogást hallottam. 
- Kenny üzeni neked is, hogy nagyon sajnálja.- mondta Justin, amint belépett. 
- Tudom, hogy nem direkt volt. Remélem nem lett bűntudata.
- Ami azt illeti, de egy kicsit igen.- felelte.
Visszamásztam az ágyba és akkor láttam, hogy Justin még ugyanabban a ruhában van. Oda ült az ágyamra lábát oldalt lelógatva.
- Nem akarsz itt aludni?- kérdeztem csalódottan, mert a jelek egyértelműen erre utaltak. 
- Azt hittem, hogy te nem akarod. Mostanában annyira aggódsz megint, hogy lebukunk.- magyarázta.
- Igen, félek, de szeretném, hogy velem aludj.- próbáltam a legszebben nézni rá és hatott is. Lerúgta a cipőjét, kibújt a pólójából, majd hezitált, hogy a nadrágot levegye-e. Kérdőn nézett rám és széles mosoly terült el arcán. Vigyorogva bólintottam és végül azt is levette, majd bemászott mellém az ágyba
- Te sem gondoltad komolyan, hogy erre nemet mondok, ugye?- kérdeztem még mindig vigyorogva.
- De ez így nem igazságos.- mondta és próbált szomorú élt vinni a hangjába..- Te is vegyél le valamit. 
- Na, persze.- nevettem fel.
- Gonosz vagy velem, Em.- mondta és átölelt, majd megéreztem ajkait a nyakamon.
- Tudod, hogy ezzel az őrületbe kergetsz?- kérdeztem elfúló hangon.
- Te minden mozdulatoddal azt teszed velem.- mormolta a bőrömbe.- Most egyenlítek.- amint felemelte a fejét, tarkójánál hajába túrtam és megcsókoltam. 
- Ne próbálgassuk egymás tűrőképességeit egyelőre, jó?- kértem, mikor elváltunk.
- Az enyém már eléggé a végét járja.- mondta csillogó szemekkel.
- Mit gondolsz, az enyém?- tettem fel neki a kérdést, de választ nem vártam.- Legyünk jók ma éjszaka már.
- Nehéz lesz, de megpróbálom.- felelte és elhelyezkedett mellettem, majd fél karjával átölelte a derekam.
- Ez a mai nap azért durva volt.
- Mire gondolsz?
- Csak néhány százszor kaptam szívrohamot ma. Szabályosan rettegek tőle, hogy Scoo elém áll azzal, hogy tud rólunk.
- Annyira szeretnélek megkímélni attól, hogy ez ekkora idegeskedést okozzon. Nem tudok én sem mit mondani neked. 
- Tudom. Nem is kell, csak ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtam ez. 
- Nem fogom.- ígérte és tudtam, hogy így is lesz. Justin közelében nyugodt voltam.