21. fejezet

Sziasztok. 

Hát megmondom az igazat, még mindig értetlenül állok a blog helyzete előtt. Látogatjátok, olvastok, de nem hagytok magatok után pár sort. (Tisztelet a kivételnek) Megfordul a fejemben néha, hogy nem érdemes írnom így a sztorit, de az a helyzet, hogy én szeretem írni, szóval lehet, hogy egyszer csak úgy gondolom majd, hogy nem rakom már fel a részeket, csak úgy magamnak írom. 

Ezt a részt egyébként imádtam megírni. Régóta vártam már, hogy eljussak ide és remélem nektek is tetszeni fog. Néha mikor újra olvastam úgy éreztem, hogy vannak benne túlzások, de aztán végül mégsem írtam át. Végül is lovestory-ról van szó, nem? :)

Jó olvasását! :) 

Amikor visszaértünk a szállodába még mindig nem tudtam pontosan, hogy is mondjam el Justinnak. Féltem, hogy egyből fel akarna fedni kettőnket Scoo előtt.
Késő este jött csak át, mert azt mondta muszáj valamit elintéznie Kennyvel, de amint ajtót nyitottam már le is támadt a kérdéssel, hogy mi történt.
- Beszéltem Scooterrel. Illetve koncert alatt megkeresett.- kezdtem és közben húztam magammal Justint, hogy üljünk le.
- Mégis rájött, mi?- kérdezte idegesen.
- Nem.- ráztam meg a fejem, de nem tudtam folytatni.
- Em, ne csináld már! Mondd el!- szólt rám.
- Jó.- fújtam ki a levegőt.- Azt mondta, hogy szerinte jobb lenne, ha hazamennék.
Vártam Justin reakcióját, de először csak kikerekedettel szemekkel nézett rám, majd megszólalt.
- Nem fogsz hazamenni!- mondta határozottan.- Most azonnal beszélek Scooval.- pattant fel egyből, de elkaptam a karját.
- Ne, Justin! Azt mondta, hogy még beszélünk róla később. Talán megtudom győzni.
- Talán, Em? Talán? Nekem az nem elég.- mondta és szorosan magához ölelt.
- Nem megyek haza. Hidd el én sem akarok!
- Nem fogom hagyni!- súgta a fülembe.
- Megoldjuk, oké? Nem lesz semmi gond.- nyugtatgattam.
Justin hirtelen ajkait az enyémekre nyomta, de ez nem a szokásos csók volt. Ajkai sürgetőek és követelőzőek voltak. Kétségbeesést éreztem rajta. 
Nem tudtam még, hogy miképpen, de ezután még biztosabb voltam benne, hogy meggyőzöm valahogy Scootert. Nem hagyhatom itt Justint!


                                                                       ~*~


- Na, ez volt az álmod kislány?- kérdezte Scooter vigyorogva, amikor a hotel felé haladtunk. A repülőút szörnyű volt, éjjel utaztunk, és az érkezésnél megint trükközni kellett, de aztán teljes mértékben kárpótolva éreztem magam.
Az utcák, az üzletek, a párizsi nyüzsgés. Lenyűgözött. Most azonnal körbe akartam járni az egész várost. Nagyon korán volt még, csak fél 7, de én felélénkültem már attól, hogy tudtam, hogy Párizsban vagyunk.
 Nem úgy Justin. Alig lehetett felébreszteni a repülőn is, de már megint láttam, hogy majd' elalszik mellettem.
- Justin!- löktem meg kicsit a lábát.
- Em, én álmos vagyok. Hagyjál!- motyogta.
Sajnáltam, hogy fáradt, de még Pattie nem ért vissza, így csak őt tudtam idegesíteni, mert Scoo meg Kenny nem figyeltek rám.
- Ne aludj!- kértem.- Majd alszol este.
- Este sem fogok.- morogta, alig hallhatóan. Nem értettem, hogy mire érti.- Most miért ne aludjak? Mi az a fontos?
- Semmi. Csak örülj, hogy Párizsban vagyunk.- vontam vállat vigyorogva, mire Justin felsóhajtott, majd kifelé kezdett bámulni az ablakon.


A hotelben aztán kikötötte, hogy most hagyjuk békén, ő aludni fog. Két nap múlva lesz csak koncertje és addigra Pattie is megérkezik. Alig várom. Na, nem mintha nem lettem volna jól el a fiúkkal, de azért gondolom őket nem tudnám elrángatni város nézésre. Márpedig azt nem hagyom ki itt semmi pénzért.


Délutánig, amíg Justin fel nem ébredt az volt a legfőbb elfoglaltságom, hogy a szobám teraszáról nézelődtem. Képtelen lettem volna aludni. Mintha éreztem volna, hogy itt csak jó dolgok történhetnek velem.


- Em.- hallottam meg aztán Justin hangján mögülem. Mosolygott és ettől én is elmosolyodtam.
- Gyere!- nyújtottam felé a kezem, hogy jöjjön ki ő is a teraszra.
- A teraszok a hírességek ellenségei.- rázta a fejét továbbra is az üvegajtónál állva.- Nem tudhatjuk nincs-e valahol egy fotós.
- Ó, igazad van.- feleltem és inkább én mentem be hozzá.- Ki aludtad magad?- kérdeztem.
- Igen, mondhatjuk. De fogadni mernék, hogy te egy percet sem aludtál.
- Nem. Nem is vagyok fáradt.- mosolyogtam rá.
- Este pedig nem fogsz aludni.- mondta nekem széles vigyorral az arcán.
- Mi az, hogy nem?
- El szeretnélek vinni valahova.- mondta és mikor látta, hogy szólásra nyitom a számat egyből folytatta is.- Nem akarok hallani semmilyen ellenkezést. Kérlek, Em.- nézett rám csillogó szemeivel kérlelőn.
- De mi lesz Scooval? Ki fog akadni. Akkor aztán már tényleg nem tudom majd rábeszélni, hogy ne küldjön haza.
- Nem lesz gond. Megígérem.- mondta Justin és apró csókot lehelt ajkaimra.- Öltözz ki egy kicsit, jó? Csinos vagy mindenben, de most legyél különösen az.
- Miért?- nevettem fel.- Hova megyünk? 
- Titok.- mondta halkan és újra megajándékozott egy édes mosollyal, aztán ott is hagyott.


Nem értettem az egészet. Féltem, hogy baj lesz belőle, ha megint elmegyünk a városba. Még egy olyan esetet nem akarok, mint az a müncheni volt.
Mit jelent pontosan az, hogy "öltözz ki egy kicsit"? Ránéztem az órára és fél 5-öt mutatott. Nem akartam Justint keresgélni így inkább felhívtam. 
- Igen?- szólt bele.
- Mégis mi az, hogy egy kicsit öltözzek ki? És mikorra legyek kész?
- Hát azt, hogy nem kell kisestélyi, de azért ne farmert vegyél.- nevetett.- Mondjuk fél 8-ra. Szia.- mondta aztán és már le is tette.


Jól van Justin, sokat nem segítettél, de oké.
Felhívtam még közben anyut. Vele még nem is beszéltem mióta eljöttem. Gondoltam csak megkérdezem már, hogy jól van-e, a kis tesóm miatt is meg ilyesmi. Egy jó fél órát beszéltünk. Úgy tűnt, hogy örült a hívásomnak.
Aztán elkezdtem készülődni. Zuhanyzás, öltözés, haj, smink.
Végül egy sötétkék csőtopot meg egy fekete nadrágot választottam, plusz kerestem hozzá egy blézert, mert hideg van ilyenkor már. Nem akartam Justinnál magasabb lenni, de ehhez mégis csak illett a magassarkú, szóval egy kisebb sarkú cipőt vettem fel. A hajam egy részét feltűztem, az alját pedig kiengedve hagytam. Aztán halvány, szintén kék színű sminket tettem fel. Most döbbentem csak rá, hogy az utóbbi napokban szinte nem is sminkeltem. Természetesen a Justintól kapott karkötő is rajtam volt. Késznek nyilvánítottam magam. 
Nem sokkal később hallottam is, hogy kopognak. Justin állt az ajtóban természetesen. Ha azt mondom, hogy őrületesen jól nézett ki az nem elég kifejező. Fekete inget és szintén fekete nadrágot viselt, a haja tökéletesen állt, illetve mikor közelebb hajolt hozzám éreztem az illatát is, ami, mint mindig most is elvette az eszemet.
- Pontosan erre gondoltam, Em.- nézett végig rajtam.- Gyönyörű vagy.- mondta és puszit nyomott a szám sarkába.- Gyere! Most rosszak leszünk és úgy szökünk ki.- nevetett. 
- Justin, most már elmondod, hova megyünk?- kérdeztem, miközben húzott magával.
- Nem. Meglátod nem sokára.


Levezetett az autóig, aztán meglepetésemre nem előre ültünk, hanem hátra ugyanis Kenny vezetett.
- Ne haragudj rám Em, de Kennyt be kellett avatnom.- magyarázta egyből Justin.
- Nyugi kislány, tudok titkot tartani.- nézett rám az említett és kacsintott.
- Justin! Nem tetszik ez nekem.- mondtam neki halkan.
- Ne aggódj. Hidd el, hogy tetszeni fog!- mondta megnyugtató hangon és megfogta a kezemet.


Ahogy Kenny leparkolt már tudtam, hogy hol vagyunk. Nehéz lett volna nem kiszúrni a több száz méter magas építményt.
- Justin.- súgtam a nevét hitetlenkedve.
- Ugye, hogy tetszik?- mosolygott rám. Érdekes módon megint nem kellett sorba állunk. Justin mióta tervezhette ezt? A hatalmas toronynak egészen a harmadik emeletéig mentünk a felvonóval.
- Ez volt az álmod, Em?- kérdezte, mikor felértünk és én egyből gyönyörködni kezdtem a városban odafentről.
- Igen.- mondtam halkan.- Köszönöm.- fordultam szembe vele, hogy megcsókoljam. Teljesen meg voltam hatódva. 
- Sajnálom, hogy most nem hoztunk fényképezőt, hogy kiéld a fotózási vágyad, de akkor biztosan rájöttél volna, hogy valami ilyesmi a terv.- nevetett miközben még mindig a derekamat ölelte.
- Ez... tökéletes.- kerestem a megfelelő szavakat, de csak ez illett arra, amit akkor éreztem.
- Ezt csak azért terveztem be, hogy láthasd álmaid városát.- mondta.- De elsősorban nem ez az, ami miatt ma este kiszöktünk.
- Akkor mi?- lepődtem meg.
- Majd megtudod, ha eljön az ideje.- nevetett fel.


Elég sokáig ott fent voltunk. Nem tudtam betelni a látvánnyal. Gyönyörű volt, és az, hogy Justinnal lehettem itt csak még szebbé tette az egészet. Végül aztán Justin unszolására lementünk az első szintre, ahol közölte velem, hogy mivel szerinte egy kapcsolatban fontos, hogy legyenek randik így most kettesben vacsorázunk az Eiffel torony éttermében.


- Justin, neked feltett szándékod, hogy ma este sírjak, ugye?- kérdeztem, mikor már az asztalnál ültünk. Hangulatos volt a hely. Egyből jól éreztem magam, amint beléptünk. 
- Nem. Az a feltett szándékom, hogy jól érezd magad.- mosolygott rám.
- Az teljes mértékben sikerült.- mondtam viszonozva a mosolyát.
Alig hittem el, hogy Justin ennyire romantikus. De még jobban meglepett, mikor vacsora után kérte, hogy sétáljunk a parkban.
- Te egy kicsit sem félsz, ugye?- kérdeztem, arra utalva, hogy megint elég nagy kockázatot vállaltunk ezzel a sétálással a torony előtti parkban.
- Emily, lazíts.- kérte halkan és a kezemért nyúlt. 
Végig sétáltunk szinte az egész parkon, Justin mindvégig azt kérdezgette, hogy tetszett-e, jól érzem-e magam vele. Mégis milyen kérdések ezek? Egy ilyen este után, csak még biztosabb vagyok benne, hogy piszkosul szerencsés vagyok. Végül aztán egy kicsit eldugottabb résznél megállt és leültetett egy padra. Aranyosan felnevetett és kifújta a levegőt, talán ideges volt. A pad mögül elővett egy gitárt. Itt már az járt a fejemben, hogy na ne! Ez valami vicc? Nem tudtam elhinni, hogy ez történik. Leült velem szemben és halkan beszélni kezdett.
- Azt hinnéd, hogy több száz koncert után már nem izgulok semmi miatt.- nevetett fel.- Pedig most igen.- szeretem volna reagálni valamit, de egy hang sem jött ki a torkomon. Justin folytatta.- Van egy régi dal.- nézett a szemembe mélyen. A sötétség ellenére is jól láthattam, hogy az ő szemei most is hihetetlenül csillognak.- Amikor készült ez a dal, még nem tudtam, hogy egyszer pontosan azt fogom érezni, amiről szól.- lassan lefogta az akkordokat és játszani, majd énekelni kezdett.

When I met you girl my heart went knock knock
Now them butterflies in my stomach won't stop stop
And even though it's a struggle love is all we got
And we gon' keep keep climbing to the mountain top

Egyből felismertem a dalt: One time.

Your world is my world
And my fight is your fight
My breath is your breath
When you're hurt I'm not fine

Ahogy ezt énekelte, úgy éreztem az én érzéseimre is teljesen ráillik a dalszövege. De álmodni sem mertem volna, hogy ő is így érez.

And girl you're my one love, my one heart
My one life for sure
Let me tell you one time
I'ma tell you one time
(Girl, I love, girl I love you)

And I'ma be your one guy
You'll be my #1 girl
Always making time for you
I'ma tell you one time
(Girl, I love, girl I love you)
I'ma tell you one time
(Girl, I love, girl I love you)

Amikor a végére ért, már könnyek csillogtak a szememben, de egy percre sem szakítottuk el egymástól a tekintetünket. Letette a gitárt és a kezemért nyúlt.

- Ne sírj, Em.- mondta gyengéd hangon és végig simított az arcomon. 

Hirtelen a nyakába borultam, mélyen beszívtam az illatát és csak az járt a fejemben, hogy szeretem! Biztos voltam benne, hogy beleszerettem.

Kicsit elhúzódtam tőle, hogy a szemébe tudjak nézni, mire ő késlekedés nélkül megcsókolt. Ajkai gyengéden vették birtokba enyémeket és éppen csak finoman ízlelgettük egymást. Nem volt benne semmi hevesség, semmi vadság. Csak éreztetni akartuk a másikkal, hogy mit érzünk. 

- Szeretlek, Em!- súgta ajkaimra, amit már a dallal is elmondott, majd újra megcsókolt, de most már szenvedéllyel. 

- Szeretlek!- mondtam én is, mikor elhúzódott. Hihetetlenül jó volt kimondani és biztos voltam benne, hogy ennél boldogabb nem is lehetnék.