10. fejezet

Valamelyest visszatért Justin és köztem az a csók előtti állapot, de próbáltam egyre inkább távol maradni tőle. Ezt ő is észrevehette, mert például egyre többször tértem ki az ölelése vagy a puszijai elől. Na nem azért, mintha nem akartam volna, de úgy éreztem így jobb mindkettőnknek. Már csak 3 nap maradt mielőtt elindulunk, augusztus 2. Hát remek. Egyre jobban azt éreztem, hogy hiba lenne elmenni erre az útra hiszen itt hónapokon keresztül Justinnal leszek egy légtérbe, olyan lesz az egész mintha egy család lennénk. Illetve, mintha én is ahhoz a családhoz tartoznék, akik a turné idején vele tartanak. Féltem az egésztől. Féltem, hogy elég egyetlen gyenge pillanat, mint a csók estéjén és máris porba hull minden erőlködésem.

Úgy döntöttem próbálok mindenkitől függetlenül saját programokat kitalálni, hiszen az út alatt is ezt kell majd tennem. Scooternek és Justinnak nem lesz ideje arra, hogy velem foglalkozzanak. Bármennyire is állítja ezt Justin. Elmentem vásárolni, soha nem voltam az a nagy vásárlási mániás, pedig a ruháim erről árulkodtak. Nem, azok nagy részét Betty vette nekem. Én kifejezetten frusztrált leszek, ha nem találom meg az elképzelésemnek megfelelő darabot szóval ezért nem hoz lázba az egész.  
Amikor aztán este már fél percenként megváltozott a véleményem az út helyességét illetően, nem bírtam tovább. Úgy éreztem megőrülök. Átrohantam a szomszédba, hogy beszéljek a nagybátyámmal.
- Szia, Emily.- nézett rám meglepetten, mikor mint valami eszelős berontottam a nappaliba.- Mi újság?-kérdezte kedvesen. Ott volt Pattie és Carin is, de Justint nem láttam. Mindegy jobb ez így, úgyis csak jelenetet rendezne.
- Figyelj- kezdtem óvatosan, mert nem tudhattam ő, hogy fogadja az ötletem.- Nem lehetne arról szó, hogy én mondjuk, majd csak egy hónap múlva vagy pár hét múlva menjek utánatok? - végül inkább egy szuszra kimondtam.
- Miért?- nézett rám meglepve.
- Mert úgy érzem ezt a nyarat végig itthon kell töltenem. Kiélvezni minden percet, amíg Allievel és Bettyvel lehetek.- mondtam egy hülye indokot.
- Emily,mi folyton úton leszünk. Egyszerűbb lenne, ha egyből velünk tartanál.
- Ugyan, Scoo- szólt közbe Pattie.- Én is úgy tervezem, hogy szeptembertől csatlakozom csak hozzátok. Mehetnénk majd együtt, nem igaz Emily?- nézett rám kedvesen, és nagyon hálás voltam neki, amiért segített.
Scoo, gondolkodott kicsit, majd rábólintott. Gyorsan megköszöntem és már azonnal menekülni is akartam nehogy véletlenül Justin itt találjon.


                                                                            ~*~


Nem tudom, mire gondoltam egy éjszaka alatt milyen indok fog eszembe jutni, amit majd előadok Justinnak, hogy miért nem tartok velük egyből. Neki nyilván nem adhatom be ezt a több időt akarok itthon tölteni dumát. Hiszen egész életemben itthon voltam, örülnöm kéne, hogy végre világot látok. 


- Mégis mikor akartad közölni?- kérdezte halkan.
- Ez csak egy hirtelen ötlet Justin. Tegnap este jutott eszembe és te nem is tudom hol voltál, nem akartalak zavarni ilyesmivel.- magyarázkodtam.
- De miért Em? Miért lesz jobb egy pár héttel később?- értetlenkedve nézett a szemembe.
- Justin, nem tudom.- vallottam be.- Úgy érzem ez a helyes, így lesz jó. 
- Miattam van? Úgy értem, miattunk?- kérdezte fáradtan és hajába túrt.
- Lehet, de nem... nem tudom, oké?- ingerült lettem, mert nem tudtam elmagyarázni rendesen, hogy miért döntöttem így.- Hirtelen annyi időt töltöttünk együtt, nem is volt nap, hogy ne lássalak. Most kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, ha visszatérek a régi életembe. Te is másképp fogsz majd rám tekinteni, hidd el! Lehet, hogy mikor újra találkozunk képesek leszünk felnőttként kezelni ezt, nem lesz ez a zavartság köztünk. Érted mire gondolok, Justin?
- Nem Emily, nem értem. Már akkor sem értettem, amikor azt mondtad, félsz, hogy elrontjuk a barátságunkat, de úgy gondoltam nem lehetek egy erőszakos barom, aki nem veszi figyelembe azt, hogy te mit akarsz. De szerinted mégis mi változik egy hónap alatt? Minek kéne változni?- tette fel a kérdést.
- Annak, ami most van köztünk. Penge élen táncol a barátságunk. 
- Nem. A barátságunk semmit nem változott. Te csak attól félsz, hogy megjelent egy újabb érzés, ezt nem tudod te kezelni. Sőt nem is akarod beismerni magadnak.- hallottam a hangján, hogy egyre dühösebb lesz, de nem tudtam mit mondhatnék, amitől lenyugszik.
- Hagyjuk ezt a beszélgetést Justin. Annak aztán semmi értelme, hogy  veszekedj velem.
- Nem, Emily igazad van. Ne beszélgessünk, mert az is túl sok kapcsolatot jelent köztünk, többet, mint amit te el tudsz viselni. 
- Hát te hülye vagy!- néztem rá hitetlenkedve.- Tudod mit? Nem is értem miért kérsz számon, hiszen nem tartozik rád, hogy én mikor megyek a nagybátyámhoz.- hangsúlyoztam direkt a nagybátyám szót.- Egyébként meg, nem gondoltam, hogy ilyen gyerekes vagy, hogy nem érted meg ezt.
- Gyerekes vagyok?- kérdezte inkább magától, mint tőlem.- Szóval ez a baj? Nem az, hogy félted a barátságunkat, hanem ez? Nem vagyok elég jó?- nagyon bántott az a hangsúly, amivel ezt mondta, főleg az, hogy ezek szerint ennyire félre ismert.
- Justin menj el! Ha ennyit nézel ki belőlem, akkor nincs miről beszélgetnünk. Komolyan ilyen felszínesnek ismertél meg?
- Nem, dehogyis.- mondta egyből, talán most esett csak le neki, hogy mit mondott.- Nem úgy értettem.
- Ha kimondtad, akkor úgyis értetted. Menj el, jó?- kértem.
- Em, tényleg nem úgy...
- Jó utat, Justin. Remélem, amikor újra látjuk egymást ott tudjuk folytatni, ahol még nem volt semmi probléma.- láttam rajta, hogy bántja ez az egész akárcsak engem, de úgy tűnik belátta ő is, hogy jobb, ha nem bántjuk meg több szóval egymást és elment.




                                                                          ~*~


Hát akkor ez is megvolt. Elbúcsúzkodtunk úgy, hogy Justinnal kb egymásra sem mertünk nézni. Azt hiszem ő kicsit talán szégyellte magát a veszekedés miatt, én meg nem akartam látni rajta ezt, ezért kerültem a tekintetét.
Annyiból állt az egész, hogy megölelt és annyit mondott, pár hét múlva vár.
Bántott, hogy a csókolózástól - amiből most akár az lehetne, hogy egy jó közös "nyaralás" alatt élvezzük, hogy együtt vagyunk - idáig jutottunk. Tudom, hogy mindig én vagyok a hülye, aki fél belevágni a jó dolgokba. Nem tudok változni. Ez valami genetikai rendellenesség lehet nálam. Ha egy kis esély van rá, hogy boldog legyek elszúrom, valami indok mindig van, ami  persze hülyeség és értelmetlen, de arra jó, hogy magamat áltassam vele. Igaza volt Justinnak, nem tudom kezelni azt, amit érzek iránta. Nem, nem szerelem, de lehetne belőle az. 
Kevinnel is én rontottam el. Majdnem egy évig jártunk, de mikor kezdett olyasmiről beszélni, hogy együtt megyünk fősulira, és összeköltözünk rádöbbentem, hogy az a szerelem, amit én keresek az nem ez. Nem az volt, amit iránta éreztem. Legalábbis én másra vágytam.


Justin szemszög:

Megöleltem és a fülébe súgtam:
- Pár hét múlva látjuk egymást.
Akartam még mondani valamit. Esetleg azt, hogy sajnálom, és talán megkérni újra, hogy jöjjön velünk mégis. Lett volna értelme? Talán igen. Talán nem érezném magam úgy, mint akin épp átment valami, kétszer. Néhány hét... Egy hónap... Ha felhívom vajon beszél majd velem? Azt ugyanis kizártnak tartottam, hogy egyáltalán ne tartsuk a kapcsolatot az alatt a pár hét alatt. Hogyisne?! Megértettem mire megy ki ez a játék. Em arra számít, hogy majd elfelejtem, vagy, hogy ő fog elfelejteni engem és amikor utánunk jön, már nem is lesznek ezek az érzések. Emily, Emily! Nem kéne álomvilágban élned. Nem fognak elmúlni, mert előhívtuk őket. 
Tegnap este döbbentem rá minderre és elhatároztam azt is, hogy, amint újra együtt leszünk mindent megteszek majd, hogy eltüntessem ezt a kényszerképzetet belőle, miszerint mindent elrontanánk azzal, ha engednénk az érzéseinknek. Nem mondom azt, hogy bennem nem fordult meg ez a gondolat, de sokkal jobban érdekelt az, hogy milyen lenne vele. Túlságosan felkeltette az érdeklődésemet már az esküvőn. Azzal őrültséggel, ahogy a fotózás iránt hódolt. Azzal, hogy egyáltalán nem érdekelte, hogy milliók rajonganak értem, ő nem hevert a lábaim előtt. Ennek ellenére mégsem volt elutasító sem. Egyszerűen természetes volt. Nem csak a viselkedése, hanem ő maga is. Természetesen gyönyörű. Vonzott engem és tudtam, hogy mindent megteszek majd, hogy belássa azt, hogy legalább egy esélyt megérünk mi ketten. Azt hiszem hosszú egy hónap elé nézek... Kicsit aggódtam amiatt is, hogy Scooter mit fog szólni, ahhoz, ha meglátja, hogy közeledek az unokahúga felé, de ugyan már, gyakorlatilag felnőttek vagyunk mindketten. Érzem magam annyira felelősség tudónak, hogy el tudjam dönteni mit akarok egy lánytól. Emilytől pedig határozottan akartam valamit, és nem egy könnyű kis kalandra gondoltam.