51. fejezet

Gyereknap. :D Két hosszú fejezet egy nap? Nem lesz ez egy kicsit sok? :D Azért remélem örültök, bár így holnap nem biztos, hogy lesz rész.
Jó olvasást! ♥

Beszélgetés hangjaira ébredtem. Nem tudtam, hogy mennyi az idő, de Justin suttogása egész közelről jött még, aztán legnagyobb meglepetésemre egy kislány hangot hallottam.
- Jazzy, halkan. Emily még alszik.
- Menjünk le, biztos itt volt a Télapó.- kérte a kislány.
- Csak akkor mehetünk le, ha már mindenki ébren van.- válaszolta Justin.
- Miért?
- Mert a Télapó mindenkinek hozott ajándékot és egyszerre kell kibontani. Jaxo nagyon megharagudna, ha kihagynánk ebből.- figyelmeztette, ami hatott is, mert Jazzy belenyugodott, hogy még korán van.
Justin visszahajtotta a fejét a párnára és ekkor vette észre, hogy ébren vagyok.
- Jó reggelt, Em.- mosolygott rám.
- Jó reggelt.
- Felébresztettünk?
- Nem.- hazudtam, mert amúgy is felakartam kelni időben.
- Szerinted volt itt a Télapó?- nézett rám Jazzy.
- Biztosan volt itt, de ilyen korán még nem szabad lemenni. Nézzünk inkább mesét, jó?
Justin bekapcsolta a tv-t, ami aztán rendesen le is kötötte Jazzyt. Bemászott a bátyja ölébe, aki így kihasználva, hogy nincs köztünk a kislány egyből közelebb húzódott hozzám és félkarjával átölelt.
- Fogadjunk, hogy kislánykorodban ugyanígy nézted te is a mesét karácsony reggel.- nevetett halkan a fülembe.
- Igen, azzal a kivétellel, hogy nekem sosem volt bátyám, akinek bemásztam volna az ölébe.
- Scooter azt mesélte, hogy állandóan rajta lógtál. Az majdnem ugyanaz, nem? 
- Nem lógtam rajta.- tiltakoztam egyből.- Amúgy meg Scooter is pletykás lett?
- Miért ki még?
- Hát te.- böktem meg a mellkasát.
- Én? Miért lennék pletykás?
- Tegnap reggelre már mindenki úgy fogadott, hogy elővették a legszebb nézésüket, mindezt csak azért, hogy beszélgessek veled.- mondtam el a tényeket.
- Mert mindenki tudja, hogy nekünk együtt kell lennünk. Amúgy apukád elég gyilkos pillantásokkal méregetett, amikor megjöttünk. Mit mondtál neki?
- Csak az igazat. Miért szerinted direkt ellened fordítottam vagy mi?
- Én nem mondtam ezt.
- Pedig úgy hangzott. Nem várhatod, hogy fogadjon széles mosollyal, amikor a lánya miattad sírt. Ez olyan apa-lánya dolog.
- Ne legyél dühös, Em.- kérte, aztán puszit nyomott a hajamra.- Nem akarok veszekedni veled, soha többet.
- Nem hallom a mesét.- szólt ránk mérgesen Jazzy.
- Elnézést.- mosolyogtam rá, aztán inkább felkeltem és a fürdőbe vonultam, hogy felöltözzek és elintézem a reggeli teendőket.
Justin éppen Jazzy ruhái között kutatott, amikor visszamentem és úgy tűnt nem igazán boldogul.
- Ez mi?- fordult felém és egy farmer szoknyát tartott fel, aminek kantárja is volt és egy fehér inggel volt egybe varrva.
- Szoknya.
- De minek van rajta ez a fehér izé?
- Mindegy. Ne azt add rá, ahhoz harisnya is kell.- vettem ki a kezéből, aztán kerestem inkább egy piros hosszú ujjú felsőt meg egy farmert Jazzynek.
Mosolyogva néztem, ahogy felöltözteti a húgát, de amikor a fésülködésre került a sor, Jazzy hisztizni kezdett. Justin aztán tanácstalanul nézett rám én meg kivettem a kezéből a fésűt és odavettem az én ölembe a kislányt.
- Jazzy, te is hercegnős hajat akarsz, ugye?
- Igen.
- Akkor nem szabad sírni, ha fésülnek. A hercegnőknek mindig szépen kifésült hajuk van, mert a hercegek is azt szeretik a mesékbe. 
- A hercegek hülyék.- jelentette ki összefont karral.
- Hát, ebben van valami.- mosolyodtam el, aztán egy pillanatra Justinra néztem. Felháborodott pillantást kaptam válaszul.
- Neked Justin a herceged?- kérdezte meg Jazzy, mire Justin is széles mosolyra húzta ajkait és várta, hogy mit válaszolok.
- Hát olyasmi. 
- De nincs lova.- mondta és úgy tűnt el sem tud képzelni egy herceget ló nélkül.
- Majd veszek egyet- nevetett fel Justin. 
Egész jól lefoglaltuk és így hagyta, hogy befonjam a haját, ami mondjuk fél óráig sem tartott, mert amint Jaxo megérkezett rögtön szét akarta szedni.
Lementünk a nappaliba, ahol már ott volt mindenki, kivéve Scootert. A gyerekeket nem lehetett lenyugtatni, úgyhogy Jeremy azt mondta kibonthatják az ajándékaikat. Mire Scooter is megjött, már egy halom csomagoló papír közepén ültünk és Jazzy meg Jaxon nem győzték mutogatni mindenkinek, hogy mit kaptak.
- Járt itt a Télapó?- kérdezte Scoo.- Nálunk is járt.- tette hozzá, aztán letette a kezében lévő csomagokat és név szerint elkezdte kiosztogatni. Na, akkor kezdett mindenki megőrülni, mert elképzelhetetlennek tartották, hogy szépen sorban adjuk oda az ajándékokat. Nem, nekünk egyszerre kellett rohangálni. Eltartott vagy egy fél óráig, mire úgy tűnt mindenki megkapta az ajándékát és csomagokkal körülvéve leült.
Egyetlen ajándék volt még nálam, amit szerettem volna nyugodtan odaadni Justinnak és úgy tűnt ő is így gondolta, mert én sem kaptam meg tőle a sajátom.
Körbenéztem és mindenki tökéletesen el volt foglalva, tehát odamerészkedtem Justinhoz.
Mosolyogva pillantott fel rám, amikor odaültem mellé és az ölébe tettem az ajándékát.
- Boldog karácsonyt!- súgtam a fülébe, aztán megöleltem. Visszaölelt ő is és ő is a fülembe suttogott, majd amikor elváltunk a kezembe nyomott egy könyv alakú meg egy kis kocka alakú csomagot.
- Megnézhetem most vagy titkos?- kérdezte a csomagjára bökve.
- Miért lenne titkos?- nevettem fel.
- Nem tudom.- mondta mosolyogva, aztán bontogatni kezdett. 
Mosolyogva figyeltem, ahogy először a képet vette ki, ami egy montázs volt, olyan válogatott képekből róla, amiket azóta csináltam, hogy megismertem. Koncert képek, vagy csak egyszerű hétköznapi képek, amikor a többiekkel együtt töltöttük az időnket, a végén pedig kettőnkről egy kép, amit Pattie csinált.
- Tetszik?- kérdeztem, amikor már túl sok ideje nem szólalt meg.
- Persze, hogy tetszik. De mikor... mikor csináltad te ezeket a képeket?
- Mindig nálam van a gépem.- emlékezettem.
- Köszönöm.- puszit nyomott a számra, aztán mosolyogva elővette a másik ajándékot.- Ez mi?- kérdezte összevont szemöldökkel, aztán kinyitotta a tokot és a kezébe vette a napszemüveget. Kíváncsi voltam, hogy mikor veszi észre, hogy nem egyszerű napszemüvegről van szó.
- Van már ilyened?
- Szerintem nincs.- rázta meg a fejét.
- Szerintem sincs, nézd meg a baloldali lencsét.- mondtam, aztán Justin észrevette a nevét, ami ezüstös betűkkel volt írva, alig észrevehetően.
- Hú, saját napszemüveg márka?- nevetett fel.
- Igen és limitált kiadásban, mivel ez az egyetlen van belőle.- értettem egyet.
- Nagyon villogni fogok vele.- mondta, aztán megölelt és kérte, hogy nézzem meg én mit kaptam.
- A kedvenc fotósom.- mondtam megdöbbenve, amikor kibontottam a könyv alakú csomagot, ami valóban könyv volt. Egy album a kedvenc fotósom képeivel.- Honnan tudtad?
- Mindig az ő oldalát nézegetted a neten.- válaszolta egyszerűen. Meglepett, hogy ennyire figyel rám, hogy még ilyenek is feltűnnek neki.- Nézd meg a másikat is.
Kibontottam és egy kis bársonybevonatú dobozt tartottam a kezemben. Justinra néztem mielőtt felnyitottam volna, bár sejtettem, hogy ékszer lesz benne.
- Tudom, hogy az ékszer olyan sablonos, de mivel véletlenül tudtam, hogy Scooter mit vesz neked, úgy gondoltam ez pont illik majd hozzá.- kinyitotta helyettem a dobozt, amiben egy négyszögletű arany medál volt. Ahogy jobban megnéztem láttam, hogy egy J betű van belevésve. Csodálkozva néztem Justinra, aki fogta a Scooteről kapott nyakláncomat és felfűzte rá a medált.
- Nem sablonos, köszönöm.-hálálkodtam, aztán magamhoz öleltem.
- Nekem is van.- húzta elő a pólója alól a szinte mindig nyakában lévő nyakláncot, amin a kis kereszt mellett hasonló medál lógott, csak E betűvel. Nagyon tetszett ez az ajándék ötlete. Nem csak szép gesztusnak találtam, de valamilyen módon megerősített abban, hogy tényleg szeret engem. Segített feltenni a nyakláncom, aztán megint egy apró puszit nyomott a számra. Kezdtem furcsállni, hogy egész nap nem csókolt meg. 
Pattie terve, miszerint majd szépen közösen megreggelizünk azonnal kudarcba fulladt, mivel megjött Matt és így mi négyen leléptünk. Volt egy olyan sejtésem, hogy a gyerekeket sem lehetett elrángatni az ajándékoktól. 

Nem lett volna semmi gond ezzel az utazással, ha a két fiú nem úgy viselkedett volna, mint az öt éves gyerekek. Justinnal igazán nem nehéz jóban lenni, hiszen barátságos és szinte mindenkivel rögtön megtalálja a közös hangot, eddig ugyanezt gondoltam Mattről is, de úgy tűnt nem hajlandóak egymással beszélni. Kicsit feszült volt a légkör a kocsiban, Betty és Matt elől ültek, mi Justinnal hátul és azon kívül, hogy Betty meg én beszéltünk néhány szót, semmi más nem hangzott el az út alatt. Kész felüdülés volt, amikor odaértünk. Mondjuk arra nem számítottam, hogy Eric anyukája is itt lesz, pedig ha logikusan végiggondoltam volna akkor egyértelműnek tűnthetett.
Odaadtuk az ajándékokat beszélgettünk kicsit, aztán az öcsém kimentett minket, amikor felsírt.
- Megyek én. Legalább felébredt és összepuszilgathatom.- mondtam anyának, amikor indulni akart, aztán Justinnak intettem a fejemmel, hogy kövessen az emeletre.
Danny valószínűleg csak nyűgös volt, mert amikor felvettem rögtön elhallgatott és csodálkozó szemekkel nézett rám, majd a fölé hajoló Justinra.
- Szia, Daniel. Milyen pici vagy még.- fogta meg Justin a kezét és valóban nagyon aprónak tűnt az övé mellett.- Nem hasonlít rád.- mondta nekem.
- Mert Ericre hasonlít.- húztam el a számat.- Szerinted van rá esély, hogy ez változzon?
- Nem hiszem.- nevetett fel.- De nem baj, mert nagyon aranyos. 
- Megfogod?- kérdeztem mosolyogva.
- Rám mered bízni?- vigyorodott el.
- Nem hiszem, hogy ismerek rajtad kívül még egy olyan 18 éves fiút, aki ennyire szereti a gyerekeket.
Átadtam a kezébe az öcsémet ő pedig rögtön beszélni kezdett hozzá. Mindenféle butaságról, mint például, hogy vesz neki majd menő cipőket, mint amilyenek a saját öccsének is vannak, meg, hogy megtanítja gitározni. Danielnek nagyon tetszhetett Justin hangja, mert érdeklődve figyelte, egy hang nélkül. 
- Nézd csak!- fordította felém az öcsémet, én meg megsimogattam a hasát.- Ő a nővéred. Nagyon szeretem őt, majd, ha nagy leszel elmesélem hogyan ismerkedtünk meg.
- Justin.- szóltam rá nevetve.
- Fontos, hogy kiskorától kezdve tudja, hogy milyen szálak fűznek egymáshoz minket.- mondta komolyan.
- Ezt hol olvastad?
- Sehol. Ez a Bieber-gyereknevelő kézikönyvben van.- felelte széles vigyorral.
- Ja, hogy ilyen is van?- nevettem el magam.
- Nincs, de még írhatok egyet. 
- Nagyon hiteles lenne.- bólogattam.
- Azután írnám, amikor már felneveltük a tökéletes gyerekeinket.
- Tudtam, hogy nem szabad téged kisbaba közelébe hozni.- mondtam sóhajtva.
- Miért?
- Vannak helyzetek, mikor elfeledkezel róla, hogy 18 évesek vagyunk és még a közel jövő terveiben sincs benne a gyereknevelés. - mondtam mosolyogva.
- Ó, oké.- mondta döbbenten.- Abbahagytam.
Felnevettem, azon, hogy mennyire el tud kalandozni, aztán kértem, hogy menjünk le.
- Danny.- ugrándozott nővérem az öcsénk nevét ismételgetve.- Add ide nekem.- vette át Justintól. 
- Betty, lehet, hogy nem kéne ugrándoznod vele.- figyelmeztette Matt vigyorogva, mire a tesóm leült mellé és lejátszották kb ugyanazt, mint mi az előbb. Matt is szerette a gyerekeket. 
- Anya, sütöttél olyan vaníliás sütit?- kérdeztem, mivel az egész karácsonyba ez érdekelt a legjobban.
- Persze, mindjárt hozok.- mondta, aztán eltűnt a konyhában.
- Emily, egész nap sütivel tömöd magad.- mondta Betty.
- Nem is. 
- De, igen és még csak délelőtt van.
- Jó, hagyjál.- mondtam, aztán már nyúltam is a kedvencemért, amint anyu letette.- Tényleg egész nap eszek?- néztem Justinra.
- Mondjuk úgy, hogy óránként minimum.- nevetett fel, aztán puszit nyomott a homlokomra.
- Ezt még megeszem, de utána szólj rám.
- Engem nem zavar.- vont vállat. Persze, hogy nem zavarja, de engem igen.
- Mióta vagytok együtt?- kérdezte hirtelen Eric anyukája, Norah. Na, emiatt nem kedvelem túlzottan. Mióta megjöttünk folyton Justint méregette. Egy értelmű volt, hogy felismerte és csak arra várt, hogy kiszedje belőlem, hogy mégis milyen módon keveredtem én Justin közelébe.
- Négy hónapja.- válaszolta helyettem Justin, aztán rám mosolygott és megszorította a kezem.
- Nem okoz problémát az, hogy ilyen sokat vagytok távol?- kérdezett újra Norah.
- Nem vagyunk sokat távol. Emily a legtöbb helyre elkísér.
- Hát ez nagyszerű.- nézett ránk kedvesnek szánt mosollyal.- Milyen jó, hogy nem mentél tovább tanulni, ugye, Emily? Most már semmi szükséged nincs is rá. Amúgy is azt hallottam, hogy a fotósoknak nincs nagy értékük mostanában a piacon.
- A rossz fotósoknak talán nincs.- szólt közbe Betty ingerülten.
- Hagyd csak.- mosolyogtam rá, aztán visszafordultam Norah felé.- Tudom, hogy a te szemedben nem tűnik hivatásnak, de hidd el vannak ebben a szakmában is tehetséges és jól kereső emberek.
- Úgy, ahogy az énekesi pályán is, ugye?- mosolygott tovább. Ezzel a beszólással végleg felidegesített.
- Nem szükséges célozgatni. Nyugodtan mondd csak meg, hogy mit gondolsz. 
- Nem célozgattam, Emily. 
- Norah, kérlek.- szólt közbe anya. 
Eric, Matt és Justin, csak értetlenül pislogtak. Előbbi azért, mert tudta, hogy ilyenkor szoktunk nagyon csúnyán összeveszni, utóbbi kettő pedig azért, mert fogalmuk sem volt, hogy mi történik.
- Ne haragudjatok, de mi most megyünk.- állt fel Betty megelőzve, hogy visszaszóljak valami nagyon csúnyát, ami már a nyelvemen volt. 
Nagyon gyorsan elintéztük a búcsúzkodást, aztán már ott sem voltunk. 
- Mi volt ez?- kérdezte halkan Justin, amikor a kocsiban ültünk.
- Norah folyton ezt műveli. Utálja anyát, utál minket. Csodálom, hogy Dannyt nem utálja, amiért köze van hozzánk.- mondtam feldúltan.
- Húgi, megbeszéltük már. Nem szabad magadra venni, amit mond.- mondta Betty.
- Hallottad, mit mondott? Még, hogy nem célozgatott? "Nem szükséges tovább tanulnod, Emily."- mondtam gúnyosan.- Minek néz ez engem?
- Ne idegeskedj.- simított végig a karomon Justin.
- Mi volt a problémája az énekesekkel?- kérdezte Matt.
- Azt Justin miatt mondta.- válaszoltam és félve néztem Justinra, hogy vajon megbántódott-e emiatt.
- Nem meglepő számomra, hogy nem értékelik a munkámat.- mosolyodott el halványan.- Ilyesmi miatt sose aggódj, Em. 
- Az a baja, hogy neki nem jött össze a modellkarrier. Abban látja szórakozását, ha mindenkinek beszólogathat, aki sikeres.- mondta nővérem, inkább csak Matt és Justin tájékoztatása miatt.
- Nem csodálom, hogy nem jött össze neki, amilyen orra van.- mondta Matt, mire belőlünk kitört a nevetés.
- Arról nem beszélve, hogy látszik, hogy mindene mű.- tette hozzá Justin.
- Nem láttam még ilyen undorítóan vastag ajkakat.- értett egyet Matt fintorogva.
- Szóval azért jól megnéztétek, mi?- kérdezte tettetett felháborodással Betty.
A fiúk rögtön tiltakozni kezdtek, de persze egyikünk sem haragudott. Kifejezetten örültem, hogy Justin és Matt végre beszélnek egymással, még, ha éppenséggel a közös téma Norah kifigurázása volt is. Innentől kezdve, reméltem, hogy jobb lesz a kapcsolatuk. 

Amikor hazaértünk, meglepve vettem tudomásul, hogy senki nincs otthon. Betty hazavitte Mattet és mondta, hogy ott is marad estig. 
- Szerintem átmentek Scooterékhez.- mondta Justin, amikor már minden szobát átnéztünk.- Átmenjünk mi is?- kérdezte, aztán már húzott is az ajtó felé.
- Várj. Kérdezhetek valamit?
- Kérdezz!- mosolyodott el.
- Valami baj van? Mármint velünk?
- Tessék?- kerekedtek el a szemei.- Miért lenne baj?
- Hát, ahelyett, hogy újra közel akarnál kerülni hozzám, inkább egyre távolságtartóbb vagy.- mondtam lehajtott fejjel.
- Dehogyis. Nem vagyok távolságtartó, örülök, hogy kibékültünk.- húzott magához.
- Nem csókoltál meg egész nap.- mondtam ki konkrétan, hogy mi a bajom.- Olyan óvatoskodó vagy, mintha attól félnél, hogy bármelyik percben elrohanok.
- Mert kicsit ez is a helyzet.- szólalt meg Justin néhány másodperc után, aztán idegesen beletúrt a hajába.- Nem akarlak lerohanni, mert nem tudom, hogy pontosan mennyire vagyunk kibékülve. Biztosan nem felejtetted el teljesen.- mondta, ami igaz is volt.
- Ez igaz, de ha folyton emlékeztetsz rá, azzal, hogy bűntudat miatt nem mersz megcsókolni, akkor nem is fogom elfelejteni egyhamar. 
- Akkor most... Nem értem. Milyen legyek?- kérdezte összezavarodva.
- Justin, ne csináld már.- nevettem fel kínosan.- Mikor szabtam én meg neked, hogy milyen legyél? Azt akarom, hogy olyan legyél, mint eddig, mert önmagad miatt szerettem beléd. 
- Szóval hülyén viselkedtem?
- Igen, egy kicsit.- mosolyodtam el.
- Sajnálom. Csak jól akarom csinálni.- elsimított egy hajtincset az arcomból, aztán közelíteni kezdett a szám felé.- Akkor bepótoljuk az elmaradt csókokat? Szerintem a többiek jól elvannak nélkülünk.
- Szerintem is.- bólintottam, aztán a hajába markoltam és lehúztam magamhoz. 
Végre úgy tapadt az ajkaimra, hogy nem volt benne semmi óvatoskodás. Olyan csók volt, mint az összes többi csókunk is. Édes, szerelmes, szenvedélyes. Nekem pedig éppen erre volt szükségem.