- Repültél már, Emily?- kérdezte Pattie, mikor látta, hogy kicsit ideges vagyok.
- Öhm... Igen, de mindig furcsa egy kicsit. Nincs semmi baj, nyugi. Elmúlik.- mosolyogtam rá erőltetetten.
- Az első néhány repülésemnél én is így voltam. Hozzá lehet szokni.- vont vállat Pattie
Amiatt aggódtam, hogy tök ciki lesz, hogy együtt repülünk és nem lesz majd közös témánk. Hát tévedtem Pattievel bármiről, de tényleg mindenről lehet beszélni és mindeközben még jól is érzed magad. Szóval az út felét átbeszéltük, a másik felét én zene hallgatással töltöttem ő meg úgy néztem elaludt. Csak arra tudtam gondolni, hogy milyen lesz megpillantani Justint. Itt dől el minden, az, hogy mit reagálok eldönti, hogy milyen lesz a további kapcsolatunk.
~*~
Leszálltunk és Pattie egyből telefonálásba kezdett, ha jól hallottam Scoot hívta, hogy merre vannak.
- Nem akarjuk, hogy esetleg lássák, hogy Justin kijött elém és eléd, ezzel elindítva egy pletykát.- adott választ kimondatlan kérdésemre, amikor egy eldugottabb, hátsó kijárt felé igyekeztünk egy biztonságival. Megláttam őket már bentről, az üvegajtón keresztül.
Justin és Scoo az autó előtt álltak, igazából, ha nem tudnám kiket kell keresni nem jöttem volna rá, hogy ők azok. Justin kapucnit viselt, Scooter pedig baseball sapkát. Na most akkor mit csináljak? Az mégis csak olyan hülyén jön ki, ha egyből Justinhoz megyek oda, nem? Egyrészt neki ott az anyukája, másrészt nekem mégiscsak Scoo a rokonom.
Amint kiértünk szerencsére megoldotta ezt a helyzetet Pattie, ugyanis ő egyszerre átölelte a fiúkat, majd ezután Scoo jött oda hozzám, és jól megszorongatott, meg lenyomott egy csomó kérdést, hogy mi van otthon. Aztán mikor hátrébb lépett Justin lassan felém indult, félig takarásban volt az arca, de láttam, hogy mosolyog. Léptem egyet felé, mire a szemembe nézett és megöleltük egymást. Igen, nagyon hiányzott. Vágytam már rá, hogy átöleljen.
- Mi az, Em? Csak ennyire hiányoztam?- kérdezte azon a behízelgő hangján, majd jobban magához szorított és arcát a nyakamba fúrta. Szinte kapaszkodtam a vállaiba, és csak az érintésére, az illatára és az előbb kimondott szavaira koncentráltam. Igen, Emily ezzel választ kaptál a kérdésedre.
- Nagyon hiányoztál.- mondtam és kicsit elhúzódtam tőle. Rám mosolygott, (Istenem, hogy vágytam látni ezt a mosolyt), majd elengedett és az autó felé irányított.
- Menjünk haza, Em. Ma még sok mindent el kell mesélned, mert nem tudok várni.
Egész úton, hallgattam Pattie, Justin és Scooter beszélgetését, de én csak ritkán szóltam közbe. Egyre azon járt az agyam, hogy most mi lesz? Egyértelmű, hogy nem felejtettem és nem is oldódott meg semmi ez alatt a pár hét alatt. Ugyan olyan hatással van rám, mint mikor elváltunk.
- Emily akkor nem gond neked sem, ha ma éjjel Justin szobájában alszol? Ezt az egyet elfelejtettük. Szobát foglalni.- nevetett zavartan Scoo.
- Mi? Justinnal... aludni?- nyögtem ki, nehezen.
- Persze van külön ágy, nyugi.- kacsintott rám a mellettem ülő fiú.
- Csak ma. Vagy alszol inkább az én szobámban?- tette hozzá Scoo.
- Na persze, veled képtelenség együtt aludni.- morogtam.
- Hogy mondod?- nézett rám a visszapillantóból.
- Ugye nem horkolsz?- nézett rá Pattie kikerekedett szemekkel.
- De igen.- vágtuk rá Justinnal egyszerre, majd összenéztünk és nevetni kezdtünk.
- Haha. Nem vicces. Kölyök te csak hallgass, mert elárulhatok rólad néhány dolgot még.- mondta fenyegetően a nagybátyám.
- Mi? Nem tudnál, de ha mégis inkább csak fogd be!- szólt rá Justin.
A szoba egyszerűen gyönyörű volt, de nem tudtam mit csináljak. Most ez mégis csak Justin ideiglenes otthona. Leraktam a cuccaim az ajtó mellé, majd Justinhoz fordultam.
- Ez az ágyam, de ketté lehet választani.- mutatott a hatalmas ágy felé.
- Figyelj szerintem nem kell. Úgy értem ez tényleg hatalmas, és amúgy is... aludtunk már egymás mellett.- vontam meg a vállam, és tuti el is pirultam közben.
- Jó, ha téged nem zavar...- vigyorgott szélesen, majd egyből elkezdte magyarázni, hogy mit hol találok.
- Akkor én megyek fürödni.- mondtam, bár nem voltam álmos. Nálunk hány óra is lehet? Talán ebédidő.
- Várj, Em.- fogta meg a karom Justin.- Csak azt akarom mondani, hogy sajnálom... hogy olyan rossz hangulatba váltunk el.
- Tudtam, hogy nem kerüljük ezt ki.- motyogtam, és igyekeztem kerülni Justin tekintetét, helyette inkább az engem markoló kezét fixíroztam. - Figyelj, nem kell bocsánatot kérned, mert én voltam a hülye, oké? De ezt ne most beszéljük meg.
- Oké, lesz még egy csomó időnk.- mondta, majd elengedett.
Amilyen gyorsan csak tudtam elintéztem minden teendőmet a fürdőben, majd visszamentem Justinhoz, aki az internetet bújta. Annyira belemerült, hogy észre sem vett.
- Hé- szóltam neki és megérintettem a vállát. Erre felkapta a fejét, és, mint egy kisfiú, akit rajtakaptak úgy nézett rám. Nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam.- Tiéd a fürdő.
- Oh. Oké.- mondta majd gyorsan el is tűnt az említett helyiségben.
Vajon mit csinálhatott, amiért ennyire meglepődött,hogy mellette állok?
Oda sétáltam a nagy ablak elé és kifelé bámultam. Nem is néztem körül, amíg megtettük a szállodáig az utat. Pedig szép látvány volt már innen az ablakból is a birminghami éjszaka. Előkerestem a telefonom, és felhívtam apát.
- Szia kicsim. Minden rendben? Most értetek oda? Bírtad a repülést?- támadott le egyből a kérdéseivel.
- Persze apa, minden oké. Az utat is jól bírtam, Pattie kedves volt és elterelte a figyelmem.
- Akkor jó.- hallottam, hogy felsóhajt.- Scooterék vártak ugye?
- Persze, nyugi. Nem vagyok már gyerek.- mondtam neki mosolyogva kedves hangon.
- Tudom.- válaszolt ő is így.- Most le kell tennem. Vigyázz magadra és hívj majd.
- Jó. Szia apa.- feleltem, majd megszakítottam a hívást.
Justin már vissza is ért, így egyből kiment a fejemből, hogy még a nővéremet is fel akartam hívni.
- Azt hittem alszol már.- nézett rám mosolyogva.
- Nem, igazából nem is vagyok álmos.
- Én sem, de azért döntsük el: Ki melyik felén alszik?- mutatott az ágyra.
- Én az ablak felől szeretnék, de gondolom neked már meg van a megszokott helyed szóval mindegy.
- Oké, akkor tiéd az ablakhoz közelebbi rész.- mondta, majd telefonjával a kezében lefeküdt a másik oldalra. Gondoltam akkor alszunk... vagy mi.
- Em.- szólított meg mikor átfordultam a másik oldalra, neki háttal.- Haragszol rám?
- Már miért haragudnék?- kérdeztem meglepve és felé fordultam újból. Láttam, hogy lerakta a telefonját és az oldalára fordult, így még közelebb volt az arcunk.
- Nem tudom... Lenne okod.- mondta halkan.
- Justin ezt el se kezd.- kértem egyből.- Neked is lenne okod ennyi erővel.
- Én nem haragszom semmiért. Hülyeség volt összekapnunk.
- Igen, szerintem is.- értettem egyet.
- Akkor most végül is, hogy állunk?- kérdezte óvatosan.
- Szerintem, nem változott semmi a hetek alatt, amíg nem találkoztunk. Úgy értem nálam semmi...
- Nem, nálam sem.
- De figyelj ez most mégis olyan hülye helyzet.- suttogtam. Minek suttogok? Nincs itt senki.- Hiába jövünk ki ilyen jól, attól még nem ismerjük egymást.
- Igazad van.- mondta ő is.
- Ne akarjunk semmit tervezgetni, oké? Mi lenne, ha csak hagynánk a dolgokat... alakulni- nem tudtam, hogy végül is mit feleljek, bármit mondtam volna ez akkor is egy kellemetlen helyzet. Megrekedtünk egy se nem barátság se nem szerelem állapotnál.
- Csak úgy bízzuk a sorsra?- kérdezte vigyorogva. Bólintottam.- Jól van, Em. Tudod Isten nagyon jó barátságba van velem. Szeret néha a kezemre játszani.
- Igen? Hát akkor imádkozz, hogy most is így legyen.- mondtam neki egy az övéhez hasonló vigyorral.
- Kérdezhetek valamit?
- Nem, Justin. Hogy gondoltad ezt, hogy kérdezni szeretnél? Eddig is mindig megtiltottam, nem?- feleltem ironikusan.
- Jó, jogos.- mosolyodott el.- Szóval... Megbántad, hogy megismertél?
- Ha megbántam volna szerinted itt feküdnék most tőled alig néhány centire?- kérdeztem vissza halkan.- Miért te talán, igen?
- Nem! Egyáltalán nem!- jelentette ki határozottan.
- Akkor örülök.- mosolyogtam.
- 2 napunk van még itt és nem lesz koncertem már. Szeretném, ha elvihetnélek néhány helyre, de az itt elég problémás lenne, mert tudják, hogy itt vagyok.
- Justin, majd kitalálunk valamit, oké?- szóltam közbe.
- Jó.- halkult el.
- Nem vagy fáradt? Te megszoktad már teljesen az itteni időt?
- Nem olyan rémes.- vont vállat.-Egyébként nem, nem vagyok álmos.
- Én sem. Nálunk még csak délután van. Itt meg mennyi is? Éjfél?- kérdeztem.
- Pontosan annyi. - nézett a telefonjára.
- Megkérdezhetem az előbb mit csináltál, amibe annyira belemerültél?- hoztam fel egy új témát.
- Csak megnéztem mit csinálnak a rajongóim, miket írnak nekem, ilyesmi.- felelte.
- Értem. Sokat foglalkozol velük. Ezért is szeretnek téged annyira.- mondtam el a véleményemet.
- Nekik köszönhetek mindent, Em.- mondta komolyan.
- Tudom. Na meg persze annak, hogy ilyen jó hangod van.- nevettem fel.
- Na ne! Emily Braun ez egy dicséret volt?- kérdezte megjátszott döbbenettel.
- Fogd be Justin!- löktem meg kicsit a vállát. Végül is igaz. Soha nem dicsérte még meg.- Nehogy elbízd már magad!
- Nem fogom, nyugi.- mondta nevetve.
Egy kicsit elgondolkoztam azon, hogy milyen lehet az, hogy tudja, lányok milliói vannak oda érte, és mindezt le is írják neki. Justin simán megtehetné, hogy kihasználja ezt, de nem teszi. Lehetne beképzelt és öntelt, de nem ilyen. Mindezek ellenére normális. Nem borul ki attól sem, hogy mint mondta nem tehet meg egy egyszerű sétát sem anélkül, hogy le ne fotózzák. Csodálom érte, őszintén.
- Justin, alszol?- suttogtam.
- Igen.- morogta álmos hangon. Elnevettem magam.
- Akkor jó éjt.- mondtam neki.
- Neked is.- felelte, majd a fejére húzta a takarót. Gondolom ezzel azt jelezte, hogy hagyj már békén. Még, hogy ő nem álmos...
Én viszont tényleg nem éreztem magam annak, és főleg közre játszott ebben az is, hogy tudtam egész éjjel mellettem fog feküdni ő. Vajon mi lesz holnap? Mi lesz egyáltalán velünk? Fog még próbálkozni, vagy nekem kéne? Na, nem én biztos nem fogok- döntöttem el magamban. Oké, hagyjuk a sorsra, ahogy megbeszéltük. Most az egyszer én is abban reménykedtem, hogy Isten Justin kezére játszik majd, és ezzel együtt az enyémre is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése