19. fejezet

- Gyertek már! Nem érünk rá!- szólt ki Scoo a liftből. - Pattie, komolyan itt akarsz hagyni ezzel a két gyerekkel? Nem fogok bírni velük.- panaszkodott.
- Ne aggódj nem lesz velük gond!- nyugtatgatta Pattie. 
Sajnos ő már csak ma lesz velünk, Berlinben. Azt mondta, hogy egy barátnője is éppen itt van és holnap vele együtt repül haza. Justin kicsit szomorú volt emiatt, de végül is hozzászokott már. Scooter meg amúgy is rossz idegállapotban volt - szerintem Carin hiányzik neki - és most csak még jobban ideges, amiatt, hogy egyedül marad velünk. Na, nem mintha olyan kibírhatatlanok lennénk. 
A menetrend a következő: 3 nap Berlinben - amiből ez a második - , aztán 2 Münchenben és a következő állomás Párizs. Alig várom. Ez volt a legfőbb vágyam, hogy oda eljussak. Aztán a következő, ami még nagyon izgat az Milánó, de oda kb másfél hónap múlva megyünk. 
- Pakoljatok össze már most minden cuccot- kérte Scoo.- Holnap este indulunk, de napközben már ne kelljen ezzel foglalkozni.- mondta, majd elment az ő szobája felé.  
Itt egy emelten volt mindannyiunk szobája szóval Justinnal nem tudtunk annyira trükközni, bár ő elég vakmerő és képes volt átlopakodni tegnap éjjel is, de nem hagytam, hogy ott aludjon.  Napközben nem volt gond, akkor vagy nem is voltunk a szállodába, vagy ha mégis akkor sem csináltak problémát abból, hogy egymás szobájában vagyunk.

- Scooter tett nekem egy megjegyzést.- mondta Justin, miután becsukta a szobája ajtaját.
- Igen? És miről?- kérdeztem.
- Kettőnkről.- szó szerint lefagytam, ahogy ezt kimondta Justin.
- Mit mondott?- kérdeztem rémülten és leültem mellé.
- Csak annyit, hogy örül, hogy ennyire jóban vagyunk. Meg, hogy legalább mi egy korosztály vagyunk és jobban megértjük egymást.- mosolygott.
- Justin, ugye tudod, hogy most a frászt hoztad rám? Azt hittem, hogy rájött.- sóhajtottam.
- Ne aggódj, édesem.- mondta és röviden megcsókolt.- Szerintem Scooter egyáltalán nem is sejti, hogy mennyire jól megértjük egymást.- nevetett fel.
- Addig jó nekünk.- értettem egyet.

                                                                      ~*~

- Menj már, ne várasd a rajongóidat!- mondtam Justinnak és egy utolsónak szánt csókot nyomtam a szájára. 
- Legszívesebben kivinnélek magammal.-suttogta ajkaimra, derekam szorosan  fogta, hogy ne tudjam ellökni magamtól.
- A lányok annyira nem örülnének neki.- húztam el a számat.- Menj már, Jus! Minél előbb kezded, annál hamarabb végzel.- próbáltam hatni rá.
- Sokkal jobb itt veled, mint ott kint a tollam, milliónyi dedikáló kártya, CD, meg sikítozó lányok közt.- mondta. 
- Scooter bármelyik perceben visszajöhet.- utaltam rá, hogy az öltözője nem éppen megfelelő hely erre.
- Tudom. Utálom ezt a titkolózást.- mondta sóhajtva és elengedett.
- Szeretnéd, ha elmondanánk legalább neki?- kérdeztem. Megrázta a fejét.
- Semmiképpen se mondjuk el addig, amíg anya vissza nem jön. Ő legalább tud rá hatni, ha nagyon ki akad.- mondta majd intett, hogy menjek vele. Szóval akkor még minimum egy hétig titkolózzunk? Megmondom az igazat nekem sem volt valami jó, hogy mindenki előtt, de szó szerint mindenki előtt színészkednünk kell. Egyedül Dean tudta, akit pedig Justin kényszerített, hogy megesküdjön rá, hogy falaz nekünk. 
Ahogy sétáltunk a folyóson Kennybe botlottunk, aki nagy valószínűséggel Justin kereste, mivel már el is rángatta, hogy milliónyiszor írja le a nevét.
Előre sajnáltam. Én közben itt bent maradtam és felhívtam Alliet. Régen beszéltem már vele, kíváncsi vagyok milyen lehet a fősuli. Végül is már szeptember 8-át írtunk.
Belegondoltam, hogy lassan két hete vagyunk együtt Justinnal. Én 28-tól számolom, mivel akkor voltunk a London Eye-nál és akkor csókolt meg.

- Szia Allie.- szóltam bele, ahogy felvette rögtön.- Nem zavarlak?
- Emily.- hallottam a hangján, hogy felvidul.- Dehogy zavarsz. Úgy örülök, hogy hívsz. Mi újság?
- Hát én is éppen ezért hívlak, hogy mi újság otthon- mondtam nevetve.- Én most éppen Berlinben vagyok, Justin dedikál és gondoltam felhívlak.
- De jó. Hova mentek következőleg?- kérdezte.
- München. Ma este indulunk. Azután pedig- hagytam egy kis időt, mielőtt kimondtam- Párizs!
- Emily, nem hiszem el! Ugorj haza értem is légyszí!- kérte nevetve.
- Hidd el meg is tenném...- feleltem neki.- Hiányoztok! 
- Te is nekünk. Na, de mesélj már!
- Jaj, Allie annyi mindent szeretnék mesélni.- de nem tehetem. Ezt nem mondtam, de a fejemben ez volt a mondat másik fele.- Majd össze kell hoznunk egy beszélgetést újra hármasban.
- Igen, mindenképpen!- helyeselt.- Nekem is van mesélni valóm, de nem telefon téma és most mennem kell. Ne haragudj, jó? 
- Jó, persze. Szia Allie.
- Szia.- köszönt el ő is, majd letette.

Tényleg eléggé hiányzott a családom. Bár egyértelműen könnyebbé tette a helyzetet, az, hogy most Justin leköti szinte minden percem, így is van időm utánuk sóvárogni.

- Hé, húgi.- lépett be Scoo a hatalmas ajtón, ahonnan sikítozások szűrődtek be.- Mit csinálsz te itt?
- Allievel beszéltem.- vontam vállat.- Őrület van odakint, mi?
- Az biztos.- helyeselt.- Nem irigylem Justint. Gyere menjünk be az öltözőbe. Még sok idő, mire végez.
- Te nem szoktál ott maradni vele?
- Általában igen, de jól meg van Kennyvel is, meg a többi biztonságival.- mosolygott rám. 
Az öltözőben ledőltem a kanapéra, fejemet hátra hajtottam és behunytam a szemem.
- Mi a baj Emily?- kérdezte Scoo, mikor percek múlva sem szólaltam meg.
- Ti, hogy bírjátok ezt?- kérdeztem és kezeimbe temettem az arcom.
- Mit?- kérdezte rémült hangon.
- Ezt, hogy távol vagytok a családotoktól. Én még csak két hete jöttem el, de már  nagyon hiányoznak. Ti meg lassan két hónapja.
- Nekem is hiányoznak, Emily. Főleg Carin.- ismerte be.- De ilyen ez a turnézás. És hidd el, megéri! Nagyon jó érzés lesz, amikor majd karácsonyra haza megyünk, végre és újra láthatjuk őket.
- Legalább te itt vagy.- mondtam neki, és átöleltem.
- Ilyet sem sűrűn kapok tőled.- mondta nevetve.
- Milyet?
- Hízelgés nélküli ölelést.- felelte.
- Ó. Akkor ezen változtatunk majd a jövőben.- mosolyodtam el. 
- Nem bántad meg, hogy eljöttél azért ugye? 
- Nem.- ráztam a fejem mosolyogva.
- Akkor örülök.

Justin eléggé lestrapált állapotban jött be a dedikálás végén. Nagyon sajnáltam.
- Menjünk, most azonnal!- kérte.- Szét megy a fejem, a kezemet meg valószínűleg soha többet nem fogom már érezni. 
- Nyugi, kölyök eddig is túlélted. Most is túl fogod. 
Beültünk a kocsiba és Justin szinte meg sem szólalt, ha valaki kérdezte csak igennel vagy nemmel válaszolt. Még Kenny poénkodására sem volt vevő.
- Jól vagy?- kérdeztem tőle suttogva.
- Jól. De ez egy szar nap volt.- mondta.- Fáradt vagyok, éhes vagyok és elegem van mindenből.
Legszívesebben megöleltem volna ott a kocsiban, de helyette csak észrevétlenül a kezéért nyúltam és megszorítottam, mire halványan rám mosolygott. 

Scooter szerencsére még nem jelentkezett ki a hotelből így megtudtuk győzni, hogy induljunk inkább reggel. Láttam, hogy Justin tényleg nagyon ki van és szerencsére Scooter is észrevette. 

 Most először nem érdekelt, hogy lebukunk-e, és én mentem át Justin szobájába, rögtön miután lezuhanyoztam.
- Nem gondoltam volna, hogy átjössz.- mondta és az ágy felé kezdett tolni. Már ő is túl volt a zuhanyzáson és az ágya is össze volt túrva, szóval lefeküdt már. - Most nem félsz, hogy lebukunk?- kérdezte kis mosollyal az arcán.
- Őszintén? Nem érdekel. Veled akarok lenni.- mondtam és szorosan hozzábújtam.
- Akkor egyeznek a terveink.-bólintott.
- Fáj még a kezed?- kérdeztem, mert emlékeztem, hogy vacsora közben is többször említette, hogy az evőeszközt is alig bírja fogni. Justin pedig nem szokott panaszkodni a semmiért.
- Kicsit.- húzta el a száját. Kezeim közé vettem bal kezét, és óvatosan masszírozni kezdtem.- Édes vagy.- mondta mosolyogva és puszit nyomott a homlokomra.
- Beszéltem ma Allievel és rájöttem, hogy nagyon hiányoznak az otthoniak.- kezdtem mesélésbe. Nem is tudom, miért mondtam ezt, de talán azért, mert tudtam, hogy vele ezt is megbeszélhetem.
- Gondoltam, hogy történt valami. Láttam rajtad, mikor bementem az öltözőbe.- felelte.
- Scooterrel is beszéltem erről, és igazam volt. Neki meg Carin hiányzik.- mondtam halkan.
- Nekem meg legjobban a barátaim.- mondta.- Utálom az ilyen napokat. Nem elég, hogy a dedikálás fárasztóbb, mint két koncert együtt véve, de ráadásul még itt vannak ezek az... érzelemkitörések.- kereste a megfelelő szót. 
- Mikor láttad őket utoljára?
- Elég régen. Meg a nagyszüleimet is. Rég voltam Stratford-ban.- felelte és hallottam, hogy szomorú a hangja.- Te voltál már ott, Em?
- Nem, soha.- mondtam őszintén.
- Egyszer elviszlek oda. A nagymamám imádni fog.- mondta és rám villantott egy mosolyt, amitől nagyot dobbant a szívem.
- Kíváncsi vagyok a helyre, ahol felnőttél.- mondtam neki.- És biztos, hogy én is kedvelni fogom a nagyidat.- mosolyogtam rá.
- Most amúgy ilyen lelkizős estet tartunk?- kérdezte.
- Hát úgy tűnik.- vontam vállat és elmosolyodtam, kicsit tényleg úgy hatott. Mindkettőnket elkapott ma valami.- Nekem tényleg nagyon rossz volt ma, hogy Allievel beszéltem és mégsem mondhattam neki semmit. 
- Tudom. Én sem szeretem, hogy bujkálunk. Legszívesebben kézen fogva mennék veled mindenfelé és  akkor és ott csókolnálak meg amikor csak kedvem van. De hidd el jobb így! Nem akarlak kitenni annak, ami akkor lenne, ha megtudnák az újságok, hogy te vagy nekem. 
- Meg persze nem tudhatjuk, hogy Scooter, hogy reagálna. 
- Na, igen. Scooter duplán nehéz eset. Egyrészt már eleve az, hogy van valakim kiakasztaná, mert előbb-utóbb ez mindenképpen kiderül a nyilvánosság számára is, de főleg, a tény, hogy ez a valaki pont te vagy... Nem tudom, Em. Lehet, hogy aggódnod kéne a testi épségemért.- mondta és csak félig viccelt ezzel.
- Tudom, Jus.- mondtam és nyakába fúrtam arcomat.- Nem akarok egyelőre ezen gondolkodni.
- Nem is kell.- felelte és az ölébe húzott. Kezemet mellkasára fektettem és figyeltem, ahogy lélegzik.- Remélem holnap jobb napunk lesz.- tette hozzá, miközben a hajamat simogatta és apró puszikat nyomott az arcomra.
- Ennél biztosan jobb.- próbáltam biztatni.
- Tudod mi jutott eszembe?! Amikor először aludtunk együtt.- mondta, mire ránéztem, édesen mosolygott. 
- Az is egy rossz napom után történt.
- Tudom. Rossz volt látni úgy.- láttam, hogy őszintén mondja. Visszamásztam mellé az ágyba.
- Aludjunk, jó? Tudom, hogy fáradt vagy, ne ellenkezz!- szóltam rá, még mielőtt megszólalt volna.
- Nem is mernék.- nevetett.
- Mit gondolsz, Justin megosztanád velem a kispárnádat? Mivel én nem voltam ilyen előrelátó, hogy azt is magammal hozzam.
- Gyere!- tárta szét karjait mosolyogva és fejével intett, hogy feküdjek mellkasára. Habozás nélkül megtettem.- Jó lesz párna helyett?- hallottam, hogy halkan felnevet.
- Tökéletes.- mondtam mosolyogva.
- Szép álmokat édes!
- Neked is.- feleltem, aztán Justin légzésének ütemére nyomott el az álom.